Elmentem ma a Sparba délután 4 óra előtt. A trafik előtt lévő járdaszomszédságban fekvő mozgáskorlátozott parkoló keskeny, színes térkő-oldalvonallal (innen lehet bedobni?) el van választva, szerintem ez korábban nem volt itt. Rá is nézek, újnak tűnik.

roki.jpg

A két roki-parkoló különben most üres.A Másik a Művház felé vezető járda mentén van.

Mivel a parkoló - igaz csak eltérő színű térkővel - de ki van végre jelölve a járda mentén, vélhetőleg  a közlekedésrendészet nagykövetei immár jobban tudják kezelni a járdára, szinte a Sparba vagy szabálytalanul az akadálymentesített, nem véletlenül bejárat közeli  parkolóba álló jogosulatlan autósokat. Lehet, hogy csak azért eltérő színű a térkő, mert az akadálymentesített parkolóba nem célszerű kiemelt szegélyt, magas küszöböt, gerendát vagy más egyéb harci állást vagy barikádokat kialakítani.

Nincs fényképezés, mert szemerkél. Sötét is van, kedv sincs, fény sincs. Ezen a részen, ennek közelében  állt két már kivágott fa, ami idén tavasszal nem indul be már.  A napokban posztolva lett egy film, amint tűzoltók vonulnak százzal a Kossuth téren a templom felé. Azon a képsoron még látszik a Spar előtti két fa egy pillanatra és még sok olyan, amit a központból a közelmúltban vágatott ki Bicske. Visszagondolni azért csak lehet rájuk.

Nem kérdés.   

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Most már csak több kerékpártárolót kellene kiépíteni, félkörívben a helye is meg van az üzlet előtt!
Most még télen is kevés, amikor még kevesebben mennek bevásárolni!
Jó volna ha az illetések is észre vennék !
süti beállítások módosítása