A Gigi Torna csapata fut egy nagyot Törökbálinton, vasárnap. Venczel Viktória 6 km, Hangya Georgina 6 km, Petrik Zsuzsanna 6 km, Pats Judit 6 km, Erdeiné Perjés Noémi 6 km, Semperger Varga Anikó 6 km, Juhász Zsuzsanna 6 km, Czigány Beáta 11 km, Molnár Gigi 11 km távra nevezett. 

 

Az indulók közé olyan sporttársak is tartoznak, akiknek ez az első hivatalos versenye. Amikor Molnár Angéla Gigi a nevezésről beszámolt a bicskeiek blogjának, azért tette, hogy biztassa társait és még több erőt adjon nekik.  


A törökbálinti program célja a településen és környező településeken élő családok szabadidejének tartalmas programmal való megtöltése, valamint a mozgás szeretetének kialakítása..


A biztatás azért is fontos, mert a hőség avagy a vihar miatt aggódnak. - A kondi miatt nincs aggodalom mert nagyon kemények - mondta Gigi.  

- Egyetlen idézet az üzenetem ami engem sok-sok éve irányít , motivál napról napra:
A fájdalom csak ideiglenes. Eltarthat egy percig, egy óráig, egy napig vagy egy évig, de végül elmúlik, és valami más lép a helyébe. De ha az ember feladja, akkor örökké fog tartani. 

A vezetőjük így folytatja: ...és nagyon büszke lehet rájuk a családjuk a barátaik , és én is az vagyok, mert tudom min mennek végig és mire vállalkoztak és mekkora örömet jelent majd célba érni.  


Tisztelt Szerkesztőség!

latk.jpg

Pár éve rendszeresen olvasom a Bicskei Szót. Saját és "sors"társaim problémája kapcsán lenne egy téma javaslatom.

1979-ben jártam először Málé-hegyen és a táj annyira megfogott, hogy azóta is ott vagyok. Gyerekeim és most már az unokáim is így vannak evvel. Málé-hegy mai közösségének többsége zártkertben, vagy újabban művelés alól kivetten gondozza a területét. Tudomásom szerint jóval 60 fő fölött van a tulajdonosok száma. A tulajdonosok közül 34 fő a nevét adva szeretné, ha gépjárművével a csapadékos időben is biztonsággal elérhetné a területét. E kívánságnak az Árpád út végétől kezdődő szétjárt 0100-0101-es földúton belüli kb. 200 méteres útszakasz vet gátat. A 34 fő tulajdonos fele nem Bicskei illetőségű, viszont területük után Bicske városának adózik.

A 34 fő Málé-hegyi szeretné tudni, mi lesz a jövője e területnek. Reménykedhetünk-e egy út felújításban, vagy a kritikus szakasz rendbetételével?

 

Üdvözlettel:

Gaál Antal

Kedves Olvasónkat úgy elgondolkodtatta képsorunk, hogy alkotott egy éles kontrasztot.  Köszönjük az eklézsia nevében. 

Gondolom, hogy a felfestés nem próbaként került oda, valóban a végén szokták ezt megtenni.
Ez alapján következtetünk: ezt biza így gondolták véglegesnek.
Egyébként jó ez traktorral és  mtb kerékpárral is....
Amúgy ezt a szakaszt nem építik, csak kijelölték a nyomot. az ilyennek sikerült oszt jó napot. Itt legjobb tudomásunk szerint a 3,716 milliárdos főösszegű állami beruházásban nem terveztek útépítést, de az autópálya töltést fúrják-préselik, 55 méterre a Csabdi úti átjárótól.   
az épített szakaszok reméljük valóban kerékpárosbarátak lesznek.
És nem leszólása ez a beruházásnak, csak érdeklődés, hogy ez tényleg beruházás? 
Akiktől ezt a kontrasztot kaptuk, így beszélnek tapasztalataikról: "30 éve járjuk Európát biciklin Budapest-Gibraltár-Nordkapp-Amsterdam-Párizs-Athén ...és még sorolhatnám...tapasztalatunk van e téren bőven....".
A képen mindkét szélén bicós megy középen autó. Ha esetleg egymással szemben jön két autó, akkor lelassítanak és lehúzódnak a két bicós az út szélére. (Oké, ez Hollandia...) De ezek az utak csak is alsó rendű úton működnek ahol a forgalom elenyésző. Mindenhol máshol külön biciklis utak épülnek. Több, mint 100.000 km biciklis úthálózata van a Dunántúl nagyságú Hollandiának.
Például ilyen helyen működne, mint itt a Budai úton. 

Pontosabban: vasárnap a Bicskei Csillagszeműek néptánccsoport is fellépett az Erkel Színház színpadán a Martin György néptánckutató emlékére rendezett előadáson.   

Amikor a Hegyikastély területén a Bicskei Csillagvizsgáló tudomány- és helytörténeti jelentőségéhez  méltóvá tett átadásán lépnek fel a híres Bicskei Csillagszeműek.... Nagyot fog szólni.... Mélyen a szemükbe nézünk vagyis csillagokat vizsgálunk majd. Nem, még nem láttam sehol ezt a programot, mert nincs is még ilyen, ez csak egy gondolat a csillagszeműségről. 

2017.június 17-én megszületett Sárközi Mercédesz Anna bicskei lakos.  3710 gramm, 59 cm!  

Ő és az édesanyja is jól vannak. 

Kedves Bicskei Szó! Nagy örömmel szeretnék beszámolni a szombat kora esti időpontban, a bicskei Batthyány-kastélyban megtartott jótékonysági koncertről. A Kastélyi Estek 2017. évi nyitórendezvényén a mostoha időjárási viszonyok (el-el eredő eső, viharos szél) ellenére körülbelül 130-150 fő vett részt. A koncertet nem a kastély felújított parkjában található festői szigetecskén, hanem a kastély dísztermében tartottuk meg - biztos, ami biztos.

Ábrisról, akinek gyógyulása érdekében zenéltünk - köszönet a hallgatóságnak, az adakozóknak - jó hírekkel szolgált nagypapája. Ábris most Belgiumban van, és megkapta az első gyógykezelést is. A koncert Lehár Ferenc Szamosmenti Indulójával kezdődött, amit a zenekar a közönséggel karöltve végig is énekelt. (Nyisd ki babám az ajtód....)

A repertoárban szerepelt még jó néhány közismert dallam is, Morricone filmzenéitől kezdve, a latin slágereken keresztül, az ABBA nagy klasszikusainak feldolgozásán át Ted Huggens, Jacob de Haan közkedvelt szerzeményein keresztül folyt a műsor, majd egy szintén ,,nótás" műsorszám következett, Ábrahám Pál: Viktória című operettjéből játszottuk a Honvéd banda szól a Stefánián című dalt.

Nagyon régen volt szerencsém ilyen lelkes közönséggel, már az első számot velünk együtt énekelték, és a Zeke Zoli karnagyunk által összeállított, jól felépített műsorszámok után egyre nagyobb volt a taps. A koncert közbeni szünet után már állva, ollézva fejezték ki tetszésüket a jelenlevők, és ezt meghálálta a zenekar is. Nem is lehetett a koncert vége más, mint egy nagy, több, mint 2 órás örömzene, ahol is a zenekar nagy kedvencét, a Just a Gigolo című számot két trombita, két szaxofon, egy klarinét szólóval játszottuk le. A ráadásban felcsendült Julius Fucik Florentin indulója is, amely leintésekor szűnni nem akaró vastaps volt a jutalmunk. Itt már lúdbőrös volt a kezem, és az ugrott be, hogy utoljára közel 20 éve Erdélyben, Rétyen éreztem hasonlót, amikor is Csizmadia Laci bá (egymás közt csak ÖREG-nek hívtunk a Bicskei Fesztivál Fúvószenekarban, csupa nagybetűvel) zeneiskola igazgató, karnagy kitűnő zenekarában eljátszottuk Suppé: Könnyűlovasság nyitányát. Ha jól emlékszem, erre a túrára te is velünk jöttél, Toncsi. Igaz-e? � (Igeeen! -a szerk.) Külön öröm, hogy az akkori zenész, mazsorett barátaim, ismerőseim közül sokakkal a Huszárzenekar keretein belül a mai napig részt veszünk térségünk kulturális életében. Gondolok itt Zeke Zoli tubaművész, zenetanár barátomra, Kiss Csabira, aki mellesleg a Bicskei Tigers vezérszurkolója, Gyüre Tomira, alias Csücsire, helyi építési vállalkozóra, Bernwallner Vilire, alias Vili faterre, aki nagyon sokat tett azért, hogy az amatőr zenéléstől távol került barátokat visszaterelje a zenéhez, (pl engem is), szerény személyemre, aki a Vilivel, és a Csével, Csücsivel a Prelúdium zeneiskola növendékeiként 30 éve alapítói voltunk a bicskei Fesztivál Fúvószenekarnak, Szarka Bankó Renátára, Rencsóra, aki A bicskei Huszárzenekar, és Mányi Mazsorett csoport művészeti vezetőjeként lányaival sikert sikerre halmoz belföldön, és külhonban egyaránt. Hiába telt el 10, 20, 30 év, a zene szeretete örök. Ez olyan, mit egy osztály, aminek sosincs vége. Változhat az iskola, jöhetnek, mehetnek osztálytársak, de az osztály mindig megmarad. Nagyon hálás vagyok érte a sorsnak, hogy kitűnő emberekkel zenélhetek, lehet, hogy amatőr szinten, de szívből, örömből, intrikák, furkálódások, versengések nélkül. Csupán örömből, a zene szeretetéből. Utánpótlás? A Huszárzenekarban két apának is megadatott, hogy együtt zenélhet a fiával. Kell ennél több? Asszem nem... Benedek Péter trombita, ő az apa, és a fia is trombitás, Benedek Géza! Bernwallner Vilmos és László, tenorkürtösök! A mostani koncerten nem, de már zenélt együtt Zeke Zoli karmester, és Zeke Dávid dob. 

Köszönjük szépen a közönségnek a sok tapsot, Ábrisnak a sok adományt, és kívánunk neki minden jót, amit csak kívánhatunk, és a legdrágábbat, Egészséget. Köszönjük.

Barátsággal, Vitai 'Vitus' Zoltán 

                         Bicskei Huszárzenekar 

 

"Köszönet minden kedves résztvevőnek a különleges élményt nyújtó szombat estéért. Az összegyűlt adomány összege: 84.150 Ft, mely Ábris nagypapájának került átadásra" - írja a Bicskei Szó két és félezres Facebook-klubjában Kiss Béláné Marika. Nem tőle tudjuk, de ő volt az, aki a Huszárzenekarnak azt javasolta, álljanak zenéjükkel ők is a szárligeti kisfiú, Ábris családja mellé.   

 

 

Ez lenne a bicajosoké 102 ezer Ft/méter átlagáron épülő kerékpárúton. Ez az ún. budai út, az 1-es számú főútvonal elődje. Ez a nagyapáink által budai útként emlegetett útvonal. A fotók a Táborállás és a Csicsak nevű terület közötti szakaszon készültek a Sajgóig, de inkább így is jegyzem: az 1-es főútvonallal párhuzamos régi út  Bp. felé, a Sajgóig a bal oldalon, de ott áttér a jobbra. Az Etyek-Tarján kerékpárút (37,4 km -3,716 milliárd Ft) Etyek felől Háromrózsánál csatlakozik rá.   

Itt már kár kész az átlagban kb. 100 e Ft/m-be, tehát a kilométerenként 100 millió forintot megkövetelő bringaút. Jól értem? - kérdeztem magamtól. Most ezt tényleg eljátssza nekünk Tessely Zoltán kisvasúti főbiztos? Hogy ez kerékpárút?! Mert késznek kész kell legyen, hiszen be van gereblyézve a murva, fel van festve a kerékpár, hát kérem, ez lenne a munkák utolja. Azt mondja egy hölgy a kommentárjában, hogy itt is biciklizett ő is mikor kicsi volt, de akkor azt nem kerékpárútnak hívták, hanem útszélének. Ezt a szellemes megjegyzést ajánljuk az országgyűlési képviselő figyelmébe.   

 Igen, jól értem, ez nem vicc, ez kész. Fölfestették a kerékpárokat ikonokat, dúdolom is Ákostól: Ikon.  Kegyetlen szép vagy, Ikon.

"Ikon - felragyog újra a napom
Felragyog újra
Ikon - én hinnék benned vakon
Vakon vakon vakon"

A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Ez pedig itt van előttem. Látom. Itt nincs hitkérdés. 


Mert azért legalább egy felületzárást, burkolatot ENNYI PÉZÉR' megérdemelt volna a jó öreg budai út két szélső 1-1 métere - ennyi pénzből.
Most 200 méterenként 1-1 piktogram, tessék-lássék kátyúzás és némi frissített padka került az útra, milliárdos összköltségen. Hát ha már .... akkor maradjon belőle nekünk is valami a föstéken kívül. 

Látványgány. 

A nagyon vékony kerekű, ezért aztán keményre pumpált bicóm a lelkemet kirázza ezen az úton de így, ebben  a formában a jövőben sem fogom túl gyakran használni és azt sem hiszem el, hogy ebben a formájában visszavonzaná a kerékpárosokat. 

Esetleg fáradjanak ki a képviselők, nézzék meg, osszanak-szorozzanak és kérjék ki maguknak a "képviseletünkben".    

Ez is a kerékpárosoké.... Rá van festve 102 ezer Ft/méter átlagáron épült úton  

ez_a_kerekparosoke.jpg

A kép magáért beszél. Pannónia Szíve, mi? 

ez_is_a_kerekparosoke.jpg

Ez még nem volt elég érett a javításra....

ez_meg_nem_javitasra_erett.jpg

Ami nem az építő hibája. Látványos szemétkupac a gasztro-sétány/borút közelében  

ez_nem_az_epito_hibaja_de_latvanyos_szemetkupac.jpg

 

 

Ami kimaradt. Megjelölték, de nem gondolták javítani 

ezt_megjeloltek_de_nem_gondoltak_javitani.jpg

 

Ezt nem javítják, ez így természetes 

ezt_nem_javitjak_igy_termeszetes.jpg

 Kimosódott kavics-kátyú sem akadály. 3, 716 MRD Ft. Jó a buli. Még fel is festik! Szeretik a bringások is. 

kavics_katyu_nem_akadaly.jpg

 

 Újabb folt, de legalább sima  

ujabb_folt_de_legalabb_sima.jpg

 

Ezt is ki lehet kerülni a szembejövők sávjában

ezt_ki_lehet_kerulni_a_szembe_jovo_savban_1.jpg 

 

Ha nincs aszfalt, akkor pótoljuk murvával 

ha_nincs_aszfalt_potoljuk_murvaval.jpg

A kivitelező Duna Aszfalt egy kilométeren burkolatmegerősítést is végez, továbbá autóbuszöblöket és buszvárókat épít - írja a Magyar Építők. Egyebek mellett olvasói leveleink és cikkeink is szükségesnek tartották a körforgalmat a közúti tragédiák után - nemcsak Felcsút közelében, hanem a Bicskéről Óbarokra átvezető úton is.  

Kedves jó kisvasút, aréna, fűtött gyep, kazánház, szálloda, már-már reptér.

Mindeközben egy körforgalom meghaladja érdekérvényesítő képességünket a térségfejlesztésben?! És nem csak ide kellene, hanem a 811-es és 1-es találkozásához is, de sürgősen - kérdeztük tavaly augusztusban. 

"A Magyar Közút Zrt. beruházásában körforgalmat építenek a Székesfehérvárt az 1-es úttal összekötő 811-es, valamint a Bicskétől Sörédig futó 8126-os út kereszteződésében. Korábbi sajtóhírek szerint a kereszteződésben tavaly súlyos baleset történt, a beruházás már jó ideje indokolt lenne.
A Közbeszerzési Hivatal hirdetményéből kiderül, a csomópont kiépítését a Duna Aszfalt Kft. nyerte el, a tiszakécskei mélyépítő cég mellett ajánlatot tett még a VértesAszfalt Kft, és a Széles Út Kft.
A nettó értékén 293 millió forintos beruházásban összesen 1100 méteren a régi burkolat megerősítése is megtörténik.
További elvégzendő munkák:
kétirányú kerékpárút építése 380 méteren,
elválasztott gyalogút építése,
járda építése,
parkoló sáv építése,
gyalogos átkelőhely kialakítása,
három-három darab autóbuszöböl és buszváró építése."

Azt gondoltam, amikor megláttam a rendelők (f)elől érkezve, hogy ez itt egy szörnyű baleset. Itt emberek sérülhettek és halhattak meg. Rögtön bekapcsolt a nagy reménykedés. Mer' ne má'. 

balesetovioldkocs.jpg

De jó, hogy tévedtem! Sérülés nélkül, a rendőrökkel együttműködve láttam  a piros Honda Civic fiatal vezetőjét, aki a József Attila utcán, az Öregtószegen hegymenetben  érkezett a védett útvonalon és minden bizonnyal neki nem adott elsőbbséget a Hősök tere felől, a templomhajó mellől  érkező szürke Toyota, amit egy szintén sérülést nem szenvedett fiatal hölgy vezetett.

(Jómagam 14 óra 38 perckor kaptam telefonhívást egy arra járó barátomtól. Úgy vélem 14 óra 30 perckor történhetett. Az első kép 14 óra 44 perckor készült. Az Fb-csoportban meg is osztottam mindet a megfelelő állásban. Itt ez nem egyszerű.) 

Kirántottam valamit a zsebemből és a Toyota vezetője volt az, aki utánam hozta, de akkor még nem tudtam, hogy ő pördült a járművel. Később váltottunk is néhány szót - hálát mondva azért, hogy nem lett nagyobb baj. Egy három házzal odébb lakó férfiú elmondta, hogy a robajra jött ki, mert tisztán hallotta a házán belül.

Amikor eljöttem, azt hallottam a BI feliratú sisakot viselő tűzoltó telefonba vagy rádióba jelenti az út közepén térülve-fordulva az ovi kapualjjal egy magasságban sok egyéb mellett: ....személyi sérülés nem történt.... 

A terület rendkívül forgalmas. Az új járási hivatallal még inkább forgalmassá teszi. Körforgalomnak itt szerintem nincs hely. Forgalomirányító lámpa szükségességét már sokaktól hallottam.... Én nem tudom, mi lenne a jó. Mindig hozzáteszik, nézzem meg iskolaidő lejártakor, négy óra tájban. Sokszor láttam már. Bár ennek a balesetnek sok köze nincs a nagy forgalomhoz, hiszen egy csöndes szombaton történt meg. De nagy forgalomban és kicsiben - ha itt lámpa lenne a forgalomnak megfelelő beállítással, akik megtehetik, "messze" el is kerülnék a helyet más útvonalon vagyis beállítása segítené a jobb forgalomeloszlást.     

 

balesetovikocsi.jpg

 

balescivic.jpg

 

balplejeg.jpg

templomopel.jpg

A piros Honda Civic motorház tetejének jobb széle sérült leginkább, a Toyota pedig a képen látható ponton landolt. 

A Bicskei Mentőállomás egységének szerencsére nem volt feladata. Tudták, hogy nincs sérülés, de jöttek mint a meszes. A Kertvárosi Polgárőrség elnöke is a helyszínre érkezett. 

A rendőrök előkészítették a helyszínelést, a forgalmat irányították, megszondázták a mindenben együttműködő, nyugalmukat megőrző balesetezőket - a tűzoltók első dolga pedig most is az volt, hogy nekifeküdtek a felborult kocsi alvázának és áramtalanították. Mindkét vezetőnek elmondtam, amit minden olvasónk elmondott volna a helyemben ott és akkor: jó, hogy nincs sérülés, jó, hogy éltek, jó hogy nincs nagy baj és a saját lábaitokon álltok.  

 

ia

 

 

templombal1.jpg 

Tisztelt Címzett! Szeretnék segítséget kérni hátha itt választ kaphatok az esetemre. A bicskei nagyállomáson parkoltam tegnap (is) az autómmal, mint minden reggel több bicskei lakossal együtt. Az állomásra vezető egyirányú úton közepén a fák között. Sajnos mivel nincs rendes pakolóhely az embernek meg kell oldania a parkolást. Évek óta (én 4 hónapja) ott parkolnak minden nap. Eddig nem volt belőle baj, pedig nem tegnap tévedt arra először rendőrautó. Nem lógtam rá az útra, nem akadályoztam a forgalmat. Tábla nem jelzi hogy parkolni, megállni tilos. És nem értem szintén hogy miért nem figyelmeztet elsőre, miért egyből feljelentést kapok. Kérném ebben segítségét. Kideríteni az esetet. Sok embert érint, mert nem tudunk hova parkolni. Köszönöm!  

Név és cím 

(Kedves Levélírónk! Régen jártam erre. De ma megnézem. Ugyanis a minap egy beszélgetésben azt kérdezte tőlem valaki, hogy mikor lesz végre valami a jól bezengett vasútállomás fejlesztésből. Elmondtam, hogy a helyi választások 2019-ben lesznek.... és emlékszem, amikor lakossági fórumon azt válaszolták, hogy az európai pályázat elnyerése után a munka megkezdésétől számított 18 hónap kell a megépüléshez. Aki engem kérdezett - szintén a parkolóhiány miatt háborgott. Azt is elmondta (és ezt kell megnéznem), hogy a Zrínyi utca magasságában (újabban?) Megállni tilos! tábla helyezkedik el. Egy barátnőm szerint, aki a Móriczban szokott parkolni, ahogy ő mondja, dekkolni  - igaz, gyalogolni  is többet kell - szóval szerinte a megállást és várakozást tiltó tábla már ott van vagy 5 éve. Ezt az osztott pályás utat elválasztó zöld sávban - a Zrinyi utca torkolatánál - évek óta, legalább 5 éve kint van a megállni, várakozni tilos tábla, a kiegészítő táblával, miszerint a zöld sávban is tilos mindez, a zöld keskeny, hosszú szigeten, az elválasztón és mellette is. 

Azt, hogy miért nézték el a rendőrök, hogy mi az ő gyakorlatuk  - persze, kérdés. Azt azonban vegyük figyelembe, hogy a rendőrnek a jogalkalmazás a feladata nem annyira a körülmények mérlegelése. Egyébként amíg elnézték, amíg hosszú ideig hagyták, szólhattak volna, hogy a türelem véges, hogy nem lesz ez mindig így, hogy oldják meg másképpen a bejáró dolgozók, mert drága lesz. És bizony az autósok kereshettek volna tökéletesen szabályos lehetőséget maguknak. 
Hallottam már olyat is, hogy pl. a buszok parkolására kijelölt helyre parkoló autókat nézik el a rendőrök, így a buszok itt és ott még nagyobb akadályt jelentenek.

