gripen.jpg

Pató Ferenc, a Bicskei Kertvárosi Polgárőrség Bűnmegelőzés és Vagyonvédelmi Egyesület elnöke Székesfehérváron, a Fejér Megyei Polgárőrszövetségnél tett tavaszi munkalátogatása során, a titkárságon értesült arról idén áprilisban, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jóvoltából pályázatot nyújthatnak be egy szolgálati autóra.

 

A bicskei polgárőrök harminc fős közösségének áldozatos munkáját a múlt pénteken kihozott, vadonatúj, 120 lóerős, 1600 köbcentis, 4x4 kerék meghajtásos, fehér színű, sárga lámpás Suzuki Vitara Allgrip segíti. Gripen, ahogy viccesen becéztük. Nettó 5 millió forint, bruttó 6 millió 327 ezer pályázati forintba került az autó.

A lokálpatrióta bicskei szervezet vezetője tavasszal kezdte meg a koordinációt. Az Országos Polgárőr Szövetséggel együttműködő szombathelyi pályázatíró céggel vette fel a kapcsolatot az MVH támogatói határozatának birtokában.  A bicskei elnök számára az egyik legnagyobb feladat volt az autó előfinanszírozásának megoldása. Ugyanis a pályáztató felé a kifizetés iránti kérelem benyújtására akkor van lehetőség, ha az autó már megérkezett, ha a hitelügyintézés már megtörtént. Ezt is sikerült megoldani banki háttérrel, de félreértés ne essék, a Bicske város közbiztonságáért, a rendezvények biztosításáért kenyérkereső munkájuk mellett dolgozó lokálpatrióták ezt az autót nem hitelbe vették, hanem teljes egészében pályázati forrásból szerezték meg Pató Ferenc elnök munkája révén.      

Természetesen az elnök úr a bicskei Suzuki Szigeti kereskedést kereste fel, ahol megkezdődött a sikeres ügyintézés.

gripen2.jpg

Az autóban 380 km van. Menetlevéllel dolgoznak és az egyesület minden tagja vezetheti a járművet egyeztetés, munkaszervezés után.

A Magyar Suzuki 120 ezer forintnyi üzemanyaggal adta át az autót városunk önkéntes rendészeti egységének!

Négy alufelni nyári gumival az alap, de a Magyar Suzuki 4 acél-felnis téli gumit is adott ajándékba.

4 év szervizt vállalt a Magyar Suzuki továbbá 4 év Casco-t biztosított. Ezentúl az autógyár a zsámbéki pályán rendőrségi tematika szerinti csúszós tréning lehetőségét is biztosította.

A kocsi hátulján ez olvasható: „Együtt a közbiztonságért!” Feliratai természetesen: Polgárőrség. Ezeket mind Sabján Roland (RFM Dekor) helyezte fel barátságból.

A megkülönböztető jelzés csakis a sárga lámpa - a kocsi tetején -, megkülönböztető hangjelzése nincs, legfeljebb a kürt, ami olyan, mint mindenkié.

Ha a vezető bekapcsolja e funkciót, akkor az első kerék kipörgése esetén - például fagyott úton - automatikusan bekapcsol a hátsó kerékmeghajtás.

Ha a lehetőség bekapcsolva, akkor a jármű biztonsági berendezése által veszélyesnek ítélt lejtmenet esetén egyszerűen 6 km/h-ra csökkenti sebességet.   

Ha a vezető úgy kívánja, fékasszisztenst kapcsol be, ami nem engedi átlépni a féktávolságot, ha túl nagy iramban közeledünk az előttünk haladó autóhoz. Csökkenti sebességet és felveszi az előtte közlekedő tempóját.

A fedélzeti komputer egyik funkciója a nem kis tolató képernyő.   

Pató Ferenc elnöknek és a bicskei polgárőröknek Kis Miklós Zsolt államtitkár gratulált pályázati sikerükhöz, ahogy Magyarországon 399 polgárőr egyesületnek, akik összesen 2,7 milliárd forint értékben juthattak gépjárművekhez Európai Uniós források elosztása révén is.

gripen3.jpg

 A Miniszterelnökség Agrár és Vidékfejlesztési államtitkára Pató Ferenc elnöknek írott gratuláló levelében kifejezi, hogy nagyra becsüli a bicskei polgárőrök munkáját, hiszen saját maga is szolgált polgárőrként 2010-ig.

„Éppen ezért átérzem és értékelem a polgárőrök önkéntes tevékenységét, amit szabadidejükben, ellenszolgáltatás nélkül végeznek a társadalom javára” – hangsúlyozza Kis Miklós Zsolt államtitkár.  

 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása