Elhalkult a kerèkpárút mellèkhatásaival , kapcsolatos diszkurzus Tán ünneprontók is , a nagy átadási eufóriázás közepette, a csatolt fotók, melyek az ún. szervizútról készültek, az átpréselt alagút közelében . DE én mindig úgy gondolom - és a szerencsésebb helyeken ez így is történik - ha valami új…

Kialakult egy beszélgetés az Fb-fórumunkon a Nagy Károly utca állapotából indulva a bicskei utcákról.  2010 előtt és után egyaránt sok utca szilárd burkolata épült ki, vannak félmegoldások is és az utóbbi években igen sok járda is megépült. Bicskén viszonylag kevés olyan utca van, aminek a…

Amikor Csabdiról kiérünk a Béke utcán (bocs, az Ady Endre utcán), jobbra is balra is a bányaút, szemben tovább Vasztély. Akár jobbra, akár balra megyünk, gyönyörűen feljavították a csúnyán, baleset-veszélyesen kátyússá lett utat, a széleket kitisztították és a kerékpárút piktogramot is…

 Immár az Előhegy utcában viszik a kerékpárutat, majdnem úgy, ahogyan azt kértem a Tessely-féle megduplázott építményadót fizető Bicske, Előhegy utca lakóinak képviseletében.      Történt ugyanis, hogy egy terület - lábon álló lucernás, valójában házhely, mint a szomszédjában álló ház -,…

Helló! Ma sikerült időt szakítanom a képek elkészítésére. 10 cm mindösszesen amivel szélesebb az új kerékpáros átjáró az M1 alatt mint a Csabdira vezető út két oldalán többnyire kihasználatlan padkák... Legalább fél vagy 1 méterrel lenne szélesebb, ha akarták volna kb. 55 méterre a százmilliókért…

Információnk szerint a Kisfaludy utcai gyalogátkelőhelyre és az uszodához vezető gyalogút megépítésére Bicske városának 2015 óta, lassan 3 éve engedélye és pénze van. A Kisfaludy utca Bicske egyik legforgalmasabb utcája. Kérdésünk: miért nem építették meg, késlekedésükkel miért és milyen alapon…

Köszönet - Ír az olvasó

Címkék: gesz írazolvasó

2017.08.10. 18:13

Tisztelt Szerkesztő! Szeretném megkérni, hogy az alábbi levelet (név nélkül) szíveskedjen honlapján megjeleníteni bízva abban, hogy köszönetem az illetékesekhez eljut. Hogy miért most? Talán a nemrég kihelyezett (és még kihelyezés alatt álló) szemetesek margója miatt... Kedves EMBEREK! Szeretném, ha…

A Heitler család zöldségeséből a Bicskei Tanuszoda elé, a Város Kemencéje melletti szaletli asztalaira érkezett meg a több mint 22 kilós dinnye. A képekkel az ifjú úszótáboros gyerekek ezúton is köszönetüket fejezik ki.  

Harminc éve nem jutott döntőbe magyar 5000 méternél kisebb távon. A hivatása szerint állatorvosként dolgozó sportoló 1989-ben született. 192 cm magas és 85 kg.    A magyar atlétika 12. érmét szerezte a londoni világbajnokságon. Az MTI mérlege: 1991, Tokió: 2. Bagyula István (rúdugrás), 3.…

Nem friss e golfhír, de amikor a zirci Forest Hills is versennyel jelentkezett és megszervezték a Bakony Tour I. fordulóját, akkor bizony a legjobb a 13 éves, bicskei Földházi-Nagy Zsófia lett. A zirci pálya, - mint mindig - kifogástalan állapotban várta a résztvevőket - írják a golf igazi ismerői.…

  Ezt a Kossuth utcai kreatív főcímű és kivitelű, helyi plakátot meglátva a Gyüre család Festők Boltjában azonosítottuk a Kossuth u.  19-t, ahol a Kipakolda működni kezdett.     Értelmezésünk szerint ez szinte bizományi, avagy a garázsvásárok szimpatikus intézményesülése. És az is tetszik…

Mondjátok, hogy nem igaz...

Címkék: gyász óvoda

2017.08.05. 16:47

A mi óvónénink fiatal volt és olyan tiszta, mint a hófehér köpenye. Nem tudtam meg soha, hogy egyedül csodálom-e a csoportom fiúi közül három éven át hosszú, fekete haját és az arcát, de nem is érdekelt, hogy mások mit gondolnak, én tudtam, mit gondolok, láttam amit láttam és ez nekem elég…

Németh Csaba becsületes megtalálónak és/vagy nekem az izingantal@gmail.com-ra csak azt tessék megírni, mi a kulcsok pontos leírása, és Bicske melyik részén hagyták el. Van képünk hozzá,  de azt még nem tesszük közzé.    "Igazából a lányom találta, de rohant el itthonról, így nem tudott írni Neked.…

Sok üveg lopott itallal akadt fenn

Címkék: rendőrség

2017.08.03. 10:09

A Bicskei Rendőrkapitányság nyomozói egy héregi férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Egy bicskei bevásárlóközpont biztonsági szolgálatának munkatársai kértek rendőri segítséget 2017. augusztus 2-án délelőtt. Egy 54 éves férfi közel egy tucat üveg szeszes italt tulajdonított el, majd próbált meg…

Gyanútlanul mit sem sejtve indultam el kerékpárral tegnap este 20 óra után és nem gondoltam volna, hogy Bicske főtéren ilyen szép és kedves dolgot látok majd. Mai magyar Fekete István. Lehetne.    A Kossuth téri játszótér magasságában rendőrautót látok háttal, mellette egy rendőr és egy zöld…

Heti kánikulai betevő görögdinnyémért érkezve láttam meg a kiállított 22,2 kg-os terményt. Nem eladó, a héjára rá is írta a kereskedő, az üzlet el fogja elajándékozni e kivételes darabot a vevők körében. Ez a Békés megyei Nagykamaráson termett méret azok szerint is kivételes, akiknek a kezén minden…

634 triatlonista rajtolt idén a szép Nagyatádon (Somogy megye). 605 versenyző ért célba. 540 férfi közül Agyagási Ákos bicskei testnevelés tanár, úszásedző és kétszeres IronMan a 125. lett! Tavalyi 12 óra 27 perces eredményéhez képest Agyagási Ákos 73 percet javított! Ez jelentős eredmény, bár a…

süti beállítások módosítása