Volt ennek a városnak egy olyan polgármestere, aki minden Bicskén megkezdett munkanapját a város bejárásával kezdte. Gyakorlatias ember volt és a problémákat saját maga szerette látni, mert úgy könnyebb volt kezelni-kezeltetni. Lehet, hogy itt is érdemes lenne körbetekintenie a vezetőknek, képviselőknek, gyakorlatias városi embereknek és a rendőr-kapitánynak. Kellene egy mindenki számára megnyugtató kompromisszumos megoldás a parkolók elkészültéig. Mindez azért, mert dolgozni-tanulni vasúton bejáró, a környezetüket tehát kevésbé szennyező, szorgalmas emberek mindennapjait szolgálná egy új megállapodás a helyszínen olyan emberekkel, akiknek látnak a pályán. Ha már a munka fontosságáról szól minden második vezérszónoklat, talán biztosítsunk hozzá alapfeltételeket.       

Egyébként a Móricz Zsiga bátyánkról (A boldog ember című műve hatalmas!) elnevezett bányautca hátsó részében nem tiltott a parkolás. (de  onnan többet kell gyalogolni. pedig ott a fűzfák még némi árnyékot is adnak.)

Az intemodális csomópont kialakítása részben újratervezés alatt van, legjobb tudomásom szerint a tervezést ráadásul visszapasszolták a városnak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től (NIF), mert talán rájöttek, hogy azt ők ott nem tudják megcsináltatni. 
Megy a töketlenkedés vagy finomabban szólva: tökéletlenkedés.
De egyszer megépül!  És akkor lesz parkoló is. 

Tisztelt Hölgyem! Levelét, bizalmát köszönöm, nagyon sajnálom, hogy megbüntették. Azt még inkább, hogy válaszomban semmi vigasz nincs csak egy javaslat a probléma orvoslására. Szerencsére (az Európai Unió tagállamaként a felzárkóztatási pályázatok kihasználásával) előbb-utóbb lehetőségünk nyílik a bicskei vasútállomás és környezetének újjáépítésére. Üdvözlettel, Izing Antal)            

Egy másik olvasónk javaslata: "Addig is, amíg kitalálják, hogyan lehetne intermodálisan a legtöbb pénzt lenyúlni ebből az építkezésből is, meddig tartana ideiglenes parkolót kialakítani pl. az állomás előtti részen? Hiányozna valakinek a derékig érő gaztenger? Orbán papa biztos odabillentene pár kocsi sódert szívjóságból, ha Lőrinc papa elegyengetné társadalmi munkában." 

 

 

 

A programban való sikeres részvételt igazoló oklevelek és plakett átadása ma délelőtt történt meg a Petőfi Művelődési Központban. 

Az ünnepségen az elismeréseket Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának vezetője adta át a bicskei Vajda János Gimnáziumnak, aminek pontos, hivatalos, teljes neve: a Székesfehérvári SZC Fejér Megyei Vajda János Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, igazgatója Butola Zoltán. 

Galéria az eseményről.....

 

Súlyos gyermekbaleset, ami megelőzhető lett volna!

Bicske Batthyány utca felől nyíló Török Bálint utca jobb oldali gyalogjárda szakasza, közvetlen mellette párhuzamosan létesített mély, balesetveszélyes csapadékvíz elvezető árok függőleges beton falazattal ( beton teknő elemek) részben ugyan helyenként fedett, de sajnos víz elvezetésre is alkalmatlan mivel az úttest a csatornával szemben, ellenkező irányba lejt - a víz is az ellenkezőoldalon folyik el - így a csatorna a legkisebb mértékben sem látja el a hivatott feladatát tehát, a csapadékvíz is a Batthyány utca felé távozik és a páros számú járda útszakaszán, lábszár magasságában telik-halmozódik - a mindenkor üres csatorna viszont, várja az errefelé közlekedő vétlen áldozatokat,
Tekintettel a gyalogjárda töredezett állapotára, a csatorna egy lépésnyi zavaró közelsége miatt, a járókelők többsége, az úttest használja a gépkocsi közlekedés ellenére is, biztonságosabbnak ítélik. Arra már van korábbi gyakorlati példa is, ajánlott kerülni a csatorna közelségét téli időszakban egy járókelő csúszott a csatornába néhány keresetlen bosszús szavakkal, sérülésmentesen távozott.
Csúszós téli időszakban a gépkocsik sem feltétlenül mentesek a balesetveszélyétől, ennek nyomai látható a helyben öntött éles peremes csatorna szegélyek helyenkénti hiányát, amelyet teherautó ráhajtása okozott.
Megtörtént családunkkal az amiről azt gondolhatjuk, csak is másokkal történhet ( ne történjen ilyen tragikus élmény senkivel, ami a mi családunkat érte kedves kiskorú gyermekes szülőknek példa ez arra, hogy veszélyes környezetben, még a legfigyelmesebb szülői felügyelet mellett is megtörténhet gyermekbaleset .) Az édesanya vigyázó tekintete ellenére, kiskorú unokám belezuhant a fentiekben leírt betonélekkel kiemelten veszélyes beton csatornába, súlyos sérülést szenvedett, több helyen tört el a karja. Ha a betonárok arcot vagy fejet ér ekkora erővel, végzetes is lehetett volna. Ha fedett a a csatorna a baleset elkerülhető lett volna. (A nagyapa kifejezésre juttatta, hogy nemcsak az árkot okolja a történtekért, de ez az eset is azt bizonyítja, hogy az árkoknak nevezett, de csapadékvizet nem igazán vezető építmény fedetlenségét mint baleseti veszélyforrást meg kell szüntetni - a szerk.) 

Kapcsolódhat történetünkhöz, hogy felhívjam a figyelmet, egy esetleges bármikor bekövetkezhető súlyos, életveszélyes baleseti forrásra amely különösen veszélyes a gyermekekre, de felnőttek sérülése sem kivétel.
Az Uszoda Batthyány utca felöli gyalogos út szakaszon telepített közvilágítási oszlopok szerelő nyílásai, mell magasságában nyitott állapotban ( esetenként valószínű egy gyermekért aggódó szülő ragasztó szalaggal lezárja de ezt vagy letépik, vagy az időjárás lebontja ) vannak feszültség alatt lévő vezetékek egyéb csatlakozó szerelvények, kézzel elérhetők. Nem az a kardinális kérdés, hogy lesz e baleset, hanem az hogy, mikor. A veszélyes állapot nem újkeletű probléma ,nagyon régi szakállas történet korábban néhány alkalommal találkozhattunk a bicske. blog oldalain fotóval illusztrált nyitott állapot hiányzó záró fedelek, kilógó vezetékek. Legalább már öt éve levélben kértem illetékes helyi közéleti személyt, ( megnevezését kérem eltekinteni ) intézkedjen acél záró fedelek pótlásáról.
Válasz levélben ígértet kaptam intézkedik, az erre a feladatra illetékesek a hiányzó fedeleket pótolni fogják, határidőt nem jelölt meg a nyílások a napjainkban is nyitva állnak optimista bizakodásom nem adom föl, bizakodom „ami késik nem múlik”.

Név és cím 

Elsős fiú. Pontosabban most végzett az elsővel. 

Nem vad, hanem fegyelmezett, szép és okos, kicsit vagány, mint minden kertvárosi kisfiú - jól tanul. Kiskora óta ismerem. Kerékpárjával balesetezett tegnapelőtt a házuk közelében. Véletlenül valahogy egy nem túl forgalmas kertvárosi mellékutca betonárkában csapódott vagy landolt...  Nagyon fájt a sérült karja, szinte lógott könyékből, de keményen és hősiesen viselte, jöttek a mentők, ellátták, de végül az anyuka vitte be a Bicskétől vagy 60 km-re fekvő kórházba. Útközben sem sírt. Amikor orvos kezdte tolni egy ágyon - akkor már nem bírta a feszültséget és a bántó fájdalmat. Az ismeretlen helyet. Az egészet...  Az orvos rászólt. Az anya az orvosra, hogy azóta most sír először, hagyja sírni. Pont.   

(A műtét órákig tartott. Könyöke tört. Drótozni kellett. Vissza kell még menniük. Mondtam a fiúnak a telefonba - mit mondhattam volna -, hogy büszke vagyok rád, hogy ezt ilyen férfiasan viseled, ez rossz tapasztalat, de még jobban megerősít téged, Levente, és gyorsan meg fogsz gyógyulni, mert gyors vagy mint a vihar és én tudom és az orvosok meg a nővérek mindent tudnak, mert nagyon sokat tanultak és nagyon ügyesek, meglátod nem lesz semmi baj, ne félj semmitől" stb. Azt mondta erre lelkesen és lazán (ebből kiderült, hogy itt talán én félek kettőnk közül), miközben vajas kenyeret majszolt műtét után a jó kezével: "Kivették a kanűrt". Jól van, Levi. Pénteken hazajössz, meglátogatlak, amőbát azt biztos viszek és játszunk öt partit legalább. Azt nem mondtam neki, úgyis  jobban tudja nálam, hogy ő is hibázott, azt is tudja biztos, hogy mivel. És el is fogja nekem majd mondani. Levi is hibázott. De "olcsóbban" is megúszhatta volna, ha másmilyen az árok.... Azt hallottam, hogy a könyöke csattant az árok élére, ami valóban éles. A karján a gipsz, benne három drót. hét vagy nyolcéves a gyermek.)

--------

Mindannyiunk hatalmas nagy szerencséjére adott ugyebár egy családbarát kormány, családbarát állam, és családbarát Bicske.

És adott városi rendeletben leírva a nyílt betonárkos felszíni vízelvezetés, az árkok telkenként 3-4 m-nél hosszabb szakaszon történő lefedése tilos, illetve zárt csatornás elvezetéssé alakítása nem engedhető meg, sem parkolási, sem közlekedés fejlesztési cél érdekében.

Gondolom, mert akkor hogyan takarítsák? Megjegyzem, nyilván megoldható. A hanyatló Nyugat-Európa települései tele vannak fedett árkokkal. És karban tudják őket tartani, de még mennyire. És nem üzennek Budapestnek. 

Ebben a bicskei rendeletben a betonárkok lefedésének  baleset-megelőzési érdeke konkrétan fel sem merül! Csak a parkolás, csak a közlekedés fejlesztés. Hogy abba idős ember vagy gyerekkorú - vagy bárki, bárhogy - így vagy úgy, ilyen vagy olyan útburkolat "közreműködésével" vagy attól függetlenül, de nagyot eshet, arról nincs szó.  Ezért kellene a fedés mégis itt és itt avagy korlát vagy sövény - de mindez nem merül fel a rendeletben vagyis nem jutott eszébe a bicskei grémiumnak mint lehetőség. Mintha csak autók élnének Bicskén, gyerekbiciklista pl. egyáltalán nem.  

Én 88-ban, abban az átkozott ántivilágban lettem nagykorú, és mivel még nem volt családbarátság,  annyira rossz volt nekünk egész gyerekkorunkban két szilvafa alatt a mindig lesarlózott árkokban a házunk előtt tanyázni, lányokkal, néha pedig nagylányokkal  árok-kulizni  - meg kellett mondanunk talán a bugyijuk színét? de ez engem akkor annyira, de annyira nem érdekelt (az volt a szép, boldog idő!) vagy fiúkkal gubbasztani két ablakvigyázós passzolgatás után, amikor túl nagyot nem rúghattunk azért se, hogy ne zuhogjon tőle az egész utca - az akkor még földes úton, "vagy menjetek ki a határba, azt' rúgjátok ott" a porban bőrbogyóval, amiben később már bakhát sem nagyon volt, hanem majdnem mint egy írólap - kis és nagy medrekkel, mert azért tócsának is kell a hely. Olyan volt az út a mi utcánkban, mint a Hold felszíne a mi utcánkból színházi látcsőből nézve. De lehetett rajta szárazban tollasozni, amit legjobban a közeli sarkon élő lányok és az egyikük vőlegénye tudtak. Akkor abba az árokba feküdtünk, mint páholyba, és onnan néztük a meggyfa alól, hogy mekkorákat tudnak ívelni, hogy felmegy a villanydrótnál magasabbra.      

Nem volt veszélyes az árok. Ha beleestem, akkor belestem. Senkit nem érdekelt. Jól van. Belesett.Majd kijön. Az egy árok. Aki belemegy, beleesik. Ha sáros árokba zúgtam, felszisszentem, és láttam anyukám szemeit, amikor meglát. Éppen ezért levettem a ruhám, úgy léptem be, amikor sötétedéskor bementem (se órám, se telefon - vagyis karóra volt, de azt néha iskolába vagy a misére vettem fel, ahol azért is fontos olykor - Isten bocsássa meg - mert vártuk a végét Smigával) - szóval azt hittem anyu előtt ruha nélkül érkezve talán kisebb feltűnést keltek, mint sáros ruhában. Az utca végén a 80-as években egy nagyon vasbeton teknőárok épült. Monstrumnak tűnt. Ipari műtárgynak. Félévig hallgattam, hogy bele ne, bele ne, bele ne, ott a sarkon nagyon vigyázz nekem. Féltem belenézni is. Elfordítottam a fejem. Volt egy korrekt, szépen festett korlátja a járda felől, amiben aztán volt anyag, az út felől azt hiszem sövényültetés, de ez nem biztos, holnap megnézem... Nem előttünk, de van egy régi villanyoszlop kőolaj-származékban  áztatott fából. A betongyámhoz  két kb. 35-ös anyacsavar rögzíti. Felnőtt koromban passzolgattunk-fejelgettünk a már szilárd burkolatú úton és egy kisfiú, aki ma már fiatal felnőtt és szegedi lakos, az árokba ugrott a labdáért. Már nem tudom, hogy történt az esése és miért, azt hiszem, megcsúszás, de az alsó csavarral találkozott drága kis metszőfoga. Ő is hősiesen viselte. Én nem annyira.         

Az elsős kisfiú, a kertvárosi,  szintén feszt hallgatja otthon, hogy az árok veszélyes, hogy mennyire vigyáznia kell. Mindig minden léptéről tudnak. Még nem tudom, hogy történt, de el fogja mondani a saját szavaival.  

Szóval egyszer törtem a kezem, az is az udvaron történt, nem közterületen, és nem árok volt, hanem hintaállvány, amin a nem létező kaszkadőri tehetségemet kezdtem volna fejlesztgetni  egy-két akár a bicskei moziban, széles-vásznon is végignézett attrakciót utánozva. Odaállított hokedliről rugaszkodtam el - löktében az mindig felborult - és röptömben el kellett kapnom a az állvány keresztcsövét. Annyit tudok, hogy elkaptam és átlendültem túl magasra emelkedve, majd megpördülve értem földet, hasra estem és inkább a bal felemre, minek következtében a bal tenyeremmel tompítottam volna, de a csuklóm köszönte szépen a részvételt. Az is nyár volt. Péter bácsi vigasztaló baritonja Bicskén, a sebészeten. Olyasmit mondott, hogy a hintaállvány nem felemás korlát. És nincs alatta semmi szőnyeg.   Műteni nem kellett.Talán ha hűteni. Gipsz. Négy hét akkoriban bődületesen hosszú idő volt. Az idő akkor még nem járt ilyen gyorsan ám. Minden csak MOST volt, csak JELEN. Múlt? Ugyan. 

Az árokrendszerrel is tartozunk még magunknak jelen pillanatban  - tudom. Belsőkkel is, az övárkokkal is tartozunk - addig kellene, míg az EU felzárkóztatási támogatás egyáltalán működik, hiszen ez fontosabb itt nekünk mint bármilyen kisvasút és biztos nem lesz 102 ezer Ft/méternél több az ára - de a gyerekeink, az unokánk, egyszóval a kincseinkre való vigyázás megnyilvánulása az lenne, ha a rendeletalkotó figyelembe venné a nagyon kezdő közlekedők baleset megelőzést segítő szempontjait is - a biztonságos bicskei közterületek kialakításával.

Az ördög a részletekben rejlik.        

De Levi, szépen és gyorsan meg fogsz gyógyulni. Ezt kellene most hallania például Péter bácsi sebész-főorvosi baritonján.Persze, csak szerintünk, akik számára a sebészből az egységnyi egy Dr. Kiss Péter volt. Hogy hogyan jutottam egy tegnapelőtti balesetből Kiss Péter rendelőjébe? Empatikus típus vagyok. Ennyi.   

 

 

(ia)      

 

Utóirat:
"Ennél tragikusabb is lehetett volna. Csak ez vigasztal, hogy nem lett. Fel sem sorolom, mijét zúzhatta volna szét ebben az esésben....
Megnéztem az árkot...Nagyon éles a széle....
Nem lejtése van, hanem meredek és éles."    

Persze, ha nem árok lenne, hanem csatorna, akkor a víznyelő rácsba szorulhat bele a lába, abba állhat a bicó kereke, mert ha nem megfelelő a használat, akkor az sem lesz jó.
Értem, igen, hogy az is előfordulhat, hogy nem lehet csatornát építeni ezért-azért amazért, illetve a csatornához a kiemelt vagy "K" alakú szegély kell, ami a víznyelőhöz vezeti a vizet, és abban is el lehet esni.
 
Baleset történt, és nem állítja senki, hogy ez feltétlenül a város hibája. Az viszont biztos, hogy a városnak mindenütt csökkenteni kell a balesetveszélyt és optimalizálnia kell a helyszíneket ebből a szempontból is. 
 Persze, mindent lehet csatornázni is, de annak a fenntartása, üzemeltetése nem azonos mértékű a nyílt árkokéval.Ez tény. De aki tervez, vegye figyelembe, hogy lakott területen, gyerekek járta utcákon minél kevesebb veszélyforrást lehet megengedni.  

    

http://bicske.blog.hu/2017/06/08/kastely_est_var_mindenkit_a_bicskei_huszarzenekarral_a_belepes_ingyenes_adakozni_egy_szarligeti_kisf

A bicskei CBA szombaton lesz nyitva utoljára - Kedvezményes végkiárusítás. 

Kevesen tudják, hogy a bicskei CBA üzlethelyiségeit jelentő épület nem a CBA tulajdona. Id. Bederna Vilmos, aki az S.Bedi Kft. tulajdonosa nem tudott megegyezni az épület új tulajdonosával és mint fogalmazott: a biztos utakat szereti, a lápos-mocsaras-ingoványos részeket kerüli, mert alapvető, hogy munkatársai érdekeire felelősségteljesen kell tekintenie cégvezetőként.

A bicskei CBA 2008-ban nyitott meg vagy negyven munkatárssal, van olyan alapító dolgozó, aki akkor kezdett és azóta is ott van. Ott volt bepakoláskor és itt van a kipakoláskor.  Bicskén ezzel számos munkahely megszűnik, de Bederna Vilmos elmondta a Bicskei Szónak, hogy munkatársait semmiképpen nem kívánja magukra hagyni és akik megmaradtak a cégnél az utolsó, mentálisan is legnehezebb időszakban, számukra Csákváron vagy Budán (Fehérvári út) ajánlj fel munkalehetőséget. Ezt a dolgozók el is fogadták. 

(Amit sajnálni fogok a bejárattól befelé haladva: először is, hogy mindenkivel jó ismerősként köszöntöttük egymást, talán mert a húgom is dolgozott itt, bundás kenyér és sült debreceni, esetleg sült hurka a hentes pultban, de legalábbis az illata ingyé', a csütörtöki marhahús érkeztetés, amivel nem éltem elégszer, a delikát pultban a sajtpult tartalmának szépsége,   presszókávé minden nélkül (avagy szűzkávé) plusz a királyi olvasóterem, mert a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, a 168 Óra valamint a HVG - szívre tett kézzel, hogy esküszöm, hogy visszateszem - ott azért át-át lett pörgetve, itt láttam meg Frész Feri interjúját, aki osztálytársam volt a Vajdában,  és beszélgetések majdnem azzal a közeggel, akik régen reggelente a Bóza Presszóban kezdtek kávékavarással. Véletlen összefutások, mert aki odajön, ráér egy szóra. Odabenn a piacian áttekinthető zöldséges, ahol nem nekem kellet mérlegelni, hanem ezt a pénztárban elvégezték. A CBA kefir.Ez szinte mindig.  Szintén mindig a CBA camambert 200 Ft-ért (bármikor, bármihez), de az a bocskoros piros paprikával vagy a Jókai utcából hozott mézzel is meglehetős acsai kenyérrel,  továbbá CBA müzliszeletek 30 forintért, főleg az áfonyás, a magos pult, ahogy itt tanítottak: húzd a kezedre a zacskót, úgy markolj bele - a legtisztább ügy - már ha nem akarsz mindenáron kanalazni. Hát nem. )
Úgy tudom, vannak érdeklődők, nézegetve van a hely. Bederna Vilmos, akit eléggé megviselt minden más munkatárssal együtt a hónapok óta tartó huzavona feszültsége - nyugodtan azt mondja:
"Majd jön helyettünk jobb".
Végezetül: a Spar ideiglenesen, három havi bezárásáról is hírt adtunk már, akkoriban azt írtuk le, hogy májustól augusztusig zárva lesznek a felújítás és a bővítés miatt. Mivel nem zártak be hivatalos közleményük ellenére, hetekkel ezelőtt ismét tájékoztatást kértünk, ígértek is választ, de még nem érkezett meg, pedig a napokban is megkérdeztük. Bizonyára alakulóban vannak még a dolgok, de minden valószínűség szerint a Spar nem fog bezárni a tervezett három hónapra egyéb okok miatt sem és azért sem, mert a CBA végleges bezárásának napjaiban végképp nem érdeke sem nekik, sem a vevőknek, hiszen Bicske központjában a nagyok közül jövő héttől kettő helyett csak egy élelmiszer dominanciájú üzlet marad.

 

ia

Tegnap a Prohászka utcai járdaszakaszon, a Szűcs-sarok közelében megtörtént a feltárás. Tegnap este jártam arra, fényképezni már nem lehetett.

Úgy hallom a környéken élőkkel beszélgetve, hogy nagyon mély  kutat találtak az egykori gémes helyén, amiről Imeli László gyűjteményéből közölhettünk is egy különlegességet.  Két méteres az átmérője, 10-12 m mélyen volt a vízszint, és az nem derült ki, hogy milyen magas vízoszlop volt benne, azt nem tudják. De volt benne jócskán.

Be lett töltve a kút (ejtsd: game over), ma még két közművezeték rendezése, pótlása történik, és gondolom ezután jöhet a végleges feltöltés és helyreállítás.

 Nagyon merész és könnyed húzás volt ezt így lefedni és otthagyni a kapubejáró alatt.

Sok meló lesz még az egész Prohászka utcában, mert balesetveszélyes az út, itt-ott beszakadva, behuppanva - szerintem a helyreállításhoz nem is alagút kell sem, sem 102 ezer forint méterenként - de hát erről majd a vezérszónokék döntenek.  

Erzsó és Vitus nagyon keresik Bogyót

Címkék: kutya

2017.06.13. 12:25

"Bogyó 1 éves, ivartalanított kan kutyi. Az ivartalanítási műtétje nemrégiben volt, még benne vannak a varratok a műtéti hegben. A megtaláló 10 000 Ft nyomravezetői díjban részesül. 06307249480. Kiadható. Köszi!"

 

(Mányról tekergett el, vagy a Felső-Baboson, a Középhegyen vagy a Galagonyáson portyázhat.... Talán ott korzózik, andalog, kószál, kóvályog, lődörög, bóklászik, cselleng, flangál, kóborog, csatangol, lófrál, ténfereg, tekereg, kolbászol, tébolyog, tévelyeg, mászkál, bolyong, őgyeleg, kódorog, kujtorog, császkál, barangol, kóborol, csámborog, sétafikál, vándorol, baktat, bandukol, szédeleg, kutyagol, téblábol, csalinkázik, kóricál, kóringyál, lébecol, karistol, ődöngöl, bódorog vagy mendegél. 

De meglesz a Bogyesz. 

Tuti jó gazdák, én mondom. Vissza kell kerüljön. Van vagy 25 kg, nyakörve is van. 

 

3,716 milliárd forint és 36,4 km. Bizonyára az M1 autópálya töltés átpréselése 50 méterre a jól használható átjárótól jelentősen megdobja.   
102 ezer/m azért csak az átlag, mert helyenként csak kijavítják a meglévő aszfaltburkolatot és felfestik rá a kerékpár piktogramot valamint kiteszik a táblát. Más helyeken 3 méter széles az aszfaltburkolat, mellette és alatta a töltés vagyis ott 3-4 négyzetméterről beszélünk.  Egyes vélekedések szerint ennyi pénzt kaptak ezzel a címkével és ezt mind erre kell költeni....
(Itt a gomolyfelhők alatt, háttérben Csabdival, a bicskei eperültetvény mellett készült képünkön számunkra kellemes meglepetés volt, hogy nem szimpla talaj a a kerékpárút töltése, amiért szót is emeltünk már. Ártéri részen vagyunk, vagyis az igazi az lenne, ha pl. a közvilágítás nélküli Bicske, Előhegy utcában vitték volna az útvonalat kiváló rálátással a patakra és akkor az Előhegy utcában is épülhet egy használható út. Ha már 102 ezer az átlag méter ár, tán adjuk meg Istennek, ami Istené, a lakosságnak pedig azt, ami a lakosságé...)   
gomolyfelho.jpg

Szabó Ferenc mányi lelkipásztort, vértesaljai esperest választották a Dunamelléki Református Egyházkerület új főjegyzőjévé.

Két főjegyzőjelöltre szavazhattak a presbitériumok a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzőválasztásának második fordulójában, amelyre azután került sor, hogy az április 27-ei időközi főjegyzőválasztás nem hozott eredményt. A hatályos egyházi törvény rendelkezései szerint ugyanis a főjegyző megválasztásához a szavazatok 50 százaléka + 1 szavazat szükséges.

A második fordulón már csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt indulhatott. A mai határidőig a Választási Bizottsághoz mintegy háromszáz dunamelléki gyülekezetből 284 szavazat érkezett be, ebből 271 volt érvényes. Szabó Ferenc mányi lelkipásztor 162 szavazattal a voksok 60 százalékát gyűjtötte be. Somogyi Péter fasori lelkészre a szavazók 40 százaléka adta le voksát, ez 109 szavazatot jelent.

A választásokat Hegedűs Béla főjegyző, bács–kiskunsági esperes halála miatt írták ki. Szabó Ferenc beiktatására a későbbiekben kerül sor, miután az őszi egyházkerületi közgyűlés jóváhagyta a választást.

Szabó Ferenc korábban így fogalmazott jelölti bemutatkozójában:

„Reális helyzetértékelésre van szükség ahhoz, hogy lássuk, hol tartunk, és hová szeretnénk eljutni. Több mint 2 éve választottak meg a Vértesaljai Református Egyházmegye esperesévé, és 13 éve szolgálok Mányon. Fontosnak tartom a valódi közös szolgálatot, a testvéri és partneri viszonyt a lelkész és a presbiter között. Az egyházkerületi szolgálatban fontosnak tartom a csapatmunkát, az együttműködést, és a konszenzus kialakítását. Szeretnénk egyházi közbeszédet kezdeményezni az gyülekezeti és missziói formákról és lehetőségekről, a presbiteri és munkatársi feladatokról, a lelkészi egzisztenciáról, az életpályamodell kialakításáról, a szórványkérdésről és a támogatásra szoruló gyülekezetekről. Kitartóan keresem a módját, hogyan tudom ösztönözni, segíteni és védeni a lelkészeket a megfáradástól, kiégéstől. Fontosnak tartom, hogy a főjegyző támogassa, egyes esetekben pedig tehermentesítse a püspököt. Ez év elejétől, mint az egyházkerületi gazdasági bizottságának elnöke veszek részt a gazdálkodás tervezésében és végrehajtásában. Bicskén nőttem fel, innen indultam a Budapesti Lónyay Utcai Református Gimnáziumba és a budapesti teológiára. Feleségem, Adrienn magyar- és vallástanár végzettséggel a gyermeknevelés mellett aktívan részt vesz a gyülekezeti hitoktatásban és együtt dolgozunk az esperesi hivatalban is. Három gyermekünkkel boldog családi életet élünk.”

A Szabó Ferenccel készült korábbi interjúnkat Isten zöldmezős beruházása címmel itt olvashatják.

Kép: Füle Tamás

Jakus Ágnes parokia.hu 

A bicskei rendőrök fél nap alatt azonosították annak a háromfős társaságnak a tagjait, akik kiraboltak egy 51 éves férfit.

A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 25 éves L. József, a 19 éves M. Róbert és fiatalkorú társuk ellen.

 A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövetők 2017. június 7-én késő este Bicskén fellöktek és lefogtak egy gyalogosan közlekedő csabdi lakost, akinek ruházatából ellopták a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját.

A sértett bejelentését követően a rendőrök 12 órán belül elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, majd mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók a két bicskei férfit és fiatalkorú társukat bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának jelentésében. 

További érdeklődésünkre ezt az információt kaptuk Székesfehérvárról:

Bicskei elkövetőkről van szó és az eset a Bajcsy-Zsilinszky utca végén történt. A sértett nem ismerte az elkövetőket, azonosításukhoz kamerafelvételek elemzése is hozzájárult. 

A Bicskei Huszárzenekar június 17-én 18 órától a Kastély Esteken zenél a Batthyány-kastély megszépült parkjában, Bicske város legmeghatározóbb építészeti és kulturális örökségének helyszínén.

Az együttes már többször fellépett ezen a kiváló helyen, amit Bicske város kiváló lokálpatriótájának vezetésével az Európai Unió pályázati forrásai tettek - részint az intézmény munkatársainak erejéből - méltóvá egy történelmi helyszínhez.

A Kastély Estek olyan régi szándék volt, amivel a korábban zártabb intézményt hordozó kultikus objektum nagykapuit sarkig tárták Bicske előtt, bekapcsolódva szépülő kulturális helyszíneivel a város vérkeringésébe. 

A Bicskei Huszárok Zeke Zoltán karnaggyal az élen - jótékonysági koncertet tartanak a szárligeti Ábris gyógyulásért, akinek családját országos szintű összefogás segíti.  A Kastély Est a Petőfi Művelődési Központ és a Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthon együttműködésében zajlik. 

A koncert meghallgatóinak belépődíjat nem kell fizetniük, azonban az áprilisi születésű, szárligeti Ábris ládikójába a maguk lehetősége szerint annyi pénzt tesz mindenki, amennyit tud és akar.

