Hosszan lehetne sorolni azoknak a lokálpatrióta bicskeieknek a neveit, akik a Bicskei Kincseket összehordták a Csűrbe vagyis a Nagy Károly Városi Könyvtárba.  

Tényleg mindenkinek látnia kellene. Tegnap a Forum Romanummá változott át, a beszélgetéseket pedig tematizálták a kiállított tárgyak, amiket a például a Bicskei Szó felhívásának hatására örömmel vittek be az Olvasók.  

Azt hallottam például egy foszlányból, hogy a bicskei református templom harangja a második legnagyobb volt széles-e hazában, míg be nem olvasztották. 

Láttam egy alsó polcon két római vízvezetékből való téglát, amit Szvák Mihály gyűjtött és a könyvtárba vitt. Amikor a mostani könyvtár épült, akkor ezek a kincsek is mentek a mai GESZ-hez, ahol a könyvtár működött.  

Emlékszem, amire majdnem mindenki, hogy a veretes, de olykor semmit mondó használati tárgyak vagy a fotók ismeretlen emberekről, hogyan váltak számunkra máig féltve őrzött kincsekké. Hát úgy, hogy szüleink mellett ültünk a hokedlin a konyhaasztalnál és ők elmondták nekünk, hogy ki ez a képen és kinek a kije, ez volt ám a nagy észt és memóriát kívánó kirakós társasjáték főleg olyan nagy családokban, ahol szegről-végről sok a rokon. Így állt össze a nagy egész.

Erre tehetne egy kísérletet egy kamerával, egy operatőrrel, egy kérdező könyvtárossal Bicske is.

Szép sorjában, mondjuk hármasával behívnák a kiállítás anyagát a Csűrbe hozó bicskeieket.

A könyvtáros irányítaná a beszélgetést, a felvétel pedig arról gondoskodna, hogy megmaradjon nekünk ez a kincses kalendárium gyűjtemény a kiállítás lebontása után is.

Filmen.

Külön terjedelmet  érdemelnének a gyűjtők. Ők lennének a több órás, de a Bicskei Tévében epizódonként - minden kedden este mint az Onedin család -, bemutatott film rendszeresen visszatérő főszálai. Mike János és Imeli László gyűjtő urak biztosan. (Imeli László első kiállítása a Bicskei Szó nyilvánosságra hozott javaslata és a gyűjtemény közlése után nyílhatott meg.)   

Abban biztos vagyok, hogy a képek jelentős részét digitalizálják a városi gyűjtemény részére. Vagyis a Bicske története iránt érdeklődő utókor különböző okból kutató - unokáink - a filmen hallhatják a sztorit, a hordozókon pedig megnézhetik a dokumentumot, amiről az ember ma beszélt. Ez olyan mint a néprajzi gyűjtők terepmunkája. De a kiállítás alkotóiknak köszönhetően ezúttal nem is kell kimenni ötven helyre, hanem be kell hívni a közlőt tárgyai mellé, a hokedlire ültetni, beszéltetni arról, amit egyébként mindenki elfeledne.  

Értékteremtés lenne ez a film, ahogy ez a kiállítás is, aminek a megnyitóján sokan voltunk, de sajnos közel sem lett zsúfolt a hely. Elfér, aki meg akarja nézni.     

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.