Március 20-án 19 órakor "Akciós medve" - a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter közös estje Bicskén, a Petőfi Művelődési Központban. 

Túl közel van a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) Bicskéhez, ezért aztán hatalmas és természetes  tömegvonzást gyakorol a gyermekfocistákra és szüleikre. Jó hír - mint amikor végre oázist ér el a sivatagi vándor -, hogy tegnap három fiatal focistát igazolt a BTC a Bicskei Szó értesülése szerint.   

Ha csak 20 kilométerrel odébb lenne - és nem a szomszéd faluban, akkor nem szenvedne ettől a különös kórismétől, ettől a hiánybetegségtől az évszázados bicskei futball klub.  A PFLA éppen 6 kilométerre fekszik a BTC pályától (a rövidebb úton). 
Egy őszi példa mindent elmond az áldatlannak tűnő  helyzetről. Amiről mindenki tud, de a nyilvánosság előtt senki nem beszél és nem szorgalmazz megoldást. Ami csak és kizárólag a PFLA-val való együttműködés révén lehetséges, hiszen ennek az anyahajónak a farvizén halad a BTC  az admiralitás részéről (szolgálataink ellenére) kissé árván hagyott, jó öreg csatahajója.   
Az anekdota szerint Bicske város (itt, a járási székhelyen  sportcsarnok sincs) U21-es csapata tavaly ősszel átment Felcsútra. Annyira nincs fiatal focista nálunk, hogy nem tudott 11 fővel kiállni a BTC. Ebben egyébként bizonyos demográfia hullámvölgyek is jelen lehetnek, amiről nincsenek helyi adataim. Ez egy sokrétű probléma. 
Lényeg, hogy 10 játékossal játszottuk végig, 4:3 arányban meg is nyertük a jól képzett túlerővel szemben. A PFLA TIZENEGYÉBEN 7 AZAZ HÉT BICSKEI játékos játszott ellenünk, akik a Bicskei TC-től mentek át Felcsútra.
Ez a sztori jól kifejezi a problémát. Jól emlékszem, hogy már a PFLA kezdeteitől mondogatták öreg bicskei szurkolók, hogy ez lesz. Bevallom, azok közé tartoztam, akik a mai helyzet tanulsága alapján nagyot tévedtek: akkoriban optimistán inkább úgy foglaltunk állást: jól fogunk kijönni ebből. A partnerség volt a varázsszó. Partnerség... Hja.    
Nagy hatással vannak a jó körülmények a távozókra. Ott minden van. Vacsora edzés után, póló, melegítő, egyebek. Mi sokkal szegényebbek vagyunk. Itt  főzés a BTC szurkolóknak köszönhető - üstház  bevetésével. Anyagi gondok.
A mi pályánk mellett nem sétálgat személyesen Magyarország miniszterelnöke neglizsében és más tévéből ismert körök sem. (Szerintem ez nem is baj.) Még sportcsarnok sincs Bicskén, ahogy náluk az is van és stadion is. (Szerintem sportcsarnok ide is kell.) Lehet, a következő választásokig megépül az alapja mint látható fejlesztési ígéret... mint a műfüves BTC edzőpályáé 2009-ben. Ami hat éve ígéret (vö. hat kilométer, hat gól az angoloknak) azóta is csak alap és botanikus kert.   
Tehetséges fiatalok gyűjtőhelye hozzánk képest luxus felszereltséggel - persze, hogy átvonzza a bicskei legényeket.  
És a szülőket is megértem. ha azt látják srácukban, hogyha szótagolva is, de már olvassa, olvasgatja a játékot, persze, hogy ki fogja használni a szomszéd faluban emelt híres-neves dobbantót. Az akadémia sem mondhatja, hogy bicskei ne jöjjön, ne is mondja. Nem tudom, mi lehet a megoldás.  
Mindezek a megfontolások elvonják Bicskéről a fiatalokat. A Puskás Akadémia kezdetben műfüves edzőpályát ígért Bicskének. Abból a már meglévő köves alap és kis magyar gyomnövény-határozó - ha jól emlékszem 2009 óta várja, hogy valóban pálya - edzőpálya legyen belőle.  Hogy füves főpályánkat csak mérkőzésekre használhassuk minőségének megőrzése érdekében.  
Együttműködésünk idején a PFLA csapataiba be nem férő játékosokat játszattuk, aztán a felháborodás hatására - Bicske legyen bicskeieké - megalakult a Bicskei TC 2 bicskei legénységgel. Olyan játékosokból, akiknek a családja a pálya szélén figyelte a játékot, ahogy az szinte minden településen működik a mi kategóriánkban.    
2006-ban emlékszem, hogy Nemzetközi Serdülő Bajnokságot rendeztünk pályánkon, az elszakított területek városaiból érkeztek hozzánk csapatok. Volt olyan, hogy két ifjúsági csapatunk volt, s megesett, hogy serdülőcsapatunk ripityára vert mindenkit. Mindez nem volt olyan rég. 
Jó lenne, ha ott folytatnánk, ahol abbahagytuk. Bicskén.
 
ia   

Segítsünk, ha tudunk

Címkék: család írazolvasó

2015.02.20. 17:40

Egy 7 éves gyermekével bicskei albérletében élő közfoglalkoztatásban dolgozó nőnek napokon belül el kell hagynia bérleményét a tulajdonos kérésére.  

Ha tudtok nem nagy, nem drága albérletet Bicskén, ami ebben az alapvető létszükségletben hajlékhoz segíthetné őket, légyszíves írjatok: bicskeonline@gmail.com - becsszóra továbbadom.   

 

ia

A közel 300, belterületté tett bicskei hektár évente jelentős milliókat jelentett volna Bicskének? A telekadó egyébiránt céges telektulajdonosokra vonatkozott és abban a városban törölték el, ahol Tessely Zoltán néhány éve konkrétan megduplázta az építményadót, amit azóta se vontak vissza?!

Bicskén a céges tulajdonban lévő, üzleti tevékenység céljára szolgáló telekadó négyzetméterenként (!) 104 forint - volt. A polgármester reakciója szerint városunkban hogy-hogy nem éppen abban a minutumban ismerték fel a munkahelyteremtés fontosságát - az indoklás szerint ezért törölték a céges telekadót -, amikor Felcsút polgármestere, a miniszterelnök barátja, a bicskei polgármester öccsének leendő apósának magánemberként tulajdonolt cége megvásárol pár száz Bicske belterületi hektárt a város határában. És ezt az adóeltörlést Bicske jelenlegi polgármestere munkahelyteremtéssel magyarázza...

Nos, a welcome drink jut eszembe erről, mert ha még üdvözlő törköllyel fogadták volna az új nagygazdát, azzal a világon semmi baj nem lenne. Dehogy üdvözlő törköly helyett azonnal telekadó eltörlés.... Vagy miért nem lehetett azt mondani Bicske lakosságának bátran, nyíltan: "figyeljetek. Örülünk, hogy valaki - nem akárki -, idejön és megveszi mindezt. Nagyon jó, hogy nem egy másik földrészről való gazda, hanem a szomszéd faluból, mert nem messziről jött ember. Ez a városnak jó lesz. Jó lehet. De mint tudjátok, ez mind belterület lett jó pénzért, ami Bicskének már bevételt hozott. Mi lenne, ha nem kérnék ennyi telekadót ezért, mert akkor ez nem fog kelleni senkinek, mert akkor a birtoklás puszta léte egy vagyon lesz évente vagyis itt akkor tényleg nem lesz se gazda, se semmi. Igazunk van? De. Na ugye, hogy igazunk van. És persze fizetni fog adót minden évben. Csak akciósan a nagy terület miatt - persze - kevesebbet. Köszönjük a figyelmet."

Nagyjából ennyi lett volna az ügy életszerű, őszinte és tisztességes fölvezetése abban a bicskeinek mondott újságban, amit hogyhogy nem éppen Felcsúton szerkesztenek és olyan havilap, ami 2015-ben még egyáltalán nem jelent meg. Vagy tették volna föl a bicske.hu-ra. És akkor nem övezné ekkora jogos paláver, hogy országos kiadású, neves szerkesztőségek foglalkoznak vele.  

Javaslatom szerint Bicske város közügyeit nem kéne összekeverni a hálószobatitkokkal.  

A közélet ne legyen titok.

A titkokat hagyjuk a hálószobákban.

         

 

Emlékezzünk arra a Bicskei Élet című havilapra, ami bicskei társadalmi szerkesztőbizottsággal működött, ami Molnár Julianna címzetes főjegyző munkája révén pályázati pénzből finanszírozhatta azt a tisztességes tájékoztatást, hogy a testületi ülések jegyzőkönyvének kivonata minden áldott hónapban kerüljön a Bicskei Életbe valamint Bicske város kb. négyezer háztartásának postaládájába.     

Érthetetlen például az is, ha ennyire tudják, mekkora a munkanélküliség, akkor azt a bicskei tömeget, amit a mese habbal szerint a telekadó eltörlésével segíteni akarnak munkahelyekkel - miért nem segítik a jövedelemnélküliségükben egyben mindjárt azzal is, hogy a "Nagy Csabdin Élő Előd" (NCSÉE) által Bicskén minden háztartásra ráborított építményadó duplázást azonnali hatállyal vonják vissza.

Így lenne igazságos. Ha ennek jár az adómentesség, akkor annak is. Ha a 80. leggazdagabb magyarnak jár az ingatlanadó-eltörlés Bicskén, akkor 80. legszegényebb bicskei magyarnak is.   

Megkérem Bicske polgármesterét, hogy álljon ehhez a kérdéshez becsülettel és gondoljon bele abba, mit gondolt, mit mondana ellenzéki képviselőként Bicske polgármesteréről, ha például ugyanezt tenné meg Bicskével és ugyanígy komoly összegeket vonna el a város működésétől kapcsolati alapon.

Nem tudom elfelejteni azt sem, hogy nagyjából évi 10 milliós költségek miatt zavart el öregeket, betegeket Bicske a Gondozási Központból Bicske mostani polgármesterének alpolgármesteri szolgálata idején.   Most pedig városkánk nagyívű baráti gesztusokat tesz se nem túl öreg, se nem túl beteg, se nem túl szegény emberek cégei felé. Ez lenne a keresztény gondolkodás?  

Tudtommal ez nem az.  

És ne feledje Pálffy Károly, hogy a tisztséget tisztességgel muszáj betölteni.    

ia 

 

 

  

              Részletek.... 

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
A bicskei rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a biztonsági őr ellen, aki televízió készülékeket és monitorokat lopott egy gyárból, amit hivatásszerűen őrzött - áll a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. 

Mint arról korábban beszámoltunk a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 47 éves felcsúti férfival szemben.

H. Zoltánt azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2014. október 1-je és 2015. január 6-a között egy raktárából - aminek őrzését hivatásszerűen ő maga látta el – eltulajdonított négy nagy értékű televíziókészüléket és öt számítógép monitort. A nyomozás során a lopott és időközben értékesített televíziók közül kettőt megtaláltak és lefoglaltak a bicskei rendőrök, melyek így visszakerültek jogos tulajdonosukhoz.

A rendőrség a napokban befejezte a nyomozást és a keletkezett bűnügyi iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Városunk polgármesterének havi félmillió körüli bruttót szavaztak meg nagyjaink, a város alpolgármesterének 10 százalékkal kevesebbet. Vagyis a két vezető bruttó 1 milliót kap Bicskétől havonta plusz a város ezzel járó kiadásai.

Dr. Bölcskey Károly alpolgármester, Bicske város egykori lokálpatrióta, szülőföldjéért dolgozó pártonkívüli független tisztségviselője szakemberként ehhez képest jelentéktelen összeget vett igénybe, mert tiszteletdíjat nem kért szeretett városától alpolgármesteri munkája miatt - csupán és mindösszesen 20 ezer körüli havi költségtérítést a telefonálás költségeire. 

Természetesen ez az újabban duplán kifizetett polgármesteri bér is a fantasztikus Tessely-korszakra vezethető vissza. Akkor Tessely Zoltán folyamatos távolléte miatt a hivatal vezetése nem tudott kellő időt a Csabdin élő és Budapesten dolgozó választott funkcionáriussal Bicskén együttműködni.  

