"Very good my!" - Egy bicskei életéről látható színdarab az Örkény Színház stúdiószínpadán!
Címkék: munka irodalom színház london munkahely kertváros
2016.12.30. 13:45
Nagyon jó lenne, ha Bicskén, a Művelődési Központ színpadán avagy a Fiatalok Házában is látható lenne ez a londoni bemutatóra is készülő színdarab.
Tegnap este az a megtiszteltetés ért, hogy a bicskei Horváth János - állandó lakcíme London -, és bicskei rokonságának egy jelentős részével láthattuk a Diggerdrájver című monodrámát az Örkény István Színház Asbóth utcai stúdiójában. A művet a bicskei Horváth János Diggerdriver című blogjának felhasználásával szerkesztette Bagossy László és Epres Attila.
(Kezdeném azzal az igazán apró betűs résszel, hogy 450 Ft-ért DIGGERDIVER hűtőmágnest is vásároltam a ruhatárban a világ általam eddig megismert legszebb ruhatárosnőjétől. Vesd össze mindezt azzal az adattal, hogy az átlagnál többet járok színházba és figyelek a részletekre.)
A színpadi mű a Diggerdriver blog posztjai alapján került színpadra. Szerepel a műben (Bicske földrajzi név említése nélkül) Dezső bácsi, a Pajtás Szövetkezet helyi boltjának alapító vezetője, vagyis Kósa Dezső bácsi pedagógus. Szerepel a bicskei trafik a város neve nélkül, mint gyerekkorunk fő patron és robbanócukor beszerzőhelye. A bicskei halottas kocsi, vagyis Gabi bácsi ló vontatta, számomra kiskoromban oly félelmetes vagyis inkább hátborzongató fekete batárja, aminek bakján gyakran együtt ülve haladtak Teri nénivel, a feleséggel, akivel néhány éve még össze-összetalálkoztam a járdán ballagva.
Szerepel a MOZI 19 billenős aljú széksora...
Hol lehettek elillant gyerekkorunk díszletei?
Éppen ezért aztán szép új helye lenne a bemutatónak a mozi helyén épült Fiatalok Háza. Három szereplős, egy színes, egy felvonásos darab, a díszletei három szék és egy asztal valamint a játszó kellékek, mint például ez a sárga kobak.
Szól ez emlékekről, kötődésekről, tanulásról, munkáról, hazáról, disznóvágásokról, amikor a gyermek 13 évesen megtanul az apjától bökni (mert a fater szerint itt azt tudni kell, mert az apa is gyerek volt itt Bicskén, amikor testvérei mindannyian a fronton, így nem volt kérdés ki kell ide böllérnek. A legényke. A gyereket mindenre fel kell készíteni "projekt"). Szól ez arról is, hogy távol, idegenben meg kell teremtünk az otthont. Ott aztán fontosabbak lesznek az emlékek, az itt hagyottak. Ha pedig időnk és tehetségünk van emlékeink megírására, megtesszük. Egy szeretett hazájából mérgesen távozott gazdasági kitelepülő emlékiratai. A Katona József Színházban Illaberek címmel került színpadra hasonló. Ez azért így elég húzós, nem?! Két fővárosi színház színpadán is ott a kivándorlás... Tudta?
S ha már a ruhatárosnő is szóba került, álljunk meg talán egy szóra a főszereplő Epres Attilánál is. A második sorban ültem, középen. Mellettem Horváth János akit szerzőként emlegetek akkor is, ha szerkeszteni kellett művét a színpadra vitel érdekében. Mint általában mindenkiét. Az ember tragédiáját is. Bicskei szín. Londoni szín. Akkora átéléssel, szeretettel, szenvedéllyel, megértéssel adta ezt a darabot Epres Attila, hogy ezzel az eufemizmussal dicsértem magamban a sokszor könnyes, a majdnem világítóan kék szemű embert: igen, ő tudja miről beszél, tudja miről beszél. Tudja, mit játszik. Hiteles. Ez a darab ugyanis nem valahol máshol játszódik, hanem a hétköznapok őrlődéseiben és "valahol mélyen a szívemben...." Ez egy mai dráma. Jó közönség volt. A kis színpad varázsa, a kamaraszínház miliőjének bensősége tiszta erőből. Ha nem könnyű téma, akkor is. A megélhetés, a jövő érdekében állampolgároknak, szakembereknek kell elhagyniuk szülőföldjüket a kilátástalanság okozta kényszerhelyzetek miatt. Ha jól emlékszem, az emberek ötöde mondja, hogy elindulna, de ennek valójában, szerencsére a töredéke váltja valóra. Nemcsak Angliában játszódik, hanem a nagy szavakat igazán nem szerető magyar emberek szíve mélyén. Az a vonás pedig más kérdés, hogy amikor a színésznek a motorokról kell beszélni, azt a személyes élete legnagyobb küzdelmét nemrégiben megvívó színművész szívesen teszi, mert megszállottan motorozik, és amikor erről beszél, könnyű a dolga. Máskülönben erdészeti végzettsége is van, míg Jánosnak, akinek az életét alakítja - mezőgazdasági gépész az alapszakmája.
Szó esik a barkaszos korról, barkaszos jelentekről, sőt, az egész darab végén egy régi kolléga, az alcsútdobozi Elek Gábor idéződik fel, aki végül Felcsúton halt meg.
