A 2-es számú Általános Iskola dolgozói 1973/74-ben. 

- Ez a kedvenc képem - mondta egy kiállításlátogató a Könyvtárban, akivel ugyanebben a képen látható épületben tanultunk meg írni-olvasni, ő 1975/79, én pedig 1976/80 között. 

- El tudsz képzelni ma hasonlót, hogy a konyhás nénikkel együtt fényképezkednek úgy, hogy őket az első sorba ültetik? - kérdezi.

- Biztos meg lehet csinálni....

 - Képzeld, nekem ezekről a konyhás nénikről mindig a repeta jut eszembe. Még aranygaluska vaníliás öntettel című ebédből is előfordult. Gyümölcsleves.... Eszembe juttatta mikor elsős voltam és otthon megkérdezték, hogy mi volt az ebéd, azt mondtam hogy: "repeta". Mert a konyhás nénik mindig azt kérdezték, hogy kérünk-e még "repetát".

- Tejberizsből mindig volt. Rakott krumpliból doszt. Jó konyha volt. "Kérek szépen repetát, konyhás néni".

- Az egyik képen is látható konyhás nénivel (a 300%-os nagyítás már elég jó, a Könyvtárban ott vannak a nagyítók az asztalon) egy baráti családnál véletlenül találkoztam. Azonnal rákérdeztem, hogy nem lehet, hogy innen ismerem őt? A nevüket nem tudtam, de ha szembejöttek, mindig előre köszöntem.  Azt mondta, sokan felismerik és ő is vissza tudja idézni a mai arcok alapján a gyerekarcot, például az enyémet is.

- Igen. Velük négy évig minden nap találkoztunk.

- A takarító nénivel is, még ő is rajta van. Kollégák egy munkahelyen.

(Amikor a Repeta kulcsszót címül adom a tanári kart is ábrázoló poszthoz, megfordul a fejemben, hogy ez így azt sugallja, hogy enni jártam az iskolába. Igen. Mi tagadás. Azért is. Jókat ettünk. Ebben az ebédlőben különösen. Mintha otthon lettünk volna. Kedvenc ételünk volt a repeta.)     

Izing