Tegnap délután a Petőfi Művelődési Központ nagytermében megjelent közönség is láthatta a Kun Zoltán által rögzített filmecskét, amihez reméljük, a Bicskei Szó olvasói is hozzájuthatnak majd úgy, hogy a Művelődési Központ a tube-ra helyezi.     

A filmen kedves, ismerős arcú bicskei gyerekek és felnőttek mondták el premier plánban Kölcsey Ferenc művét. A magyar irodalom történetének legmagányosabb alkotója 193 éve Cseke településen írta meg Himnusz című költeményét, imádságát.  A film és a köszöntő után Mohainé Fejes Ágnes tartott helytörténeti előadást Bicskéről. Még két előadás lesz, aminek időpontját közli majd a Bicskei Szó.

 

Kölcsey Ferenc: Himnusz
A magyar nép zivataros századaiból

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bõséggel,
Nyújts feléje védõ kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendõt!

Õseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hõs magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szõlõvesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bûneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgõ fellegedben:
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktõl rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Gyõzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kõhalom;
Kedv s öröm röpkedtek:
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak vérébõl,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hõ szemébõl!

Szánd meg, Isten, a magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védõ kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendõt!

 

 

 


Cseke, 1823. január 22.

   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása