A balesetről tegnap este így írt olvasónk. Levele elolvasása után az FM RFK Kommunikációs Szolgálatától kértünk információt. 

"Ma reggel fél hat körül mentem autóval a Kinizsi utcán át és úgy láttam, hogy sajnos elütöttek valakit (rendőr, mentő stb). Ha ott megyek azon imádkozom, hogy ma se üssek el senkit az utcában. Sötét van, nem is tudom, hogy azok a lámpák hogyan égnek, hogy nem világítanak ki az útra rendesen,  a gyalogosok az úton mennek, és elég sokan, mert itt mennek le sokan a Nagyállomásra. Sokszor egymás mellett hárman is. Remélem nem lett komoly baj ma reggel! Vigyázzunk egymásra a Kinizsi utcában is." 

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2016.február 22-én reggel Bicskén, a Kinizsi utcában. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az érintett útszakaszon két gyalogos közlekedett szabálytalanul - a gyalog közlekedésre alkalmas járda használata helyett- egymás mellett az úttesten haladva. Egy Alfa Romeo típusú gépkocsi vezetője egyiküknek érintőlegesen nekiütközött, miközben szabályosan egy másik jármű előzésébe kezdett. A baleset következtében a gyalogos könnyű sérülést szenvedett - kaptunk kérdésünkre tájékoztatást  Horváth Diána c. r. zászlós, az FM RFK kommunikációs referensétől. 

A Bicskei Szó információja szerint az autó visszapillantója csapódott az egyik gyalogos karjának. Törés gyanúval szállították kórházba. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása