Vádemelést javasoltak a rendőrök azzal a férfival szemben, aki egy bicskei gyermekotthonból lopott DVD lejátszót.

A Bicskei Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást L. Róbert 19 éves budapesti lakos ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2016. június 15-én egy bicskei gyermekotthonból érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes betört az épületbe és egy DVD lejátszót tulajdonított el. A dolgozók megzavarták a betörőt, aki elmenekült a helyszínről, azonban az ingatlan udvarán egy fa alá rejtve hátrahagyta az ellopott műszaki cikket. A férfi az épületben megevett egy szendvicset és egy táskából 500 forintot is eltulajdonított. A rendőrök adatgyűjtés során azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit elfogtak a rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. L. Róbert azzal magyarázta tettét, hogy a városban volt látogatóban, vendégségben nem akart enni, de időközben megéhezett, azért betört az ingatlanba, majd amikor meglátta a DVD lejátszót azt is magával vitte azért, hogy később a testvérének ajándékozza.   

A nyomozók a napokban befejezték az ügyben folytatott büntetőeljárást és a férfival szemben vádemelést javasoltak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása