A bicskei rendőrök vádemelési javaslattal éltek azzal a román állampolgárságú nővel szemben, aki egy lakókocsit úgy vontatott, hogy arra a gépkocsija forgalmi rendszámát helyezte fel.

 

Az M1-es autópálya Óbaroki pihenőjében ellenőriztek a rendőrök 2017. február 22-én egy személygépkocsit és az azt vezető román állampolgárságú 46 éves nőt. Az intézkedés során az egyenruhások lefoglalták a lakókocsira szerelt forgalmi rendszámot, mert az a sofőr német felségjelzésű személygépkocsijára volt kiállítva.

A nőt egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók. A gyanúsított vallomásában úgy nyilatkozott, hogy Olaszországban vásárolta a lakókocsit és a kereskedő azt állította neki, hogy a személygépkocsija hátsó rendszámának áthelyezése a lakókocsira szabályos eljárás és így nyugodtan közlekedhet az Európai Unió tagországaiban.

A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték és az illetékes ügyészség felé vádemelési javaslattal éltek.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása