Tegnap visszavittem néhány újságot, könyvet, folyóiratot. S akkor láttam mekkora munkában vannak a könyvtárosok, akik jól megmozgatták a "falut", mert sokan behozták családi relikviáikat.

Parasztasszony felöltözve, férfiú ül a széken és a csizmahúzóba illeszti a csizma sarkát. Régi fotók százai, amiket mind-mind bicskei családok vittek be a Nagy Károly Városi Könyvtár felhívására.

Domokos Katka könyvtáros ötlete volt. Ugyan itt állunk a város csöndesen meghúzódó legnagyobb kincsétől, a helytörténeti gyűjtemény termétől pár méterre, mégis kérdezem, hogyan jutott eszébe.

- Az őszi könyvtári kiállítások hagyományosak  és azon tűnődtünk, hogy idén mi lehetne. Arra gondoltam, menyi minden még soha ki nem állított, ismeretlen bicskei kincsek rejtőzhetnek a házak asztalfiókjaiban, mint féltve őrzött, nemzedékről nemzedékre szálló relikviák. Arra nem számítottam, hogy ekkora sikere lesz, hogy ennyi embert megmozgat a gondolat. A kedves emberek, akik bejöttek fényképekkel, tárgyakkal, mind meséltek nekünk. Azt sajnáltam, hogy nincs velünk egy operatőr és egy rendező, vagy legalább egy író, aki minden tárgymesét rögzít, hogy segítse végleg megőrizni az utánunk következő nemzedékeknek. Az is biztos, hogy ebben a teremben nagy fórum lesz, ahol a felmenőink életéről beszélünk. Azt pedig biztosnak tartom, hogy szükséges lenne egy múzeum, egy honismereti gyűjtemény. Megfigyelésünk szerint leginkább a világháború környéki időkből származnak a kiállított darabok.

Pertlné Gizi könyvtáros, az iskolatárs felé fordulva mondom, hogy Borbély Kati néni ének-történelem szakos tanárunk honismereti szakkörében érzem magam. Onnan tudom, mi az a csizmahúzó. Gizi abban a szakkörben volt, kincseket gyűjtöttünk, ami akkoriban a főutcai ÁFÉSZ elhagyott irodájába került. Kocsirúd, saroglya, szekérkerék voltak a legnagyobbak. S hogy rendszeresen látogattunk idős embereket, akiket meghallgatunk, jegyzeteltünk és tárgyakat kaptunk a gyűjteménybe.

 - Imádom ezeket a képeket és a képaláírásokat - mondja Endrédiné Szabó Erika könyvtárvezető.  - Ma is  nagyon jó érzés volt, hogy lelkesen dolgoztunk  látástól-mikulásig a kollégáimmal,  mindenkit beleértve. S ha már kincsekről van szó, ez az én legnagyobb kincsem, az ilyen kollégák és az olvasók, akik annyira érdeklődőek és ekkora bizalommal fordulnak felénk, hogy ránk bízzák emlékeiket. Örülök, hogy annyi embert megmozgat. Köszönöm Katkának a jó ötletet.

 I.A.   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.