Ezért azt kérték, hogy Pálffy alpolgármester legyen jobban aktivizálva. Megtörtént. Emlékezetes, amint Pálffy Károly halált megvető bátorsággal megszavazza önmaga alpolgármesteri főállását és dupla fizetését. Ma azonban - egy eladósodott városnak, ami a Tiborcz-cégtől történő megrendelés érdekében 100 milliót vesz fel, abszolút nem kellene közel havi félmilliós bruttóért alpolgármester, hiszen Pálffy Károly polgármesternek a kiváló törvényhozási munka miatt nincsen, nem lehet még egy tisztsége, ami elszólítaná az Országgyűlésbe. 

Pálffy Károly polgármester helyettesítésére tehát nincs, nem lehet szükség Bálint Istvánné alpolgármester  részéről olyan mértékben, olyan kiadások árán, hogy az alpolgármester közel annyi költséget jelentsen Bicskének, mint a polgármester.   

Hasonló ez Tessely Zoltán titkárságához. A hivatalban ott dolgozott mellette a nála sokkal nagyobb ismeretségekkel, tapasztalatokkal rendelkező polgármesteri irodavezető titkár, de Tessely Zoltánnak személyi titkár kellett. Mindez a bürokráciára és a költségek növelésére feltétlenül jó volt. Minden korábbi városvezető tudott élni a hivatal adta lehetőségekkel. Sokkal több minden megépült, létrejött ebben a városban személyi és kabinettitkárok nélkül, a hagyományos, meglévő állománnyal.   

A lakosság félrevezetése történik, hiszen tényleg és valóban főállású polgármester van, nem kell főállású alpolgármester. Az alpolgármester a megyei közgyűlés tagja, onnan is honorálják valamint képviselőségért is kaphatna, de kiemeljük, hogy képviselőként nem veszi igénybe az egyébként jelentősen megemelt városi képviselői tiszteletdíjat.   Mégis merő túlzás, hogy a városnak ezt a tisztséget ennyire meg kell fizetnie.  Elég lenne a képviselői tiszteletdíj plusz költségtérítés. 

A város életében alapvető és megoldatlan problémák vannak, mert Bicskén évi 10 millión problémázva záratta be Tessely Zoltán a Gondozási Központ bentlakásos idős-beteg ellátását. 

Nem a személyükkel van gond. Sok sikert és legjobbakat. Inkább az a tény elgondolkodtató, hogy mekkora teátrális jajveszékelés övezte Bicske nehéz anyagi helyzetét tegnap és ma, holnap mennyi apróbb és nagyobb feladat elvégzése maradt el pénzhiányra hivatkozva, s mennyi minden alapvető dolog hiányzik innen.

Premizálni a rendes munkahelyek a munka elvégzése UTÁN szoktak.

Nem előtte.

Mégpedig azért, mert egy munka minősége csakis az elvégzése közben (részidők, részteljesítések) és után értékelhető. Márpedig ekkora alpolgármesteri járandóság egy olyan helyen mint Bicske - premizálásnak, havi nagyívű jutalmazásnak tekinthető.  

   

 

ia

 A járőrök 2015. február 18-án 16 óra 25 perckor Bicskén a Kossuth téren igazoltattak egy 19 éves helyi lakost, akiről megállapították, hogy a Bicskei Járásbíróság és a Kalocsai Járásbíróság is körözését rendelte el. V. Henriettát az egyenruhások elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra állították elő. 

A falra varrás részletei....

Hamarosan megjelenik a Bicskén is sokak által ismert Konrád Gábor kiadványa. A megjelenés miértjére így válaszolt:  "Mert nagyon sok ember szenved a stressz következményeitől - például alvászavar, depresszió, magas vérnyomás. A könyvben leírtak segíthetnek rajtuk". 

A szerző újszerű tudományos megközelítéssel ad magyarázatot korunk pszichés betegségeinek kialakulására és ijesztő mértékű terjedésére. Őszintén meséli el pokoljárását, kíméletlenül szembenéz saját hibáival és megosztja az olvasóval gyógyulásának hiteles történetét, mindazt a tudást és tapasztalatot, amit hosszú évek elszánt kutatásai során szerzett meg. A tudományosan alátámasztott információk segítségével megértjük, miért és hogyan borul fel egészségünk egyensúlya, hogyan hatottak életünk korábbi történései jelenünkre, ill. miként állíthatjuk talpra feje tetejére állt világunkat, hogyan szerezzük vissza pszichés egészségünket és váljunk kiegyensúlyozott és boldog emberré, olyanná, akit a környezete kedvel és megbecsül.
Múlt és jelen találkozik a könyv lapjain: többezer éves ősi módszerek és a modern tudomány legújabb felfedezései együtt vezetnek el a gyógyszerek nélküli, végleges gyógyuláshoz.

„Az emberek többségét teljesen felkészületlenül érik az első nyugtalanító tünetek. Hirtelen ott találjuk magunkat egy hullámvasúton, ami eszeveszett tempóban száguld velünk, és fogalmunk sincs, hogyan szállhatnánk le róla. Soha nem tapasztalt nyomasztó érzések kerítenek hatalmukba - szinte megbénul az egész létezésünk.
Én is egy voltam azok közül, akik akaratukon kívül jegyet váltottak erre a borzalmas hullámvasútra. Olyan mélyen voltam, hogy azt hittem - sőt, biztosan tudtam! -, hogy ebbe bizony bele fogok pusztulni. 
Ez a könyv nem a kilátástalanság pokoli bugyrairól fog szólni, hanem arról a gyógyulási folyamatról, amin keresztülmentem. A szenvedéseim tetőpontján, amikor már alig tudtam hinni, hogy kaphatok még egy esélyt az emberi minőségű életre, megfogadtam, hogy ha egyszer sikerül kikeverednem ebből a slamasztikából és újra egészségessé válhatok, tapasztalataimmal segíteni fogok másokon is.

Évekkel ezelőtt türelmetlen, indulatos, haragos és agresszív voltam. Az embereknek ellenérzésük volt velem kapcsolatban.
Ma már nyugodt szívvel kijelenthetem: szeretnek az emberek és én is szeretem őket. Úgy érzem, rendes fickó lettem, aki együttérzéssel és pozitív gondolatokkal viseltet mások irányába. Magabiztossá és kiegyensúlyozottá váltam. 
Éveken át nem volt egyetlen nap sem az életemben, amikor őszintén és meggyőződéssel kimondhattam azt, amit már jó ideje érzek: köszönöm, jól vagyok!

Meggyógyultam.”

Az anyós pénze

Címkék: rendőrség

2015.02.18. 11:32

Egy 19 éves férfival szemben javasolnak vádemelést a bicskei rendőrök, aki fél éven keresztül lopta anyósa spórolt pénzét.

A Bicskei Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást U. Zoltán Levente 19 éves budapesti lakossal szemben. A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2014 júniusa és decembere között anyósa Mányban lévő házából részletekben több mint kétszázezer forint készpénzt tulajdonított el.

A 19 éves férfi saját bevallása szerint tudta, hogy hol van a spórolt pénz ezért, ha bulizni indult, akkor onnan egészítette ki a nála lévő összeget.

A nyomozók U. Zoltán Leventét gyanúsítottként hallgatták ki és a napokban befejezték a vele szemben folytatott nyomozást. A keletkezett iratokat a rendőrök vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészségre - írja az FMRFK Sajtószolgálata. 

Kedden délután három órakor Kelemen Zoltán és Monos István, a Vállalkozók Báljának  szervezői átadták a Nagy Károly Város Könyvtár Gyermekkönyvtárának szánt 228 ezer forintos tombolabevételt Endrédiné Szabó Erikának,  a könyvtár vezetőjének.   