A Bicskei Huszárzenekar utolsó fellépése Bicskén - mármint mielőtt Toscana-ba utaznának muzsikálni - egy ottani meghívásnak is eleget téve. A tetejébe a varázslatos vidékre a Mányi Mazsorettekkel együtt készülnek.

- Várunk a Kastély Estre 17-én 18 órától minden kedves vendéget, aki fúvószenétől és társaságtól kellemes, szép estét szeretne eltölteni itthon, ezen a páratlan bicskei helyszínen - hívott meg mindenkit a Bicskei Huszárzenekar nevében Kiss Csaba.                                                                                                  Izing 

 

Olvasni lehet olyan cikket, ami ezt sugallja: a bicskei önkormányzat keményen fellép a hulladékégetéssel szemben.  Hogy tudjuk, merre-hány méter, hogy legyen viszonyítási alapunk az állítólagos kemény rendeletről - nagyító alá tettük a helyi és az országos rendelet részleteit.  

A bicskei részleges tiltást tartalmazó rendelethez képest a szabadtéri hulladékégetés tekintetében a majdnem teljes tiltást képviseli az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=172805.332219 225. §-a rendeli el, ahol az szerepel, hogy " ha jogszabály másként nem rendelkezik.....".

A BM rendeletben előírt majdnem teljes tiltás helyett azonban Bicskén korában is megengedték a hulladékégetést és ezután is engedik, de nyárra betiltják. Ez önmagában előrelépés, ez szigorítás, de az Országos Tűzvédelmi Szabályzathoz képest a bicskei rendelet laktózmentes puding - továbbra is engedékeny. A nyári tiltást blogunk olvasói már régen kérik egészségük érdekében. Cikksorozatunkat követően a zöld hulladék havi elszállítása megkezdődött.   

Azonban ismételjük, a helyi rendelet nem kemény fellépés, legfeljebb keménykedés a sokat idézett kőszegi, országos rendeleti tiltással egybehangzó döntéshez képet, ahol egész évben egyértelműen tiltva van a szabadtéri hulladékégetés.  Bicskén - kihasználva, hogy erre a törvény lehetőséget biztosít - a helyi rendelet bizony másként rendelkezett, mint a teljes tiltás.  
A korábbihoz képest a mostani szabályozás valóban szigorúbb, mert kevesebb alkalommal teszi lehetővé a szabadtéri égetést, de ezt a törvény egyébként is egészében tiltja, hiszen az
OTSZ 225. § (1) bekezdésében belterületi ingatlan esetén nem zöld, vagy kerti hulladék szerepel, hanem egyszerűen "....a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék...., így a helyi rendelet lazítása, hogy lehet égetni, de csak száraz kerti hulladékot, tulajdonképpen csak kis mértékű lazítás, mivel a hulladékok csak kicsi, körülhatárolt körére érvényes.
A teljes tiltás a környék forgalmi légszennyezettsége valamint az ún. kábelégetés szankcionálása, megszüntetése miatt is javallott, hasznos lépés lenne.   
A bicskei rendelalkotók grémiumának közös figyelmetlensége, felületessége, hogy a Bicskén hatályos 
helyi rendelet pénteki, munkanapon engedi a nyílt téri égetést, vagyis ha a megengedő időszakban valamelyik péntek nem munkanap, akkor az is tiltott nap lesz. Ezt aztán még a hatóságok sem fogják tudni jól kezelni. Ilyen rendeletet alkotni olyan, mintha nem lenne semmiféle élettapasztalat. Pedig van.... 
A vonatkozó BM rendelet kiemelése: 

225. § (1) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a lábon álló növényzet, tarló, növénytermesztéssel összefüggésben és a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.

(2) Mentesül az égetési, tűzgyújtási tilalom alól a katasztrófavédelmi szerv állománya, ha tevékenysége a károk csökkentésére, a tűz terjedésének megakadályozására, szabályozására irányul.

(3) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani.

(4) A kilátókat, magaslati ponton elhelyezkedő létesítményeket, az önkormányzat vagy a helyi katasztrófavédelmi szerv vezetője által megbízott személyek a szabadtéri tüzek korai szakaszban történő észlelése céljából térítésmentesen igénybe vehetik.

Fogadjátok őszinte részvétünket

Címkék: gyász

2017.06.08. 10:13

Szomorú fájdalommal tudatjuk, hogy KÖRMENDI PÉTERNÉ Szeretett Édesanyánk 2017. június 2-án elhunyt. Hamvait 2017. június 14-én 15 órakor helyezzük végső nyugalomra a bicskei katolikus temetőben.

A gyászoló család

Akit nem zavart a két eltiltás

Címkék: rendőrség etyek

2017.06.08. 08:58

Etyeken, a Kossuth utcában egy Mazda típusú gépkocsival közlekedő férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2017. június 7-én délben.  Az ellenőrzés során a járőrök megállapították, hogy a gyáli lakost a Dabasi Járásbíróság és a Dabasi Rendőrkapitányság két különböző ügyében a járművezetéstől eltiltotta. A gépkocsivezetőt az egyenruhások a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának jelentésében.                

Mint arról Sipos Mónika r.fhdngy, az FM RFK szóvivője a Bicskei Szót tájékoztatta,  a "Közlekedik a család" című vetélkedő egyik döntőjét Bicske főterén rendezik meg 2017. június 11-én.  

A Bicske, Kossuth téri döntő az országos döntők öt helyszínének egyike.  A gyakorlati feladatokat ugyanis  Etyeken, Bicskén, Tatabányán, Kocson és Tatán kell a versenyző családoknak végrehajtania. 

A bicskei Kossuth térre június 11-én vasárnap reggel  8-9 óra tájban érdemes kilátogatni. A családok folyamatosan fognak érkeznek majd a helyszínre.

Az FM RFK Kommunikációs Szolgálat munkatársának tájékoztatása azoknak a közlekedőknek is hasznos információ lehet,  akiknek aznapi útvonalukba belesik Bicske főtere. 

A versenyről általános információkat is figyelmünkbe ajánlott Sipos Mónika r.fhdnagy. 

Ettől függetlenül vasárnap lesz a bicskei búcsú is, amit sokadszorra a BTC rendez a várossal történt keretmegállapodás révén. Helyszíne a bicskei piac - a Kisfaludy utca, Nagy Károly tér, Bicske Szíve Park határolta területen.

K i v o n a t
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének
2017. március 29-én megtartott soros, nyílt ülésén
készült jegyzőkönyvéből
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9 igen (egyhangú) szavazat mellett a
következő határozatot hozta:
94/2017. (III.29.) képviselő-testületi határozat
Tárgy: A 2017. évi Búcsú megrendezésével összefüggő kérdésekről
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1. a 2017. évi Búcsú megrendezésének helyszíneként a Kisfaludy utcai piacot jelöli ki,
2. a Búcsú időpontja: 2017. június 11.,
3. megbízza a Bicskei Torna Clubot (a továbbiakban: BTC) a 2017. évi Búcsú
lebonyolításával és a bevételt felajánlja a szervezet támogatására,
4. felhatalmazza a polgármestert a BTC-vel kötendő, jelen határozat 1. mellékletét képező
támogatási szerződés aláírására,
5. felkéri a polgármestert, hogy
a. a Búcsú idején a parkolás helyszíneként a Csokonai Általános Iskola füves
részét jelölje ki,
b. gondoskodjon a Búcsú helyszínének környékén élő bicskei lakosok
értesítéséről az esetleges zajhatások miatt,
6. felhatalmazza a polgármestert, hogy kössön keretmegállapodást a BTC-vel a jövőben
megtartandó Búcsúk BTC általi teljes körű megszervezése és lebonyolítása céljából.
Határidő: 2017. június 11.
Felelős: polgármester
K.m.f.
Pálffy Károly polgármester 

Fritz Gábor jegyző