Írta: Dr. Bourgla Ossamah „A daganatos betegségek területén az orvostudomány fejlődése kissé elmaradt, és sok egyéb ok mellett ennek köszönhető, hogy megnőtt a csodaszerek és módszerek iránti igény és természetesen azok száma is, akik azt jó pénzért igyekeznek kielégíteni” – állítja szerzőnk, aki…

Zsuzsikánk a Debrecenben rendezett Diák Olimpia 2016/2017-es tanév országos döntőjében mellúszásban a 6. legjobb idővel ért célba!  - írja boldog család nevében Südi Istvánné Pató Zsuzsa édesanya.   "Hálásak vagyunk kitartó munkájáért, edzőjének, Agyagási Ákosnak a sikeres…

Nemcsak ők, akik ezen a képen láthatók, ezt a kép atmoszférája miatt helyezem ide.   Hanem mindenki a közösséghez tartozhat, aki Óbarok község hajdani sulijába járt.    A csapat itt érhető el....

Ha Bicskéről Etyekre tekerünk, onnan később a Balatonig el tudunk kerékpározni. Ha Tarjánig megyünk, ott északnak a Duna felé, délnek Tata felé juthatnánk el. Ezzel Bicske végre rákerül a kerékpáros térképre. Ezt nem most írjuk le itt először.   "Nehéz ehhez a témához úgy hozzászólni, hogy ne…

Amióta Dumaszínház van nálunk, bérletesek vagyunk. Sok nagyon jó előadáson voltunk, mindegyik az volt, de a tegnap esti mindent vitt mint a piros hetes. Az acélvárosi Aranyosi Péter neve eszerint nemhiába hozta be a ritkán (vagy talán soha nem?) látott tömeget, közel 300 embert a Petőfi Művelődési…

Vásárlás után kávéztam a CBA delikát pultjánál, és külön engedéllyel levettem a HVG-t, később a 168 Órát, hogy megnézzem, mit is ír a zeitung. A 168 Óra címlapján RENDEZŐI JOBB headline vagy fősor, alatta Jordán Tamás: A művészek itt nem számítanak - és Jordán Adél édesapja kikukkant a függöny…

A Hit Gyülekezetének Szeretetszolgálata és az egyház Borbély József lelkész vezette bicskei gyülekezete által a rászorulók megsegítésére összeállított 115 db élelmiszercsomag szinte azonnal gazdára talált ma délelőtt a Kossuth téren.   Tartalmát tekintve alapvető, tartós élelmiszerek, úgy mint…

"Mind a város, mind a hazai műemlékvédelem szégyene az 1847-ben emelt, idén 170 éves  Bicskei Csillagvizsgáló; az alapító, Nagy Károly ((1797–1868) csillagász testvérének emlékére épített ún. Mauzóleum; valamint a már csak romjaiban létező Hegyikastély több évtizedes állapota. Tudom, vannak a hazai…

Bicske, Előhegyre vittek. Idéztek egy ötven éve  a patakparton földjét művelő embert, aki szerint itt a völgyben a patak mellett az ártéren semmiféle gátnak épített töltés, terv szerint 80 cm magas, amire a 3 méter széles kerékpárutat tervezik, nem fog megmaradni. A fehérvári tervezők a helyi…

2017.03.12 vasárnap 20 óra 40 perc kor a Bicske Kertvárosi Polgárőrség szolgálatban levő tagjai Csabdi és Vasztély között egy bordó Dacia típusú személygépkocsit vettek észre a patakban, amiből  éppen két személy kászálódott ki. Mivel a személyek erősen véreztek értesítették a Bicskei…

A csillagvizsgáló tornyának változása. Az utolsó két képet csupán hónapok választják el egymástól. A képek készítési ideje balról jobbra: 1990, 2008, 2009, 2012, 2016, 2017. (Attila Mizser montázsa) Akik szerint fontos lenne egyedülálló értékünk megbecsülése...  

