Aranyszínű mutatókat helyezett fel Kovács Jenő, a toronyórák székesfehérvári mestere, országos hírű  szaktekintély a Szentháromság római katolikus templomra, mégpedig a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság emelőkosarában a négy számlap elé emelve.   

A 30 éves elektronikába is megpróbál életet lehelni, ha nem sikerül, akkor csere. Szent István Ünnepére szeretnék elkészíteni.  

Az óramutatók vége nyolcágú csillag, amilyen egyes ábrázolások szerint  a betlehemi (a kenyérházi) csillag is, ami a megszületett Jézushoz vezette a három királyt. (Máté 2,1-11). Korábbi képek alapján nyolcágú csillagban végződött az itteni 8 db kis- és nagymutató. A felszerelés végére érkeztünk, amit az Egyházközség részéről Vásárhelyi János és id. Pálffy Károly kísérték figyelemmel Pálffy Károly polgármester jelenlétében. A BÖT képviseletében ma Dianovszky András dolgozott a helyszínen, de korábban Apró Attila is. A forgalomirányítást pedig Pató Ferenc polgárőr végezte Taki bajtársával. Éppen dél volt, amikor ott voltunk. Amúgy az óra még nem kész, a mester még párszor felmegy a toronyba.

aranyorale.jpg

 

aranyora3.jpg

 

aranyora.jpg

 

aranyora2.jpg
    

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása