A terem tele. Annyi embert vonzott az előadás tárgya és az előadó személye, hogy minden széket ki kellett hozni az eredetileg kitetthez.    És mennyire tiszta volt a Horthy-korszakról végre úgy hallani egy valódi, semmilyen szekértáborba nem tartozó  tudóstól, hogy a legnagyobb tárgyilagosságra törekedett, nem voltak benne érzelmek, és amit mondott, azt mind saját tudása, vagy még az is lehet, hogy saját kutatásai alapoztak meg.

Dr. Turbucz Dávid történész 1984-ben született, Csabdin és Bicskén járt általános iskolába. Mivel a Horthy címmel januárban, a Kossuth Kiadó gondozásában, a Sorsfordítók sorozatban megjelent műve már a kiadó miatt is garantálta a tárgyilagosságot és a távolságtartást, ezen nem is lepődtem meg a beszélgetésbe átforduló előadás hallgatása közben.      

2014-ben megjelent című művének fülszövegéből kiolvasható a személet. Kész felüdülés ilyet látni a Horthyt ma is dicsőítő vagy mai is gyalázó felesleges cselekedetek között: "kiegyensúlyozottan, tudományos alapossággal, de mégis közérthetően bemutatni Horthy Miklós életét. A munka elsősorban a történettudomány eddigi eredményeinek az összegzésére vállalkozik, de fontos célkitűzése az is, hogy a kormányzó életútjának kronologikus tárgyalása során Horthy ellentmondásos megítélésének okai, gyökerei és főbb jellemzői is megvilágításra kerüljenek."

Persze, most nem Horthy Miklós életéről volt szó a Nagy Károly Könyvtárban, hanem a Horthy-korszakról.  

Számomra nagy meglepetés volt, hogy Turbucz Dávid témavezetője Romsics Ignác akadémikus. Ő az a történész, akit nagyon szívesen hallgatok, akire nagyon figyelek. Mármint amikor rádióban, tévében beszél vagy lapoknak nyilatkozik. Csak ezt az arcát ismerhetem, a higgadt, racionalista, tényekre szorítkozó tudósét, aki fényévekre van azoktól, akik különböző pártok szekértáborai kedvéért.... Romsics Ignácot  ezért felüdülés hallgatni. Ilyen hatások miatt szereztem meg és olvastam el Magyarország története a XX. században (Osiris) című tisztázó erejű  művét. A legutóbbi karácsonyra szereztem be a családnak Magyarország története (Kossuth Kiadó) című kötetét is, amibe még bele sem lapoztam igazán, mire a munka át is kérte székhelyét Szegedre. 

Most pedig itt előttünk, a telt ház előtt egy jó arcú, jó habitusú, nyugodt férfiú a maga mindig meggondolt majdnem basszusával, aki a nagy Romsics műhelyéből való. Az iskolás, aki hetedik osztályos korában a D-napról, a normandiai partraszállásról kapott egy nagyalakú könyvet, dokumentumokkal, aminek hatására gimnáziumban már biztosan tudta, hogy történelmet fog tanulni. Legelső, iskolás munkája egy olyan bicskei kötődéssel is bíró dolgozat volt, ami gróf Batthyány Kázmér Antal Ferenc reformkori liberális ellenzéki vezető, főispán, kormánybiztos és Szemere Bertalan kormányának tagjaként Magyarország legeslegelső külügyminiszteréről szólt.

És ami igazán nagy hírérték itt a mi kis falunkban, hogy a bicskei Turbucz Dávid a következő éveit azzal tölti majd, hogy munkahelyén Horthy életét nagyobb terjedelmű műben megírja. Ilyen történeti monográfia még nem született. Ebben a tárgyban már több kötet és számos rangos helyen megjelent publikáció fűződik a nevéhez, mint például a Rubicon folyóirat. Az első, Horthy-korszak kezdeti részét tárgyaló munkája a TDK-dolgozat volt, ami főképpen a Bethlen István miniszterelnöki idejét (1921. április 14 - 1931. augusztus 24.) jelentő pozitív korszakot vizsgálta meg. A teljes előadás visszatükrözése itt nem történhet meg, de hogy a szerintem 2020. március 1. előtt, vagyis Horthy kormányzóvá történt kinevezésének 100. évfordulója előtt megjelenő művet is megszerzem, ez biztos e könyvtári este alapján.    

Az előadás nagyon jó volt. Számos kérdés elhangzott. A legutolsót az evangélikus lelkész édesapa tette fel. Horthy viszonya a saját vagyonhoz, ez volt a lényege.

A történettudós válaszának első mondata valahogy így hangzott: Horthy kenderesi birtoka végig ugyanakkora maradt 1920-1944 között. Korrupt és vagyonhalmozó nem volt a katonás természetű és hiú kormányzó. Kiemelkedő jövedelméből megélt családjával.

Hozzáteszem: ha valamit átvehetnének tőle az őt napjainkban pajzsra emelő erők, hát ez a tulajdonsága lenne az, amit különösen javasolt lenne rekonstruálni Magyarország jövőjének érdekében .              

 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása