Ez a kép tegnap 21 óra tájban  került fel a netre.  A kábelégetők immár az éjszakai füstölést választják, mert akkor kevésbé látszik. Érezni viszont este és éjjel is lehet és nagyon jól teszi mindenki, aki észleli, hogy azonnal hívja a 112-t.

Összedobált autógumik halmát locsolják le például gázolajjal, azt gyújtják meg, hogy a gumiégés nagyobb hője hamarabb leolvassza a leadandó fémről a műanyagot.  Közterületen vagy elhagyott területen végzik, meggyújtják és elsietnek, otthonról lesik, hogy elégett-e. Teszik ezt azért, hogy nehogy lebukjanak. Ez a Bihari és Rigó utca valamint a Losonczi utca találkozásának környékén égett.   

A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság egysége perceken belül a helyszínre ért tegnap este és eloltotta ezt a gyalázatot. A bűzét távolról, egyesek szerint még odalenn a patak partján is érezni. A közelben lévő családi- és társasházak lakói ezt a bűzt másnap is érzik és a hamu fekete porként rakódik a környékre.

Történik mindez a Bicskei TC épülő sporttelepe mellett, ahol a gyerekek is edzenek. Pedig nem kell a kőolaj származék hamuja a fejlődő szervezetnek. Történik mindez családi és társasházak közvetlen szomszédságában.    

Különleges kutatói tanulmány lenne, ha Bicskén felmérnék a lakóhely szerinti megbetegedések eloszlását.... 

Olyan fellépés kellene, ami előírja, hogy kábeleket csak a borítással együtt veszik át. A kibontást oldják meg az átvevők füst nélkül. Még munkahelyet is teremt.... 

Ebben az országban majdnem mindenki tudja, hogy mi a szegénység egy családnak.... De valóban, tényleg gyerek- és  családszerető emberek ezt a saját gyerekeikkel, a saját gyerekiek orra alatt soha nem tennék meg, az is biztos. Sőt. Más gyerekével sem tennék. 

   A Bicskei Szó harcol a tiszta levegőért. Számos cikkében foglalkozott a levegőszennyezés Bicskén jelenlévő formáival, összhatásával. A kábelégetés az összes közül a legdurvább. Bicskét távolabbról az autópálya, kicsit közelebbről a főútvonal forgalmi légszennyezése terheli, a városban is nagy a forgalom.Télen a fűtési légszennyezéssel is számolni kell.    

Nemrégiben még csak párszor vitték el a kerti hulladékot egy évben, de valószínűsíthetően (a hiteles, párt- és oligarcha bizniszektől is távoli lapunk) cikkeinek, olvasói leveleinek hatása is közrejátszhatott abban, hogy a városvezetés évente már tíz alkalommal viteti el cégével a bezsákolt kerti hulladékot nyilvános javaslatunknak megfelelően. Vagyis kevesebb égetnivaló marad kinn. Örvendetes sikere lehet olvasói levél- és cikksorozatunknak az is, hogy a városvezetés csökkentette, nyárra teljes mértékben betiltotta a kerti hulladék égetését.   Télen sem lehetett, hiszen akkor füstölnek a kémények. 

Sajnos önkormányzatunk azt még nem merte bevállalni, amit Kőszeg: az Alpokalja magyar gyöngyszemében teljes mértékben tiltott a közterületi kerti hulladékégetés is mindenkor. Pedig ott is van ennyi kert. A mezőváros és hagyomány varázsszó merül fel ellenérv gyanánt Bicskén, de ismerek olyan gazdai véleményt is, miszerint egy valódi mezővárosban a valódi gazda, aki hagyománytisztelő,  sosem szennyezné a levegőt gazdaságának semmilyen hulladékénak égetésével, hanem zsákolna elvitelre vagy komposztálna.

Élni és élni hagyni. 

Amikor ilyen merényleteket észlelünk, mint ami ezen a mai képen is látható, aminek a becsületes munkához végkép semmi köze, nem is lehet egy lapon emlegetni a kerttel, hívjuk a 112-t. Rendőrséget is kérjünk a helyszínre. Minél többen teszünk bejelentést saját védelmünkben, annál jobb. 

Valamelyest biztató, hogy sötétben égettek, mert napközben ennek hamar véget vet a hatóság.  Az égetők abban bizakodhattak, hogy sötétben nem veszi észre őket senki.

Az első kiadásunkat egy technikai probléma miatt töröltük, Fb-posztjával együtt. A törlés pillanatában ezeket a hozzászólás is olvashatók voltak egyebek mellett:   

"De miért kell elégetni azt, ami magától is lebomlik? (nem a kábel szigetelés-, hanem a kerti hulladék égetésre gondolok)"

"Zéró tolerancia"

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása