Csörgöl Lali bácsi posztumusz kapta meg Aranydiplomáját.

apa_aranydiploma_2016_junius_5.jpg

Csörgöl Lajos 1966. jún 25-én szerezte meg a Pécsi Tanárképző Főiskolán a biológia-földrajz-testnevelés szakos tanári diplomáját. Ennek éppen 50 éve, aminek megünneplését a csoporttársaival együtt nagyon tervezték - ünnepélyes keretek között, együtt szerették volna átvenni. Ezen Ő már sajnos nem tudott részt venni, mert tavaly októberben vettünk végső búcsút tőle a Felcsúti Alsó Temetőben. 
A még élő csoporttársai közül sokan itt is voltak a temetésén, akik a díszünnepség napjára egy csoporttalálkozót is szerveztek. Lia néni pár kedves sort írt részükre, melyet ott fel is olvastak, gyertyát gyújtottak, s elmesélésük, érzéseik szerint Ő velük is volt! 
"Apu még tavaly tavasszal együtt volt velük Pincehelyen, ahol a régi emlékeket felidézve egymással versenyeztek teljes komolysággal, eredményhirdetéssel, éremátadással, stb. Emlékszünk, órákat mesélt utána az élményeiről...

csoporttarsakkal.jpg

az együtt töltött évek, a barátság, a szakma szeretete haláláig elkísérte, összefogta őket. Nagyra értékeltük őt és őket ezért is, hogy ilyen emberi kapcsolatokat tartottak, tarthattak fenn egy életen át, talán erre is gondolt, mikor utolsó szavai között azt mondta, hogy "én teljes életet éltem".  "Szép családom, szeretett hivatásom és barátaim vannak"- idézték fel édesapjukat a gyermekei a Bicskei Szó olvasóinak, Lali bácsi tisztelőinek.
Lali bácsi minden aranydiplomás csoporttársának minden jót kívánnak bicskei tanítványai.   

Csörgöl Lajos (1943-2015) felejthetetlen tanáregyéniség, a maga határozottságával, humorával, nagy nevetéseivel, nevetéseinkkel és tisztességével. A mi osztályunkat, évfolyamunkat hetedikben és nyolcadikban tanította testnevelés-biológia tárgyakból az új iskolában.  A fair play versenyzés fontosságáról szenvedélyesen idézett fel eseteket és ez a fair play az egész életét áthatotta. Fair "játékos" volt, aki látott a pályán és az egész "mezőnytől" elvárta a tisztességes versenyt....   

 

 

Izing

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása