Szia! Amiatt írok Neked, hogy amióta felújították a körforgalmat sajnos többször azt vesszük észre, hogy a sofőröknek nem tiszta, hogyha a Tesco felől jönnek, nem szabad Mány fele közlekedni.

Ebben az esetben  csakis úgy lehet Mány felé menni, ha bemennek a körforgalomba és ott fordulnak vissza!

Hiába van kinn a kötelező haladási irány, a két sziget között elfér egy autó és sokszor balesetveszélyes, ahogyan azok között vág át Mány felé, előfordul, hogy ezzel a forgalmat is akadályozva.

Szerintem fontos lenne erről is írni az oldalon, mert így sokkal több emberhez eljutna a probléma és a megoldás szükségessége.

Köszi,

név 

 

Egy másik olvasói álláspont szerint: 
"az autóvezetőknek ismerni kellene a KRESZ-t.

nem tiltja semmi, hogy a Tesco felől a körforgalom érintése nélkül a mányi útra kanyarodjon bárki,
természetesen a kanyarodási szabályokat be kell tartani". 

A másik érv szerint a csomópontban tábla mutatja a kötelező haladási irányt (valójában kerülési irányt mutat, a kettő bizony nem ugyanaz  - a szerk.) a körforgalom felé.

A végső álláspont szerint az alábbi tábla végképpen megzavarja a közlekedőt és ez az állapot nem egyértelmű, ellentmondó és balesetveszélyes. Főleg kis helyismerettel rendelkező közlekedő számára.

Újabb, érdemi  érv érkezett:  "hogy a terelőszigetet honnan és hogyan kell kerülni, az egyértelmű, van akinek ennek ellenére sem világos, hogy ha forgalomszervező meg akarta volna tiltani a balra kanyarodást, akkor nem szakítja meg a terelőszigetet, vagy még egyszerűbben záróvonallal köti őket össze.
Sajnos akinek jogosítványa van, mindenki közlekedési szakemberré válik, és a hozzáértők, akik egyébként mellette nem csak a KRESZ, hanem egyéb jogszabályok, szabványok betartása mellett tervezik a forgalmi rendet, azokat rögtön elmondják mindennek, mert megváltoztatják a megszokottat.
Van aki az alapfogalmakkal sincs tisztában, de biztosan vezet az úton.
Megjegyzem, kötelező haladási irány tábla most sincs kihelyezve, miközben valaki szerint a napokban kikerült ilyen. „Kikerülési irány” tábla látható ott, ami azt jelzi, hogy a táblát - illetőleg azt az akadályt vagy egyéb tárgyat, amelyen a táblát elhelyezték - a táblán levő nyíl által jelzett irányban kell kikerülni."

kerulesi_irany.jpg

Közepesnél nagyobb forgalomban a Csabdi felől érkező autósnak - bár mehet balra Mány felé enélkül is -, javasoljuk, hogy perdüljön egy nagy lazát a körforgalomban, mert sokaknak nem világos az itteni szitu  és úgy folytassa útját Mány felé.   

Jó utat! 

manybalra.jpg   

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A hétvégén ott még nem volt kötelező haladási irány tábla, sőt kint volt az alsóbbrendű útkereszteződés tábla, rajta a lehetőséggel, hogy lehet Mány felé fordulni. Amúgy semmi balesetveszélyes nincs benne, meg kell tanulni vezetni (ja és ha valamiről írni akarsz, akkor azt se ártana kifejezni, hogy Mány felől a Stop tábla csak arra jó, hogy a rendőröknek könnyű préda legyen. Simán jól belátható a dolog, és nagy tempóban se tudnak Bicske felől jönni az autók a körforgalom miatt).
@metal: köszönöm a Stop! tábla témát, biztos, hogy én nem írok róla, gyanítom, hogy a jelenlegi tanácstalan káosz egyetlen fix pontja. Préda helynek sem gondolom. Közvetlenül két balra nagy ívbe kanyarodó járműsor biztonságát védi azzal, hogy az egyikét, ahonnan több autó jön, védetté teszi közvetlenül, plusz a Csabdi felől jobbra, a körforgóba kanyarodók is szereplői a helyzetnek közvetetten, plusz azok, akik Csabdi felől "egyenesen" áthaladnak. kötelező haladási irány tábla most sincs a helyszínen, mint az olvasónk tegnapi hivatkozásából is kiderült. valóban nem tiltja semmi a "balra" kanyarodást Mány irányába, legfeljebb a forgalmi viszonyok ezt nehezít(het)ik.
A kötelező haladási irányt jelző tábla pedig nem azonos a területen található kikerülési irányt jelző táblával. (KRESZ 13. § (1) bekezdés a) és b) pontja).
Újabb, érdemi érv érkezett: "hogy a terelőszigetet honnan és hogyan kell kerülni, az egyértelmű, van akinek ennek ellenére sem világos, hogy ha forgalomszervező meg akarta volna tiltani a balra kanyarodást, akkor nem szakítja meg a terelőszigetet, vagy még egyszerűbben záróvonallal köti őket össze.
Sajnos akinek jogosítványa van, mindenki közlekedési szakemberré válik, és a hozzáértők, akik egyébként mellette nem csak a KRESZ, hanem egyéb jogszabályok, szabványok betartása mellett tervezik a forgalmi rendet, azokat rögtön elmondják mindennek, mert megváltoztatják a megszokottat.
Van aki az alapfogalmakkal sincs tisztában, de biztosan vezet az úton.
Megjegyzem, kötelező haladási irány tábla most sincs kihelyezve, miközben valaki szerint a napokban kikerült ilyen. „Kikerülési irány” tábla látható ott, ami azt jelzi, hogy a táblát - illetőleg azt az akadályt vagy egyéb tárgyat, amelyen a táblát elhelyezték - a táblán levő nyíl által jelzett irányban kell kikerülni."
kerulesi_irany.jpg
Közepesnél nagyobb forgalomban a Csabdi érkező autósnak - bár mehet balra Mány felé enélkül is -, javasoljuk, hogy perdüljön egy nagy lazát a körforgalomban, mert sokaknak nem világos az itteni szitu és úgy folytassa útját Mány felé.
Jó utat!
@Bicskei-Szó: Természetesen nem azt szeretném, hogy a STOP tábla lekerül, és jobbkezes lesz a kereszteződés. Egy sima elsőbbségadás kötelező is teljesen jól védené a dolgot.

"hogy a terelőszigetet honnan és hogyan kell kerülni, az egyértelmű, van akinek ennek ellenére sem világos, hogy ha forgalomszervező meg akarta volna tiltani a balra kanyarodást, akkor nem szakítja meg a terelőszigetet, vagy még egyszerűbben záróvonallal köti őket össze."

A terelő szigetet meg kellett szakítania, mert különben Mány felől nem lehetne Bicske irányába kanyarodni. Záróvonal lehetne, Mány felől megszaggatva, ha nem akarnák, hogy lehessen ott kanyarodni.
@metal: ezért is fogalmaz így véleményünk: "vagy még egyszerűbben záróvonallal köti össze őket". a terelősziget íves hosszabbítása ugyanis bonyolultabbá tette volna a közlekedést. amúgy örvendetes, hogy már nagyjából nem vitatjuk ezt az álláspontot. (ami mellesleg a kerülési irány és kötelező haladási irány közötti jelentős különbségre is volt szíves rávilágítani).
süti beállítások módosítása