16 óra után érkezett információnk szerint a Spar központ közelében történt baleset miatt félpályás lezárás van érvényben az 1-es főútvonalon.   

Mint arról az FM RFK Kommunikációs Szolgálata tájékoztatást adott, egy anyagi káros közúti közlekedési baleset miatt volt érvényben forgalomkorlátozás. Egy gépkocsi vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, majd felborult. 

Tűzoltók is dolgoztak a helyszínen. Mint azt arra közlekedő olvasónk írta:

Én ma Bicskéről nem tudtam ki fordulni a 100-as útra annyi autó és kamion jött ezért megfordultam. És a Lidl körforgalomnál jöttem ki kb mögötte a 3-4auto volt ami a sapnal fejtetőn végezte
A 100on jöttem A spár raktár előtt Bicske felől Tatabánya irányába
Nagyon lassan halad a forgalom és szerintem ez okozta a balesetet
Mert egy marha nagy csattanásra lettem figyelmes és arra, hogy az út szélén a feje tetején állt meg egy kis zöld személyautó
Vagy ő ment bele a másikba vagy belé mentek
De nagyot repült
Azt láttam
nagyon köszönöm. örülök, hogy nem épségben hazaérkeztél
Köszönöm szépen
amit írsz, bele fogom szőni
Hát remegett mindenem az tuti
Bicskei Szó
természetesen kihagyom és természetesen tegeződjünk. de bizony, kedvenc rokonom.
együtt dolgoztok?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása