XVII. Hungaria Classic 2018

Az Oldtimer Szuperkupa szezonnyitó futama
2018. április 7. (szombat), Mór - Budapest

 

 

Az Oldtimer Szuperkupa szezonnyitó versenye Mórról indul, ahol az ezerjó jegyében szervezzük a versenyt. A regisztráció a városka központjában, a Fincsi Cukrászdában lesz, vele szemben van a számunkra fenntartott parkoló. A kávé mellé a Pékesség kézműves sütijeivel gondoskodom a nap kulináris élményeinek első fokozatáról.

 

 

Nemcsak innen, a borairól is méltán híres és kedves városból rajtolunk, de ide is térünk vissza déli pihenőnkre, hogy az Ezerjó Étteremben csillapítsuk éhségünket, szomjunkat. Közben elmegyünk egészen Pannonhalmáig, ami már többször szerepelt a Hungaria Classic programjában.

 

 

Igyekszem rendezőtársaimmal olyan útvonalakat választani, amelyeken még nem, vagy csak sokkal régebben haladtunk. Hiába versenyről van szó, az út közbeni élmények is számítanak. A délután is tartogat majd meglepetéseket és kihívásokat, egy verseny mindig a célban ér véget... Díjkiosztó vacsoránk a Buda Gourmet étteremben lesz, mint ahogy azt az utóbbi években már megszokhattátok.

 

 

Jó versenyt ígérhetek idén is, figyelni kell, a részletekben rejlik a jó megoldás. A klasszikus felállás: vezető, navigátor, 2 stopperóra, néhány öntapadós cetli és persze egy jól felkészített oldtimer az alap, ebből kell nektek kihozni mindazt, ami a célba futás után (remélhetőleg) mosolyt és elégedettséget varázsol arcotokra.

 

 

A versenykiírás, benne a legfontosabb információkkal már elérhető honlapunkon.
A szokásos online nevezés gyors és egyszerű, néhány perc alatt el is küldhető, hogy Te is ott lehess a legrégebbi hazai 1/100-as túra indulói között.

 

 

A részvételi díj 75.000 Ft (2 fő részére reggeli, ebéd, vacsora. Többszöri kávéfogyasztás biztosított, ebéd és vacsora korlátlan italfogyasztással)

 

Nevezési és befizetési határidő: 2018. március 30. (péntek)

 

 

Jó készülődést!
Noszvai András szervező
+36-30-676-8480
oldtimer@timemaster.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása