A rendőrök befejezték a nyomozást annak az 56 éves férfinak az ügyében, aki előzetes szóváltást követően bántalmazta élettársát Bicskén - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának közleményében.

A Bicskei Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a bicskei férfi 2017. november 13-án délután Bicskén, a  Móricz Zsigmond utcában található szállásukon előzetes szóváltást követően ököllel több alkalommal megütötte élettársát, majd egy késsel megsebesítette a nőt, aki a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható A. Miklóst, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták.

A Bicskei Rendőrkapitányság az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása