A rendőrök elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a 23 éves gyanúsítottat, aki egy késsel támadt ismerősére.

A rendőrök 2018. március 5-én délután holtan találtak egy férfit bicskei otthonában. A helyszíni szemle adatai és az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint a férfi halálát idegenkezűség okozta. A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a bűncselekmény gyanúsítottját, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2018. március 3-a és március 5-e közötti időben késsel sebesítette meg ismerősét. A sértett a szúrások következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök az Érdi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével Törökbálinton elfogták a 23 éves F. Gézát, akit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki és bűnügyi őrizetbe vettek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása