Bodzaforduló (Kis-Szibéria) Bicske erdélyi testvértelepülésétől, a szintén kovásznai Réty községtől 31 km-re fekszik. (Bodzaforduló és Réty is kb. 20 km-re fekszik a híres Zágontól, ahol Mikes Kelemen, Rákóczi fejedelem hadapródja 1690-ben megszületett.)

Egy Vasvári utcai család ma reggel fél nyolckor jelezte a Fejérvíz felé, hogy nincs náluk víz. A szomszédságban, e pihenőnapon a környékükön akkor még nem akartak zavarni senkit kérdésükkel, hogy náluk van-e víz. Az ügyintéző kedves hangú, türelmes, segítőkész nő. Azt mondta, hogy az erős fagy…

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ma 9 óra 15 perckor közleménye: Bicske, Batthyány Lajos utcában történt balesetnél intézkedtek a rendőrök 2017. január 6-án délután. A rendelkezésre álló adatok alapján, egy autóbusz vezetője vezetés közben eddig ismeretlen okból rosszul lett és előbb egy parkoló…

A csattanás után nem fértünk hozzá a busz ajtajához - mondta el Szerencsés László házigazda -  flexszel vágtuk le a meggyűrődött kerítés elemeket. Közben a feleségem egy A4-és papírra felírta a telefonszámát és az ablakon keresztül elmutogatta a gyerekeknek hogy hívják fel őt. Megértették hamar a…

Forrásaink tájékoztatása alapján egy budapesti lakhellyel rendelkező 69-es születésű férfi halt meg Bicskén a Batthyány Lajos utca Török Bálint és Bányász utcák közötti szakaszán.  Fotó: Blikk Gyerekeket szállított a Bicskei Tanuszoda és Zsámbék…

Egy busz sofőrje rosszul lett vezetés közben és a Török Bálint utca-Bányász utca közötti szakaszon behajtott egy telekre. Nekiment egy parkoló autónak is. A vezetőt megpróbálták újraéleszteni a Bicskei Mentősök.   Az utasok legjobb tudomásunk szerint nem sérültek meg. A Katasztrófavédelem…

A Magyar Vöröskereszt bicskei képviselete melletti helyiségben nyílik a melegedő - értesült a bicskeiek blogja. Mint ismeretes, hazánkban december 31-ig megduplázódott a fagyhalál miatt életüket vesztett emberek száma.   A bicskei nappali melegedőben forró teát, ételt is fognak kapnak azok szegény…

Nem a 19 széksoros, nem a barna műbőrös billenős ülőkéjű, nem a mozivászon, a színpad és a kazán felé lejtő padlózatú, nem úgy lesz, hogy a kisebbség ül az első sorokban, bár, lehet, középen a kisebb gyerekek, egészen hátul a nagyok, akik már alföldi papucsban és piros címkés farmerokban járnak,…

Kedves bicskei lakosok! A várható nagy hidegre való tekintettel 01. 06.án (pénteken) és 01.08.án (vasárnap) 19:00-20:00ig  FORRÓ TEÁT és MELEG PÉKSÜTEMÉNYT osztunk az arra rászorulóknak, a Váci MIHÁLY UTCA 15. szám alatti pékségünknél!     Mivel nem valószínű, hogy ezt a rászorulók itt olvasni…

Az Oroszlányi Televízió Csákváron és a háborúban ötször gazdát cserélt Majkpusztán forgatott 45 perces kiváló dokumentumfilmjét ajánljuk történelmi, helytörténeti és egyben irodalmi érdeklődésű olvasóinknak, hiszen  a Kossuth-díjas magyar író, Esterházy Péter (1950-2016) műveiből már "személyesen"…

A körforgalommal szemben, a Mányra és Csabdira vezető elágazásoknál található az a 2-3 hektáros terület, ami a bicskei régen várt csarnok legújabb helyszíneként szóba került.  Minden bizonnyal azért nem a Bicskei Szíve Park a helyszín, mert ott a civil kezdeményezésre, bicskei családok és cégek…

A Bicskéhez legközelebb eső városban, a Zsámbékon működő Alex Fémbútorgyár közleménye, ami Facebook oldalukon olvasható.  "Büszkék vagyunk rá, hogy a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, a Maróthi György Kollégium, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Tiszántúli…

Holnap olvasható lesz itt a gyászjelentés is. Az édesanya megrendítő szavai szerint: "Petikém búcsúztatója 13-án 14 órakor lesz a református temetőben. Kérésem lenne, hogy nem kérek sem koszorút, sem virágot, hanem a temető bejáratánál 13 órától 500 ft-tól lufit lehet vásárolni amiket a szertartás…

A független polgármester által vezetett Csabdi 203 millió forintos kormányzati támogatást kapott települési célok kivitelezése érdekében, amit a kormány előirányzati átcsoportosítással ért el.  A céljuk, hogy  a jelenlegi tornaszobát összeépítsék az általános iskola egy részével és az új falak…

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. január 3. 11:37 Két gépkocsiban okozott kárt egy agresszívan viselkedő férfi Bicskén. A rendőrök vádemelést javasoltak az ügyében. A Bicskei Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, garázdaság…

 Az Országos Mentőszolgálat mentői a 2017-re virradó szolgálatban összesen 3000 esetet láttak el, melyből ezer budapesti volt. . A mentőket országszerte 17 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották, ahol általában kéz, arc, és szemsérülteket kellett ellátni. Szilveszter éjjel 9,…

süti beállítások módosítása