Jászberény, november 11.

jaszbereny.jpg

Idei utolsó versenyén volt a bicskei Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület. A Sport Jitsu

Szakszövetség hazai Magyar Bajnokságán vettünk részt. A 21 egyesület, klub közel 200 versenyzőjét

magáénak tudó rendezvényen felemelő érzés volt megmérettetni magunkat. Technikai számokkal

kezdtek, ahol több versenyzőnk is érintve volt. Itt jegyezném meg, hogy Dávidházi Róbert komoly

felkészülés után első érmét szerezte meg. Lakatos Franciska döntetlent ért el egy másik versenyzővel

szemben és az újbóli gyakorlat bemutatása során csupán 2 tized ponttal maradt alul. Székely István is

ezüstéremmel jutalmazott bot formagyakorlatot mutatott be. A küzdelmi versenyszámok is szép

sikereket hoztak. Remek és parázs párharcok hozták meg a dobogós helyezéseinket. A velünk együtt

utazó szurkolói tábor drukkolása, segítése is hozzájárult ehhez a remek teljesítményhez. Sportolóink

büszkén, sok éremmel a nyakukban szállhattak be a hazafelé induló járművekbe. Itt szeretnénk

megköszönni az Önkormányzat segítségét. Hatvanezer forinttal támogatta utaztatásunkat. E nélkül,

bizony kevés esélyünk lett volna e szép teljesítményre.

 

Kopár-csárda - Dévényi Antal-kilátó túra, november 15. 

kopar_csarda.jpg

Idei utolsó előtti túránk ismételten jól sikerült! A majd 15 km-t közel negyven ember és négy kutya

társaságában tettük meg. Félúton kicsit megpihentünk, szalonnát sütöttünk. A legfiatalabb túrázónk

3 éves! volt, aki szinte az egész távot saját lábán tette meg.

Övvizsga, november 26.

Sikeres övvizsgát tettek 8-an a bicskei klubunkban!

ovvizsga.jpg

Kempo szeminárium Révkomáromban, november 28.

revkom.jpg

Egyesületünk képviselte magát a Révkomáromban megrendezett Kempo MMA szemináriumon.

Szakszövetségi közgyűlés, november 29.

Egyesületünk elnöke részt vett a Magyar Sport Jitsu Szakszövetség közgyűlésén.

Eseményeinkről további információk érhetők el a http://facebook.com/dhkse oldalon.

 

eremtabla.jpg

 

 

 

Ifj. Zölei István: Földharc 2., Jitsu "C" 3.

Bánszki Donát: Jitsu "C" 3.

Altordai Zselyke: Jitsu "C" 1.

Altordai Özséb: Jitsu "C" 4.

Bárdosi Kende: Földharc 2., Jitsu "C" 4.

Kormos Kata: Fegyveres formagyakorlat 2., Formagyakorlat 2., Jitsu "C" 1.

Kiss Levente: Formagyakorlat 3., Jitsu "C" 2.

Lakatos Franciska: Fegyveres formagyakorlat 2., Formagyakorlat 2., Jitsu "C" 2.

Dávidházy Róbert: Fegyveres formagyakorlat 2.

Székely István: Fegyveres formagyakorlat 2., Jitsu "C" 2.

Piros Patrik: Jitsu "B" 1.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása