A hajdani Szűcs sarok környéki helyzetről már olvasható polgármesteri bejelentés, miszerint a terület veszélyes, beszakad(hat).  

Ha már a Tót utcán járunk, ami Tollbuchin volt, ma pedig Prohászka - akkor azt is meg kell írni, ha már veszélyről van szó, hogy az egyenetlen és bukkanós útburkolat miatt a jobb oldalon közlekedő autók évek óta egészen középre húzódnak, mi bringások szintén. Mintha a jobboldalon közlekedő folyamatosan fél-előzne  és a 30-es korlátozás helyett 80-al sepernek egyesek, tehát azt az rendkívül forgalmas utat rendbe kellene tenni végre, ellenőrzését pedig a munkák megkezdéséig is erősíteni. Mégis csak bicskei iskolaépületeknek helyt adó utca ez. Legyen rendes út és ha nem tartják be a korlátozást, segítsen a rendőrség.     Az egykori vegyesboltról elnevezett Szűcs-saroknál  sajnos olybá  tűnik, hogy a járdaépítéskor elhibázott csapadékvíz elvezetés lehet a ludas, ott a szikkasztott víz utat, helyet talált magának, mégpedig magának éppen jót és elég nagyot.

Mindeközben Bicske városában még most sincs csapadékvíz elvezetésre terv, amit akár fokozatosan, apró lépésekben, de kötelezően meg kellene csinálni. Lehet, hogy nem elég látványberuházás? Pedig majdnem mindenki tudja, mennyire fontos, tehát értékelnénk a megkésett intézkedést és munka megkezdését. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...és az elmúlt két hét során sikerült felszedni 12 méternyi járda burkolatot. Most akkor mégsem veszélyes, vagy csak senkit nem érdekel?
fogadni merek, hogy 10 napon belül nekiállnak. szerintem nem lehet tudni, hogy ez mekkora munka lesz és nagy esők voltak. ha valami nem jönne jól a feltáráskor, akkor az az eső. arról fogalmam sincs, hogy miért kellett kicsit bontani és otthagyni, de szerintem azt remélhették tőle a szakemberek, hogy többet megtudnak az állapotokról. Nem tudom, hogy tudják vagy nem tudják, hogy mekkora a vágat, vagy akna, amit az elvezetetlen esővíz csinált. én nem figyeltem a felbontást arra járva sem, de szerintem éppen azért fogják mielőbb megkezdeni a munkálatokat, mert így még kockázatosabb az őrizetlen építési terület plusz a gödör ház vagy kerítés lábazata, alapja előtt mint víztározó - szóval ez gond. de nálam ezt jobban átlátják a szakemberek és ez meg lesz oldva.
2 hete nézegetik, illetve 5-6 napja már senki sem jön, csak a napi forgalom megy tova az időközben megrongálódott szalagozás mellett.
Tájékoztatást közvetlen érintettként sem kap(t)unk.
Jogos a kérdés: mire kell várni? Miért nem történik semmi? Mi fog történni?
@Mental Militia: pályázni kell, amíg lehet, a Bicskét körbevevő csapadékelvezető övárok és a településen belüli árkok kialakítására (amik az övárokhoz vezetnek). e terület rendbehozatala feltétlenül szükséges, de csak tüneti kezelés
süti beállítások módosítása