Elsős fiú. Pontosabban most végzett az elsővel. 

Nem vad, hanem fegyelmezett, szép és okos, kicsit vagány, mint minden kertvárosi kisfiú - jól tanul. Kiskora óta ismerem. Kerékpárjával balesetezett tegnapelőtt a házuk közelében. Véletlenül valahogy egy nem túl forgalmas kertvárosi mellékutca betonárkában csapódott vagy landolt...  Nagyon fájt a sérült karja, szinte lógott könyékből, de keményen és hősiesen viselte, jöttek a mentők, ellátták, de végül az anyuka vitte be a Bicskétől vagy 60 km-re fekvő kórházba. Útközben sem sírt. Amikor orvos kezdte tolni egy ágyon - akkor már nem bírta a feszültséget és a bántó fájdalmat. Az ismeretlen helyet. Az egészet...  Az orvos rászólt. Az anya az orvosra, hogy azóta most sír először, hagyja sírni. Pont.   

(A műtét órákig tartott. Könyöke tört. Drótozni kellett. Vissza kell még menniük. Mondtam a fiúnak a telefonba - mit mondhattam volna -, hogy büszke vagyok rád, hogy ezt ilyen férfiasan viseled, ez rossz tapasztalat, de még jobban megerősít téged, Levente, és gyorsan meg fogsz gyógyulni, mert gyors vagy mint a vihar és én tudom és az orvosok meg a nővérek mindent tudnak, mert nagyon sokat tanultak és nagyon ügyesek, meglátod nem lesz semmi baj, ne félj semmitől" stb. Azt mondta erre lelkesen és lazán (ebből kiderült, hogy itt talán én félek kettőnk közül), miközben vajas kenyeret majszolt műtét után a jó kezével: "Kivették a kanűrt". Jól van, Levi. Pénteken hazajössz, meglátogatlak, amőbát azt biztos viszek és játszunk öt partit legalább. Azt nem mondtam neki, úgyis  jobban tudja nálam, hogy ő is hibázott, azt is tudja biztos, hogy mivel. És el is fogja nekem majd mondani. Levi is hibázott. De "olcsóbban" is megúszhatta volna, ha másmilyen az árok.... Azt hallottam, hogy a könyöke csattant az árok élére, ami valóban éles. A karján a gipsz, benne három drót. hét vagy nyolcéves a gyermek.)

--------

Mindannyiunk hatalmas nagy szerencséjére adott ugyebár egy családbarát kormány, családbarát állam, és családbarát Bicske.

És adott városi rendeletben leírva a nyílt betonárkos felszíni vízelvezetés, az árkok telkenként 3-4 m-nél hosszabb szakaszon történő lefedése tilos, illetve zárt csatornás elvezetéssé alakítása nem engedhető meg, sem parkolási, sem közlekedés fejlesztési cél érdekében.

Gondolom, mert akkor hogyan takarítsák? Megjegyzem, nyilván megoldható. A hanyatló Nyugat-Európa települései tele vannak fedett árkokkal. És karban tudják őket tartani, de még mennyire. És nem üzennek Budapestnek. 

Ebben a bicskei rendeletben a betonárkok lefedésének  baleset-megelőzési érdeke konkrétan fel sem merül! Csak a parkolás, csak a közlekedés fejlesztés. Hogy abba idős ember vagy gyerekkorú - vagy bárki, bárhogy - így vagy úgy, ilyen vagy olyan útburkolat "közreműködésével" vagy attól függetlenül, de nagyot eshet, arról nincs szó.  Ezért kellene a fedés mégis itt és itt avagy korlát vagy sövény - de mindez nem merül fel a rendeletben vagyis nem jutott eszébe a bicskei grémiumnak mint lehetőség. Mintha csak autók élnének Bicskén, gyerekbiciklista pl. egyáltalán nem.  

Én 88-ban, abban az átkozott ántivilágban lettem nagykorú, és mivel még nem volt családbarátság,  annyira rossz volt nekünk egész gyerekkorunkban két szilvafa alatt a mindig lesarlózott árkokban a házunk előtt tanyázni, lányokkal, néha pedig nagylányokkal  árok-kulizni  - meg kellett mondanunk talán a bugyijuk színét? de ez engem akkor annyira, de annyira nem érdekelt (az volt a szép, boldog idő!) vagy fiúkkal gubbasztani két ablakvigyázós passzolgatás után, amikor túl nagyot nem rúghattunk azért se, hogy ne zuhogjon tőle az egész utca - az akkor még földes úton, "vagy menjetek ki a határba, azt' rúgjátok ott" a porban bőrbogyóval, amiben később már bakhát sem nagyon volt, hanem majdnem mint egy írólap - kis és nagy medrekkel, mert azért tócsának is kell a hely. Olyan volt az út a mi utcánkban, mint a Hold felszíne a mi utcánkból színházi látcsőből nézve. De lehetett rajta szárazban tollasozni, amit legjobban a közeli sarkon élő lányok és az egyikük vőlegénye tudtak. Akkor abba az árokba feküdtünk, mint páholyba, és onnan néztük a meggyfa alól, hogy mekkorákat tudnak ívelni, hogy felmegy a villanydrótnál magasabbra.      

Nem volt veszélyes az árok. Ha beleestem, akkor belestem. Senkit nem érdekelt. Jól van. Belesett.Majd kijön. Az egy árok. Aki belemegy, beleesik. Ha sáros árokba zúgtam, felszisszentem, és láttam anyukám szemeit, amikor meglát. Éppen ezért levettem a ruhám, úgy léptem be, amikor sötétedéskor bementem (se órám, se telefon - vagyis karóra volt, de azt néha iskolába vagy a misére vettem fel, ahol azért is fontos olykor - Isten bocsássa meg - mert vártuk a végét Smigával) - szóval azt hittem anyu előtt ruha nélkül érkezve talán kisebb feltűnést keltek, mint sáros ruhában. Az utca végén a 80-as években egy nagyon vasbeton teknőárok épült. Monstrumnak tűnt. Ipari műtárgynak. Félévig hallgattam, hogy bele ne, bele ne, bele ne, ott a sarkon nagyon vigyázz nekem. Féltem belenézni is. Elfordítottam a fejem. Volt egy korrekt, szépen festett korlátja a járda felől, amiben aztán volt anyag, az út felől azt hiszem sövényültetés, de ez nem biztos, holnap megnézem... Nem előttünk, de van egy régi villanyoszlop kőolaj-származékban  áztatott fából. A betongyámhoz  két kb. 35-ös anyacsavar rögzíti. Felnőtt koromban passzolgattunk-fejelgettünk a már szilárd burkolatú úton és egy kisfiú, aki ma már fiatal felnőtt és szegedi lakos, az árokba ugrott a labdáért. Már nem tudom, hogy történt az esése és miért, azt hiszem, megcsúszás, de az alsó csavarral találkozott drága kis metszőfoga. Ő is hősiesen viselte. Én nem annyira.         

Az elsős kisfiú, a kertvárosi,  szintén feszt hallgatja otthon, hogy az árok veszélyes, hogy mennyire vigyáznia kell. Mindig minden léptéről tudnak. Még nem tudom, hogy történt, de el fogja mondani a saját szavaival.  

Szóval egyszer törtem a kezem, az is az udvaron történt, nem közterületen, és nem árok volt, hanem hintaállvány, amin a nem létező kaszkadőri tehetségemet kezdtem volna fejlesztgetni  egy-két akár a bicskei moziban, széles-vásznon is végignézett attrakciót utánozva. Odaállított hokedliről rugaszkodtam el - löktében az mindig felborult - és röptömben el kellett kapnom a az állvány keresztcsövét. Annyit tudok, hogy elkaptam és átlendültem túl magasra emelkedve, majd megpördülve értem földet, hasra estem és inkább a bal felemre, minek következtében a bal tenyeremmel tompítottam volna, de a csuklóm köszönte szépen a részvételt. Az is nyár volt. Péter bácsi vigasztaló baritonja Bicskén, a sebészeten. Olyasmit mondott, hogy a hintaállvány nem felemás korlát. És nincs alatta semmi szőnyeg.   Műteni nem kellett.Talán ha hűteni. Gipsz. Négy hét akkoriban bődületesen hosszú idő volt. Az idő akkor még nem járt ilyen gyorsan ám. Minden csak MOST volt, csak JELEN. Múlt? Ugyan. 

Az árokrendszerrel is tartozunk még magunknak jelen pillanatban  - tudom. Belsőkkel is, az övárkokkal is tartozunk - addig kellene, míg az EU felzárkóztatási támogatás egyáltalán működik, hiszen ez fontosabb itt nekünk mint bármilyen kisvasút és biztos nem lesz 102 ezer Ft/méternél több az ára - de a gyerekeink, az unokánk, egyszóval a kincseinkre való vigyázás megnyilvánulása az lenne, ha a rendeletalkotó figyelembe venné a nagyon kezdő közlekedők baleset megelőzést segítő szempontjait is - a biztonságos bicskei közterületek kialakításával.

Az ördög a részletekben rejlik.        

De Levi, szépen és gyorsan meg fogsz gyógyulni. Ezt kellene most hallania például Péter bácsi sebész-főorvosi baritonján.Persze, csak szerintünk, akik számára a sebészből az egységnyi egy Dr. Kiss Péter volt. Hogy hogyan jutottam egy tegnapelőtti balesetből Kiss Péter rendelőjébe? Empatikus típus vagyok. Ennyi.   

(ia)      

Utóirat:
"Ennél tragikusabb is lehetett volna. Csak ez vigasztal, hogy nem lett. Fel sem sorolom, mijét zúzhatta volna szét ebben az esésben....
Megnéztem az árkot...Nagyon éles a széle....
Nem lejtése van, hanem meredek és éles."    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.