A két fiát nevelő fiatal apuka háza elé ma kora délután érkezett egy olyan fiatal, de nem fiatalabb bicskei apuka, aki sokat vezet és közben gondolkodik. Az apaság élményét tartja életében a legtöbbnek. Vagyunk ezzel így egy páran. Pár száz millióan.

(A típushibáért, az elfekvő képért bocs. Már arra gondolok, hogy túl sok a kép a telefonon.)

Azért kellett bevásárolnia a neve diszkréten kezelését kérőnek, mert Ausztriában meglátta az általunk is közölt  segélykérést, ami különben több mint 50 ezer olvasót ért el. .

Amióta ő apa, nem bír olyan információkat, filmeket, eseteket befogadni, ahol egy gyerek szenved vagy rosszul él. Pedig kemény "gyerek". Részben egy utcában nevelkedtünk.

Ez a helyzet megindította. Mert mint mondja, minden látszat ellenére nagy a szíve. Miután jön megy Ausztria és Magyarország között. és mivel utolsó kinti napján vette észre Mandi felhívását itt, előbb engem hívott, aztán bevásárolt Parndorfban vagyis Pándorfaluban. 

Ott szokott tankolni. Előtte egyeztetett Prockl Amandával, hogy mi jöhet jól a családnak. Én annyit tudtam mondani, hogy zöldség, gyümölcs, csoki, háztartási dolgok és még az, aminek szerinte két kisgyerek örül, a családfő pedig azért, mert nem kell megvennie, hanem van belőle, egészen addig, amíg el nem fogy. 

Címeket nem ad ki az Egyesület, vele azért tett mégis kivételt, de úgy, hogy vele tartottam, mert jött-ment a két ország között és mert tele volt a kocsi hátulja.

Az két gyermekes apa nagyon köszönte. Egy zsáknyi bőség volt a szekérderékban. Olyan külföldi termékek garmadája, amiről kamionos nagybátyánk ajándékszállítmányai jutottak eszembe. Például a dobozos Suchard Express Cacao, ami egyszerűen világbajnok volt. Be fogok szerezni egy kilót.

Csaba a banánra bökött és azt mondta: "Ennek fognak örülni a legjobban a fiaim. Imádják". Elmondta, hol dolgozik, de sajnos időjárásfüggő a feladat, nem téli. Fogta a zsákot és Csabdi SE feliratú melegítőfelsőjében bement a házikóba.  Annyira sűrű pillanatok voltak, hogy a nyári tábor felajánlást nem is mondtam neki. Pótolom.  

Mi pedig eljöttünk, ittunk egy kávét és elköszöntünk. Amikor azt mondtuk, hogy örülök, hogy láttalak, hát az egyáltalán nem volt formalitás.

Azt már csak másnap juttatta eszembe egy magánbeszélgetés: bár ne "csak" halat tudtunk volna vinni, hanem halászhálót is. 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.