oszi_bicske_galagonya.JPG

Ezeket a képeket kedves Olvasónknak köszönhetjük. 

Anyukánk fogadott azzal október 11-én este hat órakor, hogy családtagunktól hallotta: mentő száguldott a bicskei televíziózás megteremtőjével október 10-én, azzal az Emberrel, akinek neve évtizedekig egyenlő volt a bicskei Vöröskereszttel is. Anyukám nem így fogalmazott, ő egyszerűen a teljes nevét mondta, amit ebben a szomorú hírben nem teszek nyilvánossá. 

Részemről döbbent csend. 

Anyukám azt is megállapította, hogy nagyon rendes ember, aki segített mindenkin, akin csak tudott, fiatal még ő ehhez és azt a tévét is jól csinálta, (a maihoz anyukám azért sem hasonlíthatta, mert nem elérhető házukban).

"Nincs jól sajnos. Nagy baj van. Küzdenek érte. Reménykedjünk!" - kaptam választ.

 Amikor aztán ezeket a gyönyörű képeket közölni készültem itt az újságomban, megfogalmaztam: ezzel kívánok sok-sok erőt gyógyuláshoz, felépüléséhez Gyuszinak. Családja minden tagjának sok-sok erőt és kitartást - szeretettel. Veletek vagyunk. 

ia

oszi2.JPG

oszi3.JPG

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása