Ezeket a képeket ajándékba kaptam Peterdi Ede bácsi fiától, Peterdi Gyuszi barátomtól. Többek között, mert az exponálás idején, 1953-ban 30 éves Peterdi Ede bácsi minden adatot rögzített, előhíváskor pedig saját kezűleg és akkurátusan felírt a képei hátuljára mindent. Ezek ma a metaadatok.... Az első árvízi képen - mint látjátok - Izing Kristófot jelöli a két csónakban álló közül. A megkülönböztetés érdekében az alapos fotós  azt is jegyzi a kép hátulján, hogy ő az,  aki a csónakban lehajol. 

Izing Kristófról (1926 - 1973) - unokatestvéreink, Kristóf, Lackó és Bogi nagyapjáról készült a kép. Kristóf bácsiról sokat hallottam. Találkoztam is vele, de három éves voltam, amikor tragikus körülmények között meghalt - nem  is emlékszem rá, csak nagyon halványan, aminél nem tudom eldönteni, hogy valóban eredeti saját emlékem-e vagy pedig az elmondások, emlékezések alapján ivódott belém.   Édesapám atyai jó barátként emlékezett rá beszélgetéseinkben. Ha jól tudom, Kristóf bácsi tűzoltóságvezető volt. A vérében maradt a katasztrófaelhárítás, a segítségnyújtás parancsa, hiszen 27 évesen ő az egyik árvízi csónakos az akkor 30 éves Ede bácsi fényképén. De van ennél egyszerűbb magyarázat is: a patakparti Pálinkás-házat, ahol Kristóf bácsi feleségének szülei éltek - elöntötte a patak 1953-ban. Ott volt azokkal, akik segítségre szorultak. Édesapánk biztos nem véletlenül beszélt róla tisztelettel.    

         
A képeket 17.06.20-án ajándékba kaptam névnapomra - Peterdi Gyulától, aki Peterdi Ede Gyermekotthon-igazgató és helytörténész fia. A képek Peterdi Ede hagyatékából valók. Az ajándékozás egyik oka az Antal nap volt. A másik, hogy tudja: értékelem a helytörténeti értékeket.  Nagyon megőrültem a képeknek - (a tokaji bornak nemkülönben!) Lelki szemeimmel láttam ezt a posztot!  De úgy éreztem, hogy ekkora helytörténeti kincs tárolására szerény hajlékom méltatlan, mert a fotódokumentáció egy fiókom mélyén rejtőzne/hemperegne, néha megmutatnám szeretteimnek és ezzel vége. Ezért gondoltam arra "kapásból", hogy a képeket blogomon örömmel közlöm, így lesz az én ajándékom, de a 9 db eredeti példányt a Nagy Károly Könyvtár kiváló Helytörténeti Gyűjteményébe továbbítom, hogy a Bicske és családjaink hajdan múlt életét kutatók bármikor hozzáférhessenek.

Ezt Peterdi Gyula ajándékozóval azonnal meg is beszéltük. Egyetértettünk. Azzal erősítettük, hogy ezzel a lépésünkkel Ede bácsi is egyetértene, hiszen Ő az utókornak készítette, amihez a hivatalos út a Könyvtárunk gyűjteményén át vezethet. A száraz-fehér tokaji viszont nem jár  könyvtárba,  látszott rajta, hogy  ő maradni akar nálam. A spájzban várja jobb sorsát.   

Ennyire profin a Könyvtárban szkennelték a képeket, hogy meglegyen egymás-mellett elől-hátul nekünk-nekik-nekünk digitálisan is.  

Mind a 9 képet Ede bácsi készítette. Ebből 6 kép valóban az ő képe, az árvízi pillanatoknál minden helyszínen ott volt, ezek a Szent László patak 1953-as medréből való kilépésének fényképei, amikor a Hatház utca is víz alatt volt.  

A többi három - más témájú mű mindegyike fényképről készült fénykép, aminek eredeti készítőjéről nincs információm csak annyi, hogy a szüreti fotót Székely Márton készítette. 

Malom és vágóhíd a pataknál.  Ez a halászházi kép döbbenetes. Ez mutatja meg igazán, mi lett itt akkor a kedves kis patakból.  Ede bácsi háta mögött kb. a mai Magyarmet területe található.   

A szüreti képről  tudom, hogy a www.fortepan.hu oldalon is megtalálható Bicske kulcsszavas kereséssel, ott láttam először, onnan vettem át erre a blogra is.  Ám a miénken, Ede bácsién - még az évszám és egyebek is láthatók. A szüretelők neveit nem tudom.

A városkép jól látható kis kereszteződés a Gárdonyi utca és Szent István út találkozása, a Springinzeisz-család háza áll középpontban a sarkon. A mai malom területéről - az sem kizárható, hogy a malom épületéből -, a magasból fordulhatott a fényképész kamerájával a Sárköz és két templomtornyunk felé, hogy exponáljon egy szépet. Mintha polaroidok jöttek volna elém Bicske 140 évéből.... Vajon ki mehet az úton a mai Bartók Üzlet előtti átjáró magasságában?  

Végezetül egy 1877-es fénykép másolata arról a bicskei református iskoláról, aminek létrehozását - ha nem is ezen a helyszínen - ma is álmodják bicskeiek, de eddig még nem talált elgondolásuk igazi támogatásra.     

 Egyébként az alábbi kép eredetijének elkészülése előtt "mindössze" 100-101 évvel (1796-97) ballagott be ezen a kapualjon bicskei vendéglátóihoz Csokonai Vitéz Mihály.  Mához mérve 220-221 éve történt a poéta híres időzése minálunk, tehát ezen a csak 101 évvel a látogatása után készült képen - kis költői túlzással - még a bicskei kilincs sem hűlt ki a költő markától.  "Ámbár, ki tudja. A piactéren, ahová kitekintek, Csokonai sétált valaha Kovács Sámuel rektorral. Kovács rektor Csokonai diáktársa volt és ide került Bicskére tanítónak. Afféle versfaragónak ismerték, kötete is jelent meg. Csokonait szerette, noha a jó cimborát, nem a költőt becsülte benne. Korholta állandóan, miért ír parasztos, rímes modorban ahelyett, hogy a komoly római formákat, például Virág Benedeket követné, vagy legalább Dayka Gábort. Csokonai többször megfordult Bicskén, hónapokig vendégeskedett Kovács Sámuel házában.
Csakhogy Bicskén mit sem tudnak erről. A Mány felé vezető úton torony maradványa magaslik. Arról sem tudják már, mi célra szolgált hajdan" - írta valamikor régen szomorúan Lakatos István, az 1927-ben Bicskén megszületett költő, író, műfordító - akinek emlékezete a Bicskei Szó ezt komolyan hiányoló cikkeinek hatására idén a Kossuth-díja és az 1956 utáni bírósági jegyzőkönyve és szabadságvesztéses ítélete után emléktáblát is kapott - a polcain az ő életművét is hűen őrző bicskei intézmény falára  - a településtől, ahol megszületett.  

Izing    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.