light_contact_kuzdelem_1.jpg

Idén immár 18. alkalommal rendeztük meg (rendezték meg megyénk egyik településén) a Bicske
Kupa Nyílt Meghívásos Nemzetközi Harcművészeti versenyt. A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola,
Szent István úti épülete adott neki helyt.

Fotó: Horváth Judit

a_csarnok_zsufolasig_megtelt_versenyzokkel.jpg

 


A megjelent 200 versenyző 21 klubból egyesületből lett delegálva. Nemcsak az országhatárainkon
belülről, hanem Erdélyből (Románia) és Felvidékről (Szlovákia) is érkeztek versenyzők. Több
harcművészeti irányzat képviselői (kempo, jujitsu, kung fu, shotokan karate, kick boksz) mérhették
össze tudásukat 6 versenyszámba, 123 divízióba. A verseny fővédnöke Tessely Zoltán országgyűlési
képviselő volt. A díszvendég, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes judo mester! A versenyt Pálffy
Károly polgármester nyitotta meg. Méltató szavakkal illette a rendezvényt még Papp Valér a
Magyarországi Sport kempó Szervezetek Szövetségének elnöke is. A köszöntők után a technikai
számokkal kezdődtek a megmérettetések. Érdekes és színes látvány volt a több fajta ruházat,
mozgásforma, bemutatva ezzel a harcművészetek sajátos mozgásformáit. A képzeletbeli ellenfél
szembeni küzdelem után ugyan ez, de már keleti fegyverekkel gazdagítva volt a következő
versenyszám. Remek fegyverhasználat, pazar technikák, s az eszköz-ember összhangja volt látható a
kezdőktől a mesterkategóriáig. Az utolsó technikai szám az önvédelem volt. Itt 5 szituációra kellett
pontos precíz egyénileg összeállított gyakorlat sorokat párba, majd csoportosan bemutatni. A fő
hangsúly az életszerűségen volt, s izgalmas technikai sorokat láthattunk. Ez idő alatt folyamatos volt
az érmek kiosztása, pezsgett az élet a csarnokba. Jutott taps szinte minden versenyzőnek.
Pihenésképp a résztvevők egy tál helyben készült egytálételt fogyaszthattak el, felkészülve a verseny
hátralevő részére.

noi_fegyveres_formagyakorlat_szamurajkarddal.jpg
A küzdelmi számok, a light contact-tal (állóharc küzdelem) kezdődtek. Amatőr verseny lévén a
Szabálykönyvben meghatározott védőfelszerelések nélkül pástra se léphettek a sportolók. A tatamin
a felkészült, pártatlan bírói gárda figyelt a szabályos küzdelmekre. Ekkor már szinte forrt a levegő, de
nem csak a verőfényes napsütéstől. Ez után egy eredeti kempós versenyszám a chikare kurabe
következett, ami 3 menetből áll. Első menet álló harc, ütő- rúgó technikákkal, második menet judo
dobás küzdelem, majd a 3. menet térdelésből földharc küzdelem volt. Ez a szám csak a 14.-évől
idősebbek részére volt rendezve. Az ettől fiatalabbak submission, állásból induló s a földön is
folytatandó küzdelem lett kiírva. Ebben a számban is rengetegen mérették meg magukat.
Bizony már a nap is lement, mikorra az utolsó küzdelem is lezajlott. A pástokon megállás nélkül
folytak a küzdelmek, nem kis megterhelést odafigyelést követelve a jegyzőkönyvvezetői, időmérői és
a bírói gárdának egyaránt. A bírók munkáját dicséri, hogy egyetlen óvás sem került benyújtásra, s a
sérülések száma is roppant alacsony és csekélynek volt mondható.

onvedelem_versenyszam_mar_gyerekkorba.jpg

Az est végére következtek a külön díjak és a csapat eredmények átadása kihirdetése. Gazdára talált
többek között a
Legszebb lány (Hoffher Tímea DHKSE Skorpió dojo Biatorbágy)
Legfiatalabb versenyző (Gógh Imre 4 éves Szlovák Kempó Szövetség)
Fair Play díj (Vass Mátyás, Szlovák Kempó Szövetség)
Legeredményesebb versenyző: (Baljer Roxana, Baljer Kitti, Dojo Lovász SKE)

A csapatverseny eredményei:
Első helyezett: Óbudai Jujitsu Kai Kan SE

Második helyezett: Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület
Harmadik helyezett: Szlovák Kempó Szövetség
Negyedik helyezett: Balogh Team SKE
Ötödik helyezés: Aladin Hero Team Románia

A trófea ismét gazdára talált, s a győztes csapat joga a gong megszólaltatása, ami egyben hívó szó a
következő Bicske Kupára.
Megköszönve a segítők, támogatók hozzájárulását, Metzger Antal a Szervező Dinamik Harcművészeti
Közhasznú Sportegyesület elnöke a versenyt hivatalosan bezárta.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása