Ma este a bicskei Zöld Terasz vendégeként Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas magyar szociológus tartott előadást az esélyegyenlőségről és annak hiányáról a Korona Étterem különtermében a mintegy harminc fős, sokat kérdező  közönségnek. 

Ferge Zsuzsa egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A szegénység, a kirekesztés és a társadalmi rétegződés szociológiai aspektusának jelentős kutatója. 2006-tól az MTA Gyermekszegénység Elleni Programiroda vezetője.

A fórumon szintén előadó volt Misetics Bálint (Budapest, 1987), aki az Oxfordi Egyetemen diplomázott összehasonlító társadalompolitika szakon, jelenleg az ELTE TáTK szociálpolitika doktori programjának a hallgatója. Aktivistaként tíz éve foglalkozik hajléktalansággal és lakáspolitikával. 

Az előadáson végig dolgozott a francia közszolgálati rádió, a Radio France International stábja, akik a professzor asszonnyal hosszabb interjút is készítettek a Pizzafaló egyik asztalánál. Ferge Zsuzsa interjúját francia nyelven adta. 

A hallgatókban felvetődhetett, hogy micsoda elképzelhetetlen különlegesség lett volna, ha a magyar közszolgálati média, netán a bicskei önkormányzati lap vagy az önkormányzati tévé munkatársai  érdeklődtek volna a nagynevű magyar tudós iránt, aki a magyar társadalomtudományi kérdéseket feszeget egy bicskei fórumon....

A beszélgetésben felmerült legjobb kérdés talán az volt, hogy az előadásban elhangzott rengeteg adat és bemutatott táblázat mikor fog a nyilvánosság elé kerülni vagyis a társadalmi tudat részévé mikor lesz. Ferge Zsuzsa ezt a kérdést úgy fordította magának: közügy-e a szegénység Magyarországon vagy sem? Szerinte ez sosem volt közügy. Volt kor, amikor tabu volt. Ki sem lehetett mondani azt, hogy szegénység. 

Mellesleg olyan döbbenetes számok és összevetések derültek ki. A jelenlegi adózásban pedig a leggazdagabbak évi 500 milliárddal fizethetnek kevesebbet, mint korábban. 

Arról, hogy a törvényben az önkormányzatoknak nem a minimális segély összegét határozták meg, hanem a maximum adhatót - 28.500 Ft/hó  -, szintén sokat elmond a forráselvonásokat elszenvedő településekről és lakóiról. 

A rezsi valójában növekszik, a lakásfenntartási támogatást megszüntették.Magyarország az EU-nak azon tagállama, ahol a jövedelemegyenlőtlenség a legnagyobb mértékben megnőtt. Mindenhol nőtt, Skandinávia államaiban stagnál. Az előadók mindketten hangsúlyozták, hogy ezek az állapotok nem egy természeti végzet következményei, hanem állami intézkedések, döntések, politikák következményei. Magyarországon, ahol a "bűnös szegények" valamint az önhiba nagyítása történik, évi 30 milliárd forintot költenek a hajléktalanokra.     

"A segély rossz. Annál csak egy rosszabb van, ha nincs segély" - mondta az akadémikus.     

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása