A CIKK EREDETIJE ITT OLVASHATÓ 

Bicske első műfüves pályájának (2006), annak a kis pályának a kivitelezője ugyanez a cég volt. Akkoriban kezdhetett, hiszen az emlékek szerint még erről is igazolást kért, hogy bicskei munkáját referenciái közé tehesse. A cégtulajdonos maga is futballista volt. Azt mondják ismerői: ügyes, értelmes és jól csinálja. Hamarább volt pályaépítő mint bárki más ebben az országban. 

 

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint a sportberuházások magyar csimborasszója, a focipályákkal és stadionokkal már többször bizonyított Pharos 95 Kft. vezeti azt a konzorciumot, amely elnyerte a Bicskei Torna Club sportlétesítményének fejlesztésére kiírt pályázatot,

 

A szerződést eredetileg  217 661 894 forintra becsülték, a Pharos partnere a konzorciumban a Best Grundbau Kft. Az összeget részben tao-támogatásokból, részben állami segítséggel teremtették elő.

A fejlesztés keretében a konzorciumnak a meglévő klubház és öltözők bővítéséről és felújításáról, 323 fős nézőtéri lelátók és új műfüves pálya építéséről, valamint a meglévő füves labdarúgó pálya felújításáról kell gondoskodnia.

Fotó: Facebook/Bicskei TC

Gyakorlott stadionépítők

Az Átlátszó korábban beszámolt a Pharos sportkötődéseiről: a cég tulajdonosa  a ZTE futballcsapatát működtető zrt tulajdonosa is. Ráadásul a Pharos Felcsúton is otthon van a cikk szerint: nemcsak pályákat épített az akadémiának, de a cég tulajdonosa, Végh Gáboradományozta az intézménynek Puskás Ferenc egészalakos szobrát. 2010-ben a Videoton stadionjában is a Pharos végezte el a pályafelújítást.

Az Opten céginformációs adatbázisban megnéztük a cég eredményeit 2011 óta. Íme:

Pharos 95 Kft. nettó árbevételei, HUF
Create column charts

A Bicskei Torna Club felújítását és bővítését a szervezet elnökeként Tessely Zoltánjelentette be 2015-ben. Tessely jelenleg országgyűlési képviselő, korábban Bicske polgármestere is volt, de ahonnan ismerősebb lehet a neve, az különleges megbízatása: 2015-ben Orbán Viktor őt nevezte ki Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztossá.

Ma már ez a második sportberuházás, amiről beszámolunk. Korábban arról írtunk, hogy 3,4 milliárd forintért újítják fel Hosszú Katinka kedvenc uszodáját a 2017-es budapesti vizes vb-re.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása