A Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett X. Fiatal Politológusok Konferenciáján a bicskei Izing Máté érte el az első helyezést. A 22 éves egyetemista nem politológia szakon tanul, hanem földrajz-történelem osztatlan tanárképzést hallgat a napfény városában. 

"Első helyezést ért el és 200.000 forintos pénzjutalomban, könyvcsomagban és publikációs lehetőségben részesült: Izing Máté Antal, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Kárpátalja exodus előtt? – a kárpátaljai fiatalság jelen- és jövőképének változása 1989 és 2016 között című kutatásával."

A kutató a Széchenyi István Gimnázium tanulójaként, a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium növendékeként  - a Magyar Patrióták Közösségével kezdte meg utazásait Kárpátaljára. 

A konferenciára az ország minden részéről rengeteg pályázati munka érkezett. A zsűri közülük választott összesen 10 azaz tíz pályázót, akiknek az előadását is meghallgatták.  

A Szegeden élő bicskei versenyzőt Dr. Kovács Csaba egyetemi adjunktus segítette, akinek fő kutatási területe a határ menti térségek földrajzi problémái.   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása