A Cívishírben a Bicskén nevelkedett Kővári Attila, Derkovits-díjas festőművész és családjával Debrecenben élő művésztanár alkotása is helyet kap.  

Egy olvasói kérdés érkezett a bicskeiek blogjához. Az FMRFK Kommunikációs Szolgálatához fordultunk, ahol megtudtuk: rendőri intézkedés nem történt. A Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályától olvasóink a következő tájékoztatást kapta. "A Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályára…

Bicskei gólyáink történetében először kaptak azonosító jelet, ornitológiai gyűrűt és színes gyűrűt. Klébert Antal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság  természetvédelmi őrkerület vezetője szervezte és végezte el ezt a munkát, amit az EON nagyfeszültségű vezetékek alatt is dolgozni tudó, korszerű,…

A felvétel ma reggel, 6 óra után készült Czverkon László úrnak és felszerelésének köszönhetően.

A hivatalos közlemény szerint, ami az Egészségügyi Központ honlapján még nem elérhető - Dr. Kauda Béla nyugdíjba vonulása miatt 2018. július elsejétől a 3-as számú felnőtt háziorvosi körzet feladatait Dr. Nagy Gyula háziorvos látja el 2018. december 31-éig a Bicskei Egészségügyi Központban. Dr.…

Nem tudod esetleg h kihez érdemes betelfonalni hogy az állomáson levágják a gazt? Már 170 cm. Évek óta nem kellett aszthma gyógyszert szednem de az elmúlt 1 hónapban legalább két pofára szedem az allergia és aszthma gyógyszer.t…

Kisbusz és kamion ütközött ma este az autópályán. Több sérült. A bicskei rendőrök, mentők, tűzoltók vonulását hallhattuk. Egy korábbi balesetben egy felborult Suzukiról hallani. 

Idén a nyári szünet és a nemzetközi edzőtábor előtti utolsó versenyünk egy remek szabadtéri Nemzetközi Harcművészeti Verseny, a Csomád Kupa volt. Hideg reggelre ébredtünk, s az eső is áztatott minket, de volt részünk napsütésben is.Bicskei és biatorbágyi szakosztályokból delegált lelkes kis…

A cikk forrása és eredetije a magyar Csillagászati Egyesület Csillagászati hírportálján, a Csillagászat.hu-n olvasható. Napfordulótól napfordulóig Magyar Csillagászati Egyesület - 2018. június 16, szombat Nyári napforduló, téli napforduló – tanultunk róluk az iskolában.…

Szép zöld. A villanyautók abrakoltatását, vagyis töltését szolgáló villanykútról a kép elkészülte előtti percekben távozott egy autós. Villámkutaknak is nevezik őket, utalva ezzel a gyors feltöltésre és a villamosságra.  

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának segítségét kérte a bicskeiek blogja,  mert az elmúlt héten történt egy olyan közúti baleset, aminek egyik résztvevője a bicskei polgármester Suzuki s-cross típusú hivatali gépjárműve volt. Az első értesülés szerint Bicske és Felcsút…

Autóbusz és személygépkocsi ütközött június 24-én, vasárnap reggel Csákváron. A Kossuth utca és a Berényi utca kereszteződésében az autó a járdán állt meg, a menetrend szerinti busz pedig az árkon túl két fának is nekiütközött, amelyek közül az egyik kidőlt. A személygépkocsi vezetője és utasa…

Hulladék, szag, zaj - ezen megtapasztalt környezeti terheléseket lehet regisztrálni ezen az oldalon, amit olvasónk ajánlott figyelmünkbe.  A porszennyezést itt sem lehet regisztrálni, de használjuk, ha kell, hátha jó lesz valamire.     

 Gratulálunk életmentéséhez a Bicskei Szó olvasói nevében. A hősies cselekedetet végrehajtó Anna, a Velencei-tó partján egy hatvan éves, szívleállás miatt a klinikai halál állapotába került beteg újraélesztését kezdte meg. Az életmentő fiatal hosszútávfutóként is komoly eredményeket ért már el.…

Ez egy Londonban íródó blog, húzós bicskei tartalommal, egy élettel teli poszt. Bicskei fényképek a múltból. Horváth János blogja. Ez az, amit titokban olvasgatni kezdtek a Mácsai Pál vezette Örkény Színházban, hogy színpadra vigyék a blogerrel aztán egyeztetve. Bemutatták Pesten, Londonban a…

   

Rangos díjjal ismerték el „Renk” és „Boszorkány” munkáját a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon. Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Kántor, a híres nyomozókutya halálának évfordulója alkalmából 2018. június 21-én a rendőri szakmai munkát segítő feladatellátásuk elismeréseként két szolgálati…

Üdv,Kicsit pontosítanám a vonatos sztorit:23:20-kor elindultunk a Déliből, de Kelenföldön jött a bemondott infó, hogy 20 perc késés lesz műszaki okok miatt (felsővezeték-szakadás valahol Törökbálint környékén). Oké, elfogadtuk, megvártuk, de ahogy az lenni szokott, a késési idő módosult 40 percre -…

A dühös SMS 1 óra 58 perckor érkezett. 4 órakor ébredtem, így csak most tudom közzétenni: "Toncsikám, ha akarsz botránykrónikát, szívesen tudósítok Neked az éjféli vonatról, ami még most is Biatorbágyon vesztegel"   Persze, hogy nem akarok botrányt, de ez ez tényleg botrányos. Ez az éjféli vagy…

Szia Anti!Ne haragudj hogy zavarlak.Elkeseredésem miatt írok, segítségedet kérném, mivel nagy az ismeretségi köröd.Szia Éva, ha tudok, segítek.Én itt a Tölgyfa utcában lakom albérletben 2013 óta a fiammal. Ő még tanul, de idén végez a tanulmányaival.Sajnos a lakást eladták, ki kell e hónap 30-ával…

Leendő tűzoltókat vár a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A felvételi első lépéseként Székesfehérváron június 19-én tartják a fizikai szintfelmérőt, amelyen a kétezerméteres síkfutás mellett, fekvőtámaszban, hajlított karú függésben, fekvenyomásban, négyszer tízméteres ingafutásban,…

Szia! Ne haragudj a kései zavarás miatt, de csak most van időm írni! Ha nagyon szépen megkérlek, írnál pár sort a következőről?  A paplak előtti aszfaltbontás szörnyű körülményeiről, nagyon balesetveszélyes, sőt, a reggeli délutáni forgalom így is ellehetetleníti a közlekedést, így meg pláne. Az…

  Az M1-es autópálya bicskei szakaszának felújítása kapcsán az 1-es számú főutat és a településeket sújtó megnövekedett autóforgalom által kialakult helyzet javításáról tartottak szakmai egyeztető fórumot 2018. június 6-án, Bicskén. A Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) és Pálffy…

süti beállítások módosítása