T. Szerkesztő Úr!   Már nem is emlékszem, mikor fordultam Önhöz utoljára, de most úgy érzem - meg kell szólalnom.Több mint egy év alatt jelentősebb mennyiségű visszaválthatatlan italos üveg gyűlt fel háztartásunkban. Miutánkülföldiből honosított , önkormányzati tulajdonú hulladékkezelő cégünk a…

Arról a sajnálatos tényről, hogy a református főbejáratával szemben, a ravatalozó kápolnától balra elhelyezkedő ódon kriptakápolna ajtó nélkül nyitva áll, az alábbi olvasói levélből értesültem. Akkor még nem tudhattam, hogy a kovácsoltvas eredeti rácsokat leadás céljából valószínűleg ismeretlen…

Bringaút és alagút Megkezdődik a kerékpárút építése Etyek és Tarján között Újabb szakaszához érkezett Pannónia Szíve – Etyek és környékének fejlesztése: hamarosan megkezdődik a kerékpárút-építés. Az újhegyi pincesor északi végétől Háromrózsa, Bicske és Csabdi érintésével Tarjánig tartó útszakasz…

Kedves Bicskeiek!  (A felvétel jól kifejező illusztráció, ami 2016. őszén készült.) Bízom benne, Önök is úgy vannak vele, ahogy én. Utálom a tiszta levegőt! Különösen tavasszal idegesít, mikor verőfényes napsütéssel, gyenge vagy erősebb tavaszi szellővel, a friss fű szagával (pfujj), a nyíló…

Ismert, hogy a 80-as évek második felében épült garázsok tulajdonosait évi kb. 24 ezer forint területhasználati díj plusz a 12 négyzetméteres garázsokért 12 x 220 Ft építményadó terheli.  A terület vízelvezetése megoldatlan, esetenként a garázsokat árasztja el víz. A közvilágítás teljes hiánya ezzel…

A járőrök Dunaújvárosban igazoltattak 2017. március 29-én este egy bicskei lakost, aki ellen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki zsarolás bűntett elkövetése miatt - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. A rendőrök a 19 éves B. Józsefet elfogták, a…

A tegnap 14 óra után érkezett olvasói helyszíni jelentés szerint: (Képünk évekkel ezelőtt készült)"a Kisfaludy utcai középső tömbnél a piacnál tűzoltó, rendőr1. emeleti lakás erkélyéhez létra támasztva, egy tömlőt tekernek márössze, füst vagy korom nem látszik" A FM RFK Kommunikációs Szolgálata…

Mellékesen azt a kis pikantériát észrevételezzük, hogy március 22-én a testület döntött a kivitelezőről, miközben a város hivatalos honlapja szerint március 27-ig bárki pályázhat.  Ez a kis tévesztés újabb, apró, szinte már szórakoztató bizonyítéka annak, amiről mindenki tud ebben az országban.…

Egy zenetanárnő férjével és lányával úgy döntött: negyedszázados, Csizmadia László karnagy úr hívásával elkezdődött bicskei, zenetanári pályafutásának sikereit koncerttel ünnepli meg. Nem, nem zárja, semmi szomorúság, hanem új erőt merít.   Mónika Zsámbékon végzett tanítóként. Főiskolai…

Megszakad a szívünk

Címkék: gyász

2017.03.25. 23:54

Kurucz "Lali" Viktor született 1981.11.22-én. Születése óta küzdött szívproblémákkal, márciusban műtötték meg legutoljára. 2017.03.24-én drága Lali barátunk, életének 35. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Búcsúztatóján mindannyian ott leszünk, akik ismertük és szerettük, abban a reményben,…

szia, nekem is van egy vesszőparipám, amit megemlíthetnél.A Bicske-Tatabánya viszonylatban közlekedő helyközi autóbusz menetrend szerint hajt végig a Bocskai utcában a 7,5 tonnás súlykorlátozás ellenére.Valamiért a rendőrségnek nem tűnik fel. :)Lehet, hogy jobb lenne előbb a Volánnak kellene…

Akli Luca (Óbarok) alkotására itt szavazhat mindenki. Hajrá Akli Luca! 

A Bicske, Gárdonyi utcai lakosok tavaly november 2-án kértek először időpontot az ügyükben Pálffy Károly polgármesternél. Hónapokig nem történt semmiféle visszajelzés, a feleségnek pedig a baj megtörténte után végül javasolta valaki, hogy keressék fel Tessely Zoltán ogy-i képviselőt, akihez…

Felvethetnéd a blogban, hogy a Jézus Szíve parknál a Kisfaludy utcai "bejáratnál" helyezzenek ki táblát mert már most is a füvön parkolnak az autókkal a kényelmes mérleghintáztató apukák/anyukák pedig még nincs is igazi jó idő. (Van is kinn talán tábla, csak érvényt kell szerezni tán területi…

Bicskei térségében félpályán halad a forgalom. Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2017. március 24-én 10 óra körül az 1-es számú főút 28. kilométerszelvényében, Bicske térségében. A balesetben egy tehergépjármű és egy személyautó érintett. A helyszíni szemle és műszaki mentés…

Köszönet Székesfehérvárra, ahonnan a korabeli sajtót a saját örömére kutató kollégától nem először érkezik ily veretes nyelvezetű visszapillantás. Köszönjük fáradozásod!  A hír szerint a Bicskei Csuszabál 1873. február 14-én volt megtartva, (történetesen napra pontosan 75 évvel a mi anyukánk…

Előbb a hím landolt most is, ő teszi lakhatóvá a fészket a tojó érkezésére, akivel többnyire a kirepülésig maradnak csak egy pár - ellentétben a holló párokkal akiknél "'A halálig bébi!" effektus érvényesül, de ha választékos akarok lenni, a hollópár holtomiglan-holtodiglan egy pár marad.…

Immár rangsor versenyként is meghirdetett viadalon vett részt a Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület négy sportolója és kísérőik március 18-án. A jászok fővárosának is ismert Jászberény adott ismét helyet a tizenhárom klub, egyesület 130 nevezett versenyzőjének az egész napos…

1. Bicske, Előhegyen is örülnek a kerékpárút megépülésének, az új lehetőségnek. 2. A lakossági fórumon sem emelt bicskei személy kifogást a Csabdin vezetett nyomvonal miatt. A falu vezetője adott választ az előhegyi szakasszal kapcsolatban. A teljes beruházás nagy részén, Bicskén meglévő dűlőutakon…

Bicske polgármesterének jövedelme közel bruttó 700 ezer forintra emelkedett Pintér Sándor belügyminiszter decemberben elfogadott, az önkormányzati törvény módosítására tett javaslata alapján. A polgármester költségtérítése a keresetének 15 százaléka valamint korlátlan telefonhasználat. Bálint…

Fotó: Lassze  (Osztálytársam mesélte, hogy ők a testvérével kiskorukban Fagyi utcának nevezték a főutcát az akkoriban  ittlévő Bóza Presszó és Fagyizó miatt. Mi tagadás, a Fagyi utca sokkal jobban hangzik mint a Lenin út. Tovább a Lennoni Úton!)      László Tamás cukrászmester megosztotta ezt a…

A bicskei rendőrök vádemelési javaslattal éltek azzal a román állampolgárságú nővel szemben, aki egy lakókocsit úgy vontatott, hogy arra a gépkocsija forgalmi rendszámát helyezte fel.   Az M1-es autópálya Óbaroki pihenőjében ellenőriztek a rendőrök 2017. február 22-én egy…