A Diggerdriver blogot Horváth János vezeti, aki az angliai életről és hazai emlékeiről egyaránt beszél olvasótáborához az anyanyelvünkön. Honvágya nincs. Dühből, méregből lépett erre az útra, a darabban is szerepel, hogy harminc év munka után azt is meg kell itthon gondolni, hogy a gyereknek megvegyünk-e egy ezer forintos játékot. Ezt ne. A feleség úgy fogalmaz, a szabad döntés jogát adta meg neki a kinti élet, választhat, mit vigyen haza. A társadalomkritikai vonatkozás nagy mondata valahogy úgy hangzik, mindenféle jobb- vagy baloldali mese helyett: huszonhat éve Magyarország nagy lehetőséget kapott, s nem tudni, hogy ennek elherdálásáért ki fog felelni húsz év múlva.
A honvágyról: azért sincs, mert részint a munkás hétköznapokat éli, a családi életet, s éppen azzal kezeli, rendszerezi az új hatásokat a 10 milliós Londonban élő bicskei-londoni, hogy ír róla. De mivel ő írja, a saját speciális magyar és bicskei szűrőjén tárja elénk gondolatait az a férfiú, aki ötven felé közeledve lépett egy nagyot néhány évvel ezelőtt családjával.
Írja a blogger, hogy Angliában a munkatársak - sokféle náció, köztük angolok és írek - elismerik, becsülik, tisztelik a jól elvégzett munkát. Az elismerés közismert jele a felfelé tartott hüvelykujj. Itthon, ha túl sokat dicsérnek, már az is gyanús, hogy valamit nem jól csinálsz. Jani profi. Meséli, hogy kezdetben nem értette, mit jelent felkiáltás: VERY GOOD MY! Már-már arra gondolt, hogy a máját dicsérik, aztán kiderült, hogy ez egy hétköznapi anglicizmus. Ha nem tudod a nevét annak, akit dicsérni akarsz, azt mondod: "Very good my friend!" De ha nem is vagytok barátok és nem is akarsz hosszan beszélni, rövidíted a sokszor elhangzó biztatást: Very good my! - és hüvelykujj az égben. De természetesen ott sem minden fenékig tejfel.
Az ÖKÖLBE SZORULT ARC-ok egy a darabból általam kiemelt kifejezés olyan összefüggésben, hogy olykor ökölbe szorult arccal járunk az utcán avagy így vezetjük mi itthon a géperejűt a terheltségeink okán. Ezt csak a kontraszt kedvéért írom ide és mert igaz.
Amikor hazaértünk Bicskére, egy kertvárosi házban láttak minket vendégül. Itt beszéltük meg a látottakat. Itt beszéltük meg Jani darabját: "Very good my!"
Többen hiányolták, hogy a szerzőt is színpadra szólíthatták volna, aki egyébként tegnap látta másodszor a művet. Jani ezt nem hiányolta.
Én azért nem, mert szerintem hatalmas elismerés volt a következő: az első sorban, előttünk ült egy fiatal pár. A szemüveges Zoltán, azt hiszem bölcsész, hátrafordult és gratulált Jani blogjához, aminek rendszeres olvasója. Talán fényképről ismerte fel a szerzőt. A darabhoz az előadás után gratulált. Mindez azért, csak mert "random" előtted ül és felismer...
1. Vannak a világirodalomban bőven olyan drámaírók, akiknek darabjai a haláluk után kerülnek színpadra és sosem ülhetek mellettük a kettedik sor közepén, sőt, soha semmiféle sörözésről szó sem lehet.
2. Vannak drámaírók, akik egész életükben egyre elkeseredettebben tesznek azért, hogy a színház világa végre (f)elismerje őket szerzőként. Esetünkben azonban egy markológéppel dolgozó író került a színpadra és a blogjával színlapra.
Jani pedig, aki markolós, és a már kábeles, közműves árkot úgy ki tudja kanalazni, hogy semminek nem esik baja és még lapáttal sem kell hozzányúlni utána - ír, alkot, természetesen, egyenesen, blikkfangok nélkül és színpadra kerül. Jó tollú író. Gyakorlatias. Józan. Gondolkodó. Jó humorú ember, a darab közben eszembe jutott Moldova György író, hogy ezt neki mindenképpen látnia kellene. Nem azt állítom, hogy úgy éreztem, mintha őt olvasnám, hanem azt, hogy az elhangzó sorok a jelen élethez tartozó dolgokra való ráismerés örömét kínálták. Mesélte, hogy épültek a házak a családban Bicskén. Előbb a telken egy budi épül. Aztán kútásás, mert a víz az mindenképpen kell.
A Klapka György utcában a kedves rokonok azt mondták nekem, hogy "a Jani nagyon tehetséges volt már gyermekkorában, nagyon szeretett olvasni, képes volt órákig a könyvtárban lenni, egyszer például kerékpárral ment és gyalog jött haza (a Csokonai utcába), mert ellopták, annyira belemerült az olvasásba".
Mondhatni az akkori bosszúság és szívfájdalom a bringavesztés miatt, az Örkény Istvánról (!) elnevezett színház egyik színpadán - igazgató Mácsai Pál (!) -, hogy úgy mondjam, kamatos kamattal rendezve lett.
izing
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.12.30. 21:16:04
Számomra a tegnapi előadás valami elementáris erejű volt. Attila brilliánsan játszott. Beleérett a szerepbe, ő volt én...
Örülök hogy ott voltál és láttad.
I.A. · http://bicske.blog.hu/ 2016.12.30. 21:33:27
csipike7 2017.01.01. 16:34:45