Szakmák Éjszakája Bicskén

Címkék: vajda

2017.03.13. 13:13

Egy országos rendezvény, melyhez a Székesfehérvári Szakképzési Centrum révén a Vajda János Gimnázium is csatlakozott. "Logisztikai ügyintéző, Kereskedő, Eladó szakmákba pillanthatnak be a diákok, és értékes nyereményekkel térhetnek haza.„Csalogatónak” vloggeret-videóbloggereket hívtunk, ők is részt…

Bicskei apa és fia, akik ezt a plakátot ragasztották a postahivatal előtti hirdető felületen tegnap este,  "A Tőletek már megszokott gulyáságyú?" kérdésemre nemmel válaszoltak: tartós, száraz élelmiszer osztására készülnek az Oroszlán Patikával szemben található parkolóban március 16-án 11 órától.  …

Két ember könnyű sérülést szenvedett a balesetben.Lesodródott az útról egy személyautó Csabdi térségében a Vasztélypuszta felé vezető úton. A jármű két utasa könnyű sérülést szenvedett a balesetben. A bicskei önkormányzati tűzoltók vonultak a helyszínre áramtalanítani a gépkocsit. A műszaki mentési…

A Bicskei Íjászok egylete (amely épp alakulóban levő szervezet) és a Bicskei Csokonai Általános Iskola íjász szakkörösei idei első versenyükön vettek részt Pátyon -adta hírül kérésünkre vezetőjük, Ágoston László.    - Az "örömíjász versenyt" Dombóvári Lajos barátunk idén is kitűnően rendezte…

Olvasónk tegnap a Korona Étterem Pizzafaló mellett, a Bocskai utcában parkoló autója tetejére helyezte táblagépét arra az időre, míg ajtót nyit és bepakol.   Elindult, de az eszközt az autó tetején felejtette. Bicskei útvonala végig a Bocskain, a Kisfaludy utcán jobbra, a Kossuth utcán jobbra, a…

Arról beszélgettünk minap a bicskei Bihari utcán autóval áthaladva, hogy mit is jelenthet a "Péró" szó. Eszembe jutott két iskolatársam, akiktől megkérdezhetem és ezt meg is ígértem útitársaimnak.  Ígéret szép szó. Az egyikük édesapja már elmondta nekem nagyon régen a házuk előtt, de bizony…

Tegnap délelőtt 10 órától a Fiatalok házában vettem részt egy tájékoztatón magánemberként, amit az EU-forrásból megvalósuló kerékpárút építésével kapcsolatban tartottak a tervezők. Jómagam örülök a kerékpárút megépítésének, a tájékoztató híréről egy gazdától értesültem a szőlőhegyen.  Összesen…

Bicskén, a Bocskai közben észleltek a rendőrök 2017. március 7-én reggel egy sérült férfit, aki korábban a járdán haladva elesett. A járőrök biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak az idős, segítségre szoruló férfihez, akit a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen elláttak.

Nőnapra "szedtük" a kertben

Címkék: nőnap

2017.03.08. 08:33

Sziasztok! Nagymamánk - sokaknak Piroska óvónéni - idén májusban ünnepli a 80. születésnapját. Mivel nagyon szép emlékeket őriz az ovisairól, úgy gondoltuk, hogy nagy meglepetés lenne számára, ha egy-két kedves szóval, emlékkel köszöntené, aki anno az ovisa volt, és szívesen írna neki. Szóval nagyon…

Idős bácsi. De fiatal demokrata. Jókat szoktunk beszélgetni.   Lángosozunk a piacon. Azt mondja, (régi témája), hogy fizet a présházáért, ahol megműveli a földjét, ellentétben sokakkal, akinek be se lehet menni a területére. Úgy véli, a Galagonyás összes dűlőjében nem volt annyi elhanyagolt szőlő,…

A hvg.hu Parlamentben készült felvételein látható bicskei középiskolások:  "Sáfár Netti, Birton Zsolt, Nagy Kriszti, Hordósi Kriszti Stojsics Timi (elbújva). Egyed Máté, Komáromi Norbert, Burányi Tamás, Szabó Áron, Novák Gina Egyed Máté, Kellner Márk, Mód Krisztofer, Oláh Gergő, Tóth Krisztina,…

süti beállítások módosítása