Most múlik pontosan

Címkék: könyvtár

2016.05.31. 04:53

A készüléket a Kisfaludy utca Kossuth utcai sarkának közelében veszítette el gazdája. Szállított valamit kerékpárján, ami leborult, és amikor lehajolt, hogy összepakolja a málhát, a mobil kipottyant a felső zsebéből. 

Nagyjából hatszáz méteren belül fekvő otthonába érve már régen tudta, hogy a telefon kiesett, azt is valószínűsítette, hogy hol.

Édesanyja telefonkészülékével azonnal visszament a helyszínre és a saroktól kezdve folyamatosan hívta saját számát. Nagyon figyelt a Most múlik pontosan című dal(lam)ra, ami az ő telefonján a csengőhang. A sarokház környékén, a korábbi kerékpár letámasztás helyén nem hallatszott semmi. A következő háznál viszont hallani vélte, kereste, kutatta, de a talajon semmi. Mégis honnan jöhet? Egyszer csak ráébredt, hogy fülét a mi postaládánkra kell tapasztania, mert bizony onnan jön a hang. Próbálta kipecázni. Benyúlt volna, de nem fért be a keze. 

Hazasietett. Felhívtak, mert unokatesómtól megkapták a számom. Régi jó ismerőseim, a gyerekkor két főverőér utcájának az egyikéből. Tán a 10. szomszédok ott. Kérdezték, hol vagyok. Mondtam. Kérdezték, mikor érek haza. Mondtam, hogy 40 percen belül. Közölték, hogy a becsületes megtaláló a mi ládánkba dobta a telefont, pár méterre az elveszítés helyszínétől. Nem tudtam megszólalni egy pillanatra. Kérdeztem, hogy ki volt ilyen jó arc. Mondták, hogy nem tudják.  Megígértem, ha hazaérek, azonnal hívom őket. Így is történt. De addigra a telefongazda meg is érkezett hozzám. Köszöni szépen  az ismeretlen  megtalálónak, kérte, hogy adjam át köszönetét, ha megírom ezt a különös esetet. Hogy ne írnám.

Csak egészség legyen meg térerő 

- hogy egy másik fontos slágerre utaljunk. 

 (Végül ma reggel 8 órakor kiderült, hogy két könyvtári dolgozó találta meg a telefont. Mártika és Veronika. Azért hozták hozzám, mert közel is voltam a megtalálásához és mert amikor Krajczár Gyuszi bácsi 30 ezer forintot talált a járdán, akkor is megtaláltuk a gazdát, szintén könyvtári segítséggel 3 órán belül. Be is jöttek volna a kapun, de zárva volt és egyébként sem voltam itthon. Maradt a postaláda, gondolták a többit majd elmondják. De szerencsére jött a gazda perceken belül  és a Most múlik pontosan dallama sem téveszthető össze semmivel.) 

 

 

ia

    

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.