A rendőrök elfogtak és bűnügyi őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki Bicskén mutogatta a nemi szervét - adta hírül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság jelentése.  

A Bicskei Rendőrkapitányság szeméremsértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 33 éves bicskei lakos ellen. 
A rendőrségre 2016. július 5-én reggel érkezett bejelentés arról, hogy Bicskén, egy Kossuth Lajos utcai buszmegállóban egy férfi szeméremsértő módon mutogatja magát és közben önkielégítést végez. A rendőrök rövid időn belül a helyszínre értek, a bejelentésben megjelölt cselekményt már nem észlelték, azonban a kapott személyleírás alapján a buszmegállóban elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi lakost, akit a Bicskei Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016 tavaszán is követett el hasonló jellegű cselekményt. Akkor Bicskén, a Rózsa utcát és a Kossuth utcát összekötő hídon mutogatta nemi szervét a járókelőknek. Az elkövető a terhére rótt cselekményeket beismerte, bűnügyi őrizetbe vételére került sor.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása