33306778_420735545065236_6878634546837848064_n.jpg

Nagy elszántsággal startoltak és saját erőnlétük határát már-már átlépve értek célba a Fejér megyei lépcsőfutó verseny résztvevői május 23-án Dunaújvárosban. A Duna-parti lépcsősor idén már tizedik éve állította kihívás elé a tűzoltókat, akik közül többen minden esztendőben rajthoz álltak. A jubileumi viadalon ezúttal Dunaújváros hivatásos és létesítményi tűzoltói győzedelmeskedtek.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnoksággal minden évben megrendezi a hivatásos, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltók lépcsőfutó versenyét Fejér megyében. A versenyzőknek körülbelül húsz kilogrammos plusz súlyt magukra öltve, teljes védőfelszerelésben – védősisakban, kabátban, nadrágban, csizmában, kesztyűben – és sűrített levegős, acélpalackos légzőkészülékben kellett időre felérniük a Duna-parti víztoronynál lévő lépcsősoron. A csaknem kétszáz lépcsőfok teljesítése közel olyan, mintha egy tízemeletes panelház tetejére futottak volna fel a tűzoltók. Séder Norbert, a Véd-Sz papírgyári létesítményi tűzoltóság színeiben 65,77 másodperc alatt ért célba, hét másodpercet javítva tavalyi eredményén, és ezzel a szintidővel idén kivívta a bajnoki címet. Az összesített versenyen második helyezést ért el Selmeci Attila tűzoltó őrmester a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokságról, míg a harmadik helyen Lemler Róbert, létesítményi tűzoltó végzett. Összesített csapatversenyben ugyancsak a Véd-Sz papírgyári létesítményi tűzoltóság győzedelmeskedett, ezüstérmet szerzett a házigazda dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság, míg a bronzérmes a bicskei önkormányzati tűzoltóság lett.

Eredmények:

30 év alatti korcsoport:
1. Séder Norbert – Véd-Sz Papír LTP – 65,77 sec
2. Selmeci Attila tűzoltó őrmester – Dunaújváros HTP – 67,43
3. Cseke Péter – Véd-Sz Dunaferr LTP - 76,57

30-40 év közötti korcsoport:
1. Szigetvári Csaba tűzoltó őrmester – Sárbogárd HTP – 72,72
2. Ambrus László tűzoltó zászlós - Dunaújváros HTP – 80,29
3. Rabóczki Zsolt tűzoltó százados, Fejér MKI – 81,86

40 év feletti korcsoport:
1. Lemler Róbert - Véd-Sz Papír LTP – 70,32
2. Rafai Tibor - Véd-Sz Papír LTP – 76,03
3. Kovács István – Székesfehérvár HTP – 83,15

Abszolút összesített verseny:
1. Séder Norbert – Véd-Sz Papír LTP – 65,77 sec
2. Selmeci Attila tűzoltó őrmester – Dunaújváros HTP – 67,43
1. Lemler Róbert - Véd-Sz Papír LTP – 70,32

Csapatverseny:
1. Véd-Sz Papír LTP
2. Dunaújváros HTP
3. Bicske ÖTP I.
4. Sárbogárd HTP
5. Véd-Sz Dunaferr LTP
6. Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
7. Bicske ÖTP II.
8. Székesfehérvár HTP

Különdíjak:

Aki minden évben részt vett és tíz év alatt tizenegyszer győzedelmeskedett a Duna-parti lépcsősor fölött (2017-ben holtverseny miatt újra rajthoz állt):
Rabóczki Zsolt tűzoltó százados, Fejér MKI

A három legeredményesebben teljesítő hivatásos tűzoltó:
Selmeci Attila tűzoltó őrmester, Ambrus László tűzoltó zászlós és Éberhardt Patrik

A három legeredményesebben teljesítő nem hivatásos tűzoltó:
Séder Norbert, Lemler Róbert és Rafai Tibor

33401128_420735538398570_3808412694671785984_n.jpg

 

33491414_420735745065216_7880073684491173888_n.jpg

 

33398354_420735481731909_4691381640570601472_n.jpg

 

33380499_420735755065215_4624393692784885760_n.jpg

33458756_420735425065248_4047679503051259904_n.jpg

 

33553607_420735418398582_7930405040433397760_n.jpg

 

33401124_420735485065242_7031011534004289536_n.jpg

Fotó: Katasztrófavédelem

 

Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy
Fejér megyei katasztrófavédelmi szóvivő

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása