Nyílt nap a Vajdában november 30-án

Címkék: vajda gimi

2017.11.25. 08:33

Rendkívül sikeres volt a november 22-ei nyílt nap a Vajdában (Székesfehérvári SZC Vajda János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája). Bicske vonzáskörzetéből mintegy félszáz tanuló, illetve szülők és általános iskolai pedagógusok vettek részt a 2018 szeptemberében induló képzések bemutatását szolgáló rendezvényen.

v_naramcs.jpg

Az előadások, bemutatók, játékos interaktív vetélkedők során egy-egy szakma tanulásának sajátosságaival ismerkedhettek az érdeklődők.

v_csereptores.jpg
A Rendészet és közszolgálat szakgimnáziumi képzésről, illetve a rendőri munkáról Kiss Z. Edward r. őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr Főkapitányság szóvivője, illetve Győri Valéria r. főtörzszászlós tartott tájékoztatót, bemutatva pl. a tenyérlenyomat-vételt is. E szakirányhoz kapcsolódott a jelenlegi tanulók önvédelmi- és kempo bemutatója is.
A Kereskedő szakgimnáziumi és az Eladó szakközépiskolai képzés bemutatásában az iskola állandó partner-cégei közül a DM és a CBA nyújtott segítséget. A vendégeknek lehetőségük nyílt a bolti mérések és pénztárgépek saját kezű kipróbálására is.

v_dm.jpg
Az Informatikai rendszerüzemeltető szakgimnáziumi osztály technikailag a korszerű számítógép-laborokra és hálózatra épül, az ezzel való ismerkedésen túl Vigyikán Vince 11. A osztályos tanuló robot-programozási bemutatóját tekinthették meg a szakirány iránt elkötelezett nyolcadikosok.

v_aula.jpg
Fentieken túl kereskedelmi szakmai ismeretek, angol- és német nyelv valamint földrajz órákon vehettek részt a vendégek, s beülhettek a „kávézóba”, egy-egy teára, forró csokira, sütire vagy pogácsára.
A következő nyílt napot november 30-án, csütörtökön tartja az iskola, ahova 9 órától minden további érdeklődőt szeretettel várnak!

v_modell.jpg

 

v_muanyagkszty.jpg

v_plakat.jpg

v_rendor.jpg

 

 

v_szonyeg.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása