A Bicskei Koncert-fúvószenekar egykori zenésztársaikkal együtt mindenkit szeretettel várnak ünnepi hangversenyükre december 18-án 17 órai kezdettel a Petőfi Művelődési Központban. A zene hangjai ezen a vasárnap estén Csizmadia László karnagy úr emlékére csendülnek fel.     

laciba23.jpg

"Kérjük, fogadja el meghívásunkat és legyen Ön is részese megemlékezésünknek, ahol egy korszak lezárásaként felidézhetünk néhány emlékezetes zenei pillanatot közösségünk együtt töltött csaknem 30 évéből!"

Vezényel : Kovács Tibor alezredes, a Magyar Honvédség Központi Zenekarának karnagya 

A műsort Borostyán Krisztina és Szanyi Bettina vezetik. 

 

Csizmadia László (1943-2016) 

"Bicske Város Díszpolgára, Németh László díjjal és a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tanár és karnagy. 1987-ben alapította a Bicskei Koncert-fúvószenekart, a zeneiskola - melynek 26 évig volt igazgatója - akkori növendékeiből.  Egész életét kiemelkedően magas színvonalú zenepedagógiai munka jellemezte az iskolavezetés terén, valamint számos saját hangszerelésű mű megalkotásában, zenekarvezetői és kórusvezetői tevékenységében egyaránt. Sokat tanultunk tőle, hálás szívvel emlékezünk rá" - írják a koncertet mesterük emlékének szentelő tanítványok. 

Laci bácsiról, "az Öregről", ahogyan a zenész fiúk közül néhányan emlegették egymásközt, mindenki tudta, mennyire ismeri és szereti a népzenét és azok kutatóit. Éppen ezért a Hajnali Vándorok együttes ifjú tagjai a ház aulájában népzenével fogadják a közönséget. Szanyi Bettina énekel, Tulipán Zsombor népi furulyán játszik, Sulyok Lóránt dobol.  A vendégváró öröm-muzsikálással szeretnének egy hagyományt is megteremteni: a zenekari koncertek előtt tehetséges fiatal muzsikusok mutatkozhatnak be.

Emlékzenekar

Karnagy: Kovács Tibor alezredes, klarinétművész, tanár

Fuvola:
Grósz Mónika fuvolatanár
Pertl Polixéna
Dr. Szilágyi Rita
Dr. Szilágyi Zsófia
Szabó Katalin
Tóth Orsolya
Tóth Zsófia
Karácsonyi Barbara
Boros Adrienn
Majercsik Anita
Metykó Viktória fuvolaművész
Horváth Tamara fuvolaművész
Lukács Laura

Klarinét:
Ádám Annamária a zeneiskola igazgatója
Lanczendorfer Orsolya
Kiss Ferenc
Boros Bernadett
Kecskés Viktória
Vida Bernadett
Pfendert Erzsébet

Szaxofon:
Kiripolszki Nelli
Szanyi Tibor
Kecskés Ferenc
Lukács Róbert
Pósa Dániel
Fagott:
Dr. Horváth Ildikó


Trombita:
Horváth Zoltán
Metykó Csaba
Keil Zoltán
Kontra Péter
Paksz Attila
Gyalog Péter
Tenorkürt:
Bernwallner Vilmos
Ivanics Dénes
Frech Ferenc

Baritonkürt:
Frech Tamás
Gyüre Tamás

Kürt:
Paksz Ádám kürtművész
+ 3 fő vendég zenész

Harsona:
Dr. Szabó Gábor
Patkó Balázs
Kontra Imre

Tuba:
Lehőcz Ádám
Szabó Bertalan
Zeke Zoltán tubaművész-tanár
Orbán Ádám tubaművész-tanár
Vitai Zoltán
Kiss Csaba

Ütő:
Csizmadia Péter
Lehőcz Kálmán
Csörgöl Ákos
Ádám Tamás

 

laciba.jpg

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása