Karincsafa

Címkék: karácsony

2016.12.24. 13:18

Akkor még nem tudtam kimondani a szót: karácsony. Nem is akartam. A karácsonyfa érdekelt az egészből a legjobban (és az éjféli mise, mert akkor éjjel kalandozhatok a szülői házon kívül,  amire akkor még azért nem vitt el apu, mert kicsi vagyok. Majd ha nagy leszel. Ha iskolába jársz. Ha hittanra jársz. Gyereknek éjjel semmi keresnivalója az utcán, otthon a helye.) Jó. Beleegyezem. Azt megvárhattam ébren, míg apu elindult. Látom a kabátja hátulját. Siet. Pedig piros Skoda MB 1000-el megy. Ami nagyon gyors.) Nem tudtam kimondani, hogy karácsonyfa és mégis elég sokat emlegettem. Értették, amit helyette mondtam. Senkit nem zavart. Néha elmondták helyesen. Aztán legyintettek. Majd megtanulod. Jövőre már tudod. Egyszer aztán apukánkkal elmentünk Jani bácsihoz, aki apunak unokatesója volt, gyerekkorukban szomszédok és talán még osztálytársak, talán még padtársak is, de minimum iskolatársak. A klán.(Nem ketten voltak.)  Ma pedig egymás előtt-mögött van a sírjuk. Jani bácsi nagyon kinevetett, amikor meghallotta, elsőre nem is értettem, mit nem ért, amikor minálunk mindenki tudja, hogy a KARINCSAFA az én legitim rejtjelem a karácsonyfára. Amit mindenki tud, aki számít. Ő meg nevet rajtam és ismételteti velem, hogy még jobban nevethessen. Mondom megint főutcai házában a Jakab közi sarok közelében: karincsafa. Ül fenn, nagyon hangosan kacag. Vagy fáj valamije? Ijesztő. Elsőre próbálok nevetni vele. Nem megy. Inkább sírok, miközben már a buksimra teszi ujjait egy pillanatra. Még jóval ovi előtt voltam. Világoskék a kabátom. Öves. Aranyszínű fémcsatos. A csatot néztem. Úgy se nincsen itt semmi érdekes a lovain kívül. Azok meg a sötét istállóban az ajtónak farral. Azt nézzem? Inkább a csat. Arany. Apu mérges, mert sírok. El. Aztán Jani bácsi Jézuskája a karincsára a karincsafa alá hozott egy kék kamiont, amit természetesen KAMÉNA használati néven vezettem be a családi szótárba. Szóhoz sem jutottam, amikor megláttam azt a kék kaménát. Csak álltam és levegőt sem mertem venni. Boldog voltam.  Tavasztól már a járdán közlekedtem a tetejére ülve és két lábbal hajtva magam a házunk előtt fel s alá. Kaménáztam volna én még éjjel is. Jani bácsi szinte egész életében szólítgatott kis Karincsának. Néha kaménának. Már nem zavart egyáltalán. A síroknál is elmormoltam néha az övéké felé nézve: Karincsa. Egészen idáig azóta egy csepp könnyem sem folyt miatta. Már apánk se lenne érte mérges. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása