Tamás atya egy jól sikerült tévés beszélgetésben Őszentsége Ferenc pápa rocklemez kiadásáról osztja meg gondolatait.   (A Bicskei Szó szerkesztői ajánlása szerint addig is hallgassuk meg az Abbey Road című nagy hatású Beatles albumot. Abbey jelentése - kolostor, templom - A…

Szili József nyomdászmestert megkértük egy könnyed itthoni tárlatvezetésre, mármint azon kevés bicskeinek, akik egyéb elfoglaltságaink miatt nem tudunk eljutni e hónap közepén a 20 milliós brazil metropolisba.    - 2015. október 14-17 között rendezik meg Brazíliában, Sao…

  Pató Ferenc, a Bicskei Kertvárosi Polgárőrség Bűnmegelőzés és Vagyonvédelmi Egyesület elnöke Székesfehérváron, a Fejér Megyei Polgárőrszövetségnél tett tavaszi munkalátogatása során, a titkárságon értesült arról idén áprilisban, hogy a Mezőgazdasági és…

Ha meg szeretnénk nézni a Fókusz Plusz filmjét, regisztrálnia szükséges.  A kép Szíria háborúban elpusztult történelmi városában, Aleppóban készült 2011 előtt a két bicskei fiatalról.    A képen Bourgla Amira egyetemi hallgató és egyik a testvére a négy közül, Dr.…

Tegnap visszavittem néhány újságot, könyvet, folyóiratot. S akkor láttam mekkora munkában vannak a könyvtárosok, akik jól megmozgatták a "falut", mert sokan behozták családi relikviáikat.     Parasztasszony felöltözve, férfiú ül a széken és a csizmahúzóba illeszti a…

Diákmunka Bicskén és környékén

Címkék: munka

2015.10.01. 18:35

 Városunkban egész utcák beszélnek svédül, az utca-bizalmik például svéd nyelvű Fülest vesznek és úgy fejtik a keresztrejtvényt valamint a svédacél konyhakés is el van terjedve, a svédasztal mindennapos, mert szegények vagyunk, de jól élünk és mindez csak (svéd)csepp a…

A hanyatló Nyugat-Európában észleltem, hogy a Cam folyó közelében, az erdő mélyén fekvő parkban is körbe van kerítve minden játszótér a gyerekek védelme érdekében.  Több játszótéren is jártunk az öt fős kerékpáros gyermekkülönítménnyel és szüleikkel. Az erdő…

Ott voltam a bemutatón a Zeneiskola udvarán. Innen az "árbockosárból" szemlélve október 2-án is ígéretes tartalom leledzik a horizonton. 

Buksi, a puli-mudi, akit nagyon várnak

Címkék: kutya

2015.09.30. 12:49

Még mindig keresem hófehér,rövidre vágott szőrű puli-mudi kutyusunkat.Hétfő este lépett le a Bartók B.utcából...Szelíd,barátságos....Buksi névre hallgat.Aki tud róla légyszíves írjon és osszátok!  Ha telefonszám kell az ügy érdekében: bicskeonline@gmail.com …

Oldalára borult egy pótkocsis teherautó szeptember 29-én, kedden kora reggel az M1-es autópálya Fejér megyei szakaszán, a Budapest felé vezető oldalon. Az élelmiszert szállító tehergépkocsi a zsámbéki pihenőhely és a bicskei lehajtó között mindkét két forgalmi sávot…

Egy nap alatt elfogták

Címkék: rendőrség

2015.09.29. 16:35

(Ezen a helyszínen évekkel ezelőtt hasonló eset történt. Az elkövető nem lett meg, az ún. biztosító, aminek az akkori áldozat évtizedek óta fizetett - nem térítette meg kárát.) A bicskei rendőrök bíróság elé állítást javasolnak azzal a helyi férfival szemben, aki egy…

süti beállítások módosítása