Szia! Ne haragudj a kései zavarás miatt, de csak most van időm írni! Ha nagyon szépen megkérlek, írnál pár sort a következőről?  A paplak előtti aszfaltbontás szörnyű körülményeiről, nagyon balesetveszélyes, sőt, a reggeli délutáni forgalom így is ellehetetleníti a közlekedést, így meg pláne. Az orvosi rendelő után meg kész borzalom, ki sem lehet kerülni. Ma a suliból jövet majdnem frontálisan belém jöttek volna, alig tudtam elkerülni az ütközést, ott amúgy is mindenki lendületesen kanyarodik be. Félek ebből baj lesz, nekem szerencsém volt de tartok tőle másnak nem lesz. Nagyon szépen köszönöm!

Szia,

elfogyott az emberekből a tolerancia, egyre agresszívabb a közlekedés. Olyan kettő- és négykerekű gépjárművek motorhangjai közelből és távolból, hogy el nem tudom képzelni a sebességhatár betartását.Velem éppen a Prohászkán történt. Mentem kerékpárral a vasút felé. A másik sávban szürke autó, mögötte a nagy fekete türelmetlenül, fontoskodva, rágyógyulva féktávon belül. És az kirúgtat előzéshez, majdnem hárman vagyunk egymás mellett a két sávban - egy sebességkorlátozott szakaszon dönget vígan -iskoláink előtt.

Nagy divat, hogy közösségi alapon korommal, kormos kipufogógáz felhőjével kínálják meg kedves városunkat. BÜNTETLENÜL. Nem állíthatom, hogy sosem hibáztam a közlekedésben, de ami az útjainkon, utcáinkon folyik, az undorító. Sokakat jellemez az a stílus, hogy úgy viselkedik, mintha rajta kívül senki sem létezne az úton. Bicskén erősítést érdemelne a közlekedésrendészet.    
Ha a burkolathibát javítják az a baj, ha nem javítják az a baj :) - idézhetném.
Bár ha egyetlen héttel későbbre ütemezik, akkor a levélíró már nem jár arra, mert vége az iskolának, erre azért valóban gondolhattak volna.
És persze a nagy rohanásban fel sem merülhet, hogy a jó időben kiszáll az ember autóból és gyalogol. Eggyel kevesebb autó. De ha mások is követik a példáját - nem követik, ugyan miért tennék? -, akkor sokkal kevesebb autó, több a mosolygós ember - a járdán. Így vicsorog mindkettő az úton. Neki autózni kell, tehát szálljon ki az autóból a szembejövő. Más nincs, csak ő. A levélíróról pontosan tudom, hogy nem ilyen. Finom, segítőkész, önzetlen, jó ember.  Nem róla beszélek. Az iskolától egyébként sokkal könnyebben is el lehet autózni a Bogya - József Attila utca útvonalon a városközpont irányába. Amennyit sorban áll a templom mögött, azalatt bőven körbe ér(ne).
Az EÜ Központ előtt mindenkinek 30-as sebességkorlátozás van. Annyival a sóderos részen is vidáman áthajthat, nem lesz baja az autónak, de tényleg az aszfalt kell, jogos.

Most úgy tűnhet, hogy túl sarkos a véleményem, de a levél írója másokat hibáztat, miközben ő is tehetne a probléma megoldásáért.
És végül egy megjegyzés. Tényleg minden gyereket autóval kell vinni-hozni az iskolába? Nehogy megsüsse a nap? Nehogy szél érje? Igaz, nekünk kocsink nem volt. De minden gyerek gyalog járt iskolába - nem is olyan régen. Nem lett bajuk. Csak nagy télben - ritkán - hoztunk óvintézkedéseket a sulikkal összhangban. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahogyan irod: legyenek jó állapotú utak, járdák, de ehhez tenni kell. Hát hadd tegyék, javitsák ki a hibákat, bár egy héttel illett volna eltolni, ha már eddig vártak vele. Városszerte szükség lenne a javitásokra, személy szerint inkább kerülnék, várnék, csak legyen megcsinálva.
A másik, amit már én is szorgalmaztam korábban, h legalább jó időben hagyjuk az autót és gyalogoljunk, biciklizzünk, itt nincsenek távolságok.