A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz tartozó nyitott befogadó intézményekben - Vámosszabadi, Nagyfa, Bicske -, 2016.02.29-én reggel rögzített adatok szerint 1158 menedékkérő tartózkodik. Ebből a bicskei befogadó állomáson jelenleg 650 kérelmező él, de számuk folyamatosan változik -…

Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adott ki elfogatóparancsot a Körmendi Rendőrkapitányság azzal a 38 éves férfival szemben, akit 2016. február 26-án reggel a bicskei vasútállomáson igazoltattak a rendőrök. K. Zsoltot a járőrök elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra…

Olvasónk szerint ez esetleg megérne egy posztot, hogy a plakát alján szereplő Szerencsejáték nonprofit kft. milyen jogcímen, mennyivel támogatja ezt a kamu-programot és mire kellett a pénz. Egyáltalán: hogyan kerül ebbe a szövegkörnyezetbe - összefogás, környezetvédelem, országgyűlés" - a…

A Tessely-Pálffy nevekkel "fémjelzett" korszakot vizsgálva napjainkig ebben a városban 8 év alatt most a 12. törvényességi őr távozott Bicskéről, vagyis átlagban 8 azaz nyolc havonta változott személyük.   Feladatát minden bizonnyal a mostani aljegyző fogja ellátni a majd pályázati úton érkező 13.…

Tavaly tavasszal írtam egy ehhez hasonló címet: A Művészetek Palotájában versenyben egy 17 éves bicskei fiatal fotója - Szavazzunk rá, győzzön Bicske!  Itt pedig Matyi posztjaink - nem mind az, akit érdekel, válogathat. 

Az Országos Mentőszolgálat mai közleménye szerint bajtársuk mai, kunhegyesi temetésének időpontjában, 13 órakor országszerte mindenütt egyperces szirénaszóval tisztelegtek a mentősök.    Borbély Gábor mentőápoló szolgálatteljesítés közben, egy szülő nőhöz igyekvő mentőautó balesetében vesztette…

A református iskola tervéről első ízben az önkéntes munkával a tájékoztatásért dolgozó Bicskei Szó adott hírt. A nagy érdeklődés miatt nemrégiben levélben fordultunk Pálffy Károly polgármesterhez annak érdekében, hogy megismerjük a város álláspontját.   A városházi válasz ma érkezett. Kiderül…

Adjuk tovább a környezetükben élő éhkoppon  élőknek élőszóban a jószolgálat hírét. Pénteken 12.30 órakor a Város Kemencéjénél meleg-étel osztás.  Ennyi.     

Bicskén a csendes "telep", a Szent István-telep városszéli utcák otthonai mellé közvetlenül tervezik a valószínűleg legesélyesebb  változatban az orbáni kisvasutat. Egy megálló a Táncsics utca végén lesz.  Persze a kérdés, hogy mennyit fog járni ez a vonat. Értjük, hogy presztízs, de ki fog rajta…

József nap után, március 19-ét követően érkeznek a Kistószegre a gólyák, ahogy ezt a régebbi gólyafészekkel szemben nevelkedett, ma már meglett úr elmondta.  Magasan, hosszan  köröznek, jönnek egyre lejjebb és hazaérnek a nagy vándorútról, amin elképesztő magasságokban is siklanak végig a szárazföld…

XVI. Bicske Kupa

Címkék: dhkse

2016.02.23. 19:10

A balesetről tegnap este így írt olvasónk. Levele elolvasása után az FM RFK Kommunikációs Szolgálatától kértünk információt.  "Ma reggel fél hat körül mentem autóval a Kinizsi utcán át és úgy láttam, hogy sajnos elütöttek valakit (rendőr, mentő stb). Ha ott megyek azon imádkozom, hogy ma se üssek…

„ Sziasztok! Most találtuk ezt a barátságos kutyát a bicskei autópálya csomópontnál, ha valaki felismeri kérem szóljon a gazdájának, aki átveheti a BGSZ-nél Bicskén.”

Nagyítani érdemes....     

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanulói a sok nyílt levél és tüntetések hatására úgy érezték, hogy nekik is ki kell állniuk diáktársaik és tanáraik mellet, fel kell szólalniuk az oktatási rendszer megreformálása mellett. A videóban szereplő diákok mellett felkértük pár tanárunkat, hogy Ők is…

Ma 15 óra 30 tájban érkezhetett a riasztás a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóságra a Galagonyás szőlőhegy I. dűlőjéből.   A Szent László utcában élők is láthatták a 4-6 méter magas lángokat, hallották a héjazat pattogását. Látták a legszebb, legkorszerűbbnek ítélt szerkocsit vonulni a Bagolyvárnál,…

 Megelőzés érdekében előadásokat tart a bicskei időseknek a Bicskei Rendőrkapitányság bűnmegelőzési  előadója - tájékoztatta a Bicskei Szót telefonon Horváth Diána c. r. zászlós  FM RFK kommunikációs referense.   A bűnmegelőzési előadások időpontjai:2016. február 23. 14 óra2016. március 9. 16…

Lukács Róbert, a Kővágó Antal Kertbarát Kör elnöke juttatott el a Bicskei Szóhoz egy remek kezdeményezésről szóló levelet. Arra kérjük olvasóinkat, hogy a bicskeonline@gmail.com címen válaszoljanak az ő kérdéséére: a közterületeken az állampolgárok honnan hiányolnak újonnan ültetett fákat.    A…

Segítséget kérünk !!!! Eltűnt a kutyánk, családtagunk Bubba ma 02.20 4 órakörül a felcsúti régi laktanyából! Aki látta vagy tud róla valamit hívjon azonnal 06306946423, vagy 06305512150.A kutya barátságos ,szelíd, csip van rajta. Osszátok légyszi !! Két kisgyerek sír utána.   

Így a legjobb, itt a teljes kép!

Címkék: iskola

2016.02.19. 22:24

A magyar pedagógustársadalom követelései - minden ellenkező híreszteléssel szemben - nem a saját érdekeik szolgálatára fogalmazódtak meg.   A gyerekek, a gyerekeink, a tanítványaik érdeke az első és legfontosabb szempontjuk. Ha valaki erről hitelesen tud gondolkodni, tenni, cselekedni, írni,…

A szárligeti zárlatot fakidőlés okozta. A helyreállítás várhatóan 22-23 óráig tart.   Előzmény: A Budapest-Győr-Hegyeshalom fővonalon 10-20 perccel (esetenként 30-40-50 perccel) nőtt a péntek esti vonatok menetideje, mert Szárligetnél zárlat keletkezett. Bicske és Szárliget között…

A magyar pedagógustársadalom követelései - minden ellenkező híreszteléssel szemben - nem a saját érdekeik szolgálatára fogalmazódtak meg. A gyerekek, a gyerekeink, a tanítványaik érdeke az első és legfontosabb szempontjuk. Ha valaki erről hitelesen tud gondolkodni, tenni, cselekedni, írni,…

süti beállítások módosítása