- Minden körülményességet mellőzve használjátok egészséggel - mondták a szervezők, akik döntésük és intézményismeretük alapján tartalmas gyerekprogramokra szánták a 130 tagú bál tombola bevételét. Mindez a 130 bálozó mellett még több olyan embernek is külön köszönhető, akik értékes tombolaajándékokat vittek be a Korona Étterem Pizzafalóba, de a bálon nem vettek részt. Pedig a Bicskei Vállalkozók Bálján mindenki részt vehet, hiszen mindenki aki él - Vállalkozó.   

A hagyományos könyvtári Cimbora Táborok szervezője a könyvtárban elmondta, hogy olyan nagy dolgot szeretne ebből a csodálatos, kedves és eléggé meg nem köszönhető ajándékból alkotni munkatársaival, ami minél több bicskei gyermeknek szerez örömet és minél többükben erősíti meg a könyvtárhoz, könyvekhez, kultúránkhoz való életre szóló erős kötődést. 

 

Elmondta még azt is, hogy természetesen nem egyszerűen a pénzeszköz érkezése szerez nagyon nagy örömet a bicskei könyvtárosok szívének, hanem munkájuk - ez az életük -, szép elismerése.  

     A könyvtár helytörténeti gyűjteményének relikviáit tekinthették meg a mai, még nem hivatalosan  Bicskei Vállalkozók Körének nevezett csapat ajándékát hozók. Ezek között egy 1929-es fotódokumentum a leglátványosabb. A Bicskei Iparosok Körének zászlószentelője a katolikus templom főhomlokzata előtt. De találunk az alábbi kincsek között korabeli meghívót, igazolványt és szabályzatot is.

  iparos1.jpg

 Az iparosok vezetőjének, Denkinger Gyula elnöknek szóló 1945-ös leirat, ami az új, keleti szeleknek megfelelően inkább szervezett munkásokat akar látni Bicskén is. Olvasókörökről hallani sem akar. Igazán stílusos mindezt könyvtárban látni. Tökéletes magánügy, csak nekem fontos, de a levél édesapám kistószegi megszületése előtt 22 nappal datálódott.   

iaprosdenkinger.jpg

(Lehet, hogy tévedek, de e sorok írójaként gyerekkorom kistószegi részéből jól emlékszem Börcs Anti barátom, évfolyamtársam nagypapájára az idősek által máig Rajna utcaként emlegetett Dózsa György utcából, ahol én gyakran megfordulhattam különböző hadi játékok miatt - főleg hírszerző, felderítő vonalon teljesítettem szolgálatot. Anti nagypapája (vagy dédpapája?) lehetett Börcs Antal, akire emlékszem, mert akkor is dolgozgatott cipészműhelyében. Hallgatag-komótos, erős testalkatú ember volt, teljesen kopasz. Néha szivarozott az udvaron. Nagy tisztelettel néztem rá mindig, mert azt hallottam, megjárta "a hadifogságot a ruszkiknál", de erős volt és szerencsés - hazajött a saját két lábán Szibériából. Anti barátom nem Papának, hanem  Tatának szólította.)            

 

iparosborcs.jpg

iparos2.jpg

 

 

iparos4.jpg

Ez a meghívó pedig szinte napra pontosan 79 éve megtartott közgyűlésre szól. Érintett benne még Ipach Márton valamint Klopfer Antal háznagy, akinek lemondásával megüresedett a tisztség.  

ipraorsmeghivo.jpg 

 

 

A város vezető tisztségviselői

Címkék: bicske.hu

2015.02.17. 22:20

Rendbe hozták, naprakésszé tették néhány hónap után végre a város vezető tisztségviselőiről szóló Kapcsolat menüpontját városunk hivatalos portáljának. Sírunk, nevetünk, meg vagyunk hatva. Köszönjük. 

    Részletek....

"A miniszterelnök vejének pénzügyei. Közvilágítás fideszes városokban, világítás a felcsúti stadionban. Az Orbán-kormányok alatt egyre több lett a jól fizető megbízás. Kicsoda Tiborcz István, és mivel foglalkozik, és mit lehet tudni a családjáról? A 27 éves fiatalember, aki egy idő óta a nyilvánosság előtt is éli az életét."

 Részletek.....

 

 

Bicskei újságíró az orosz kapcsolatról

Címkék: atv

2015.02.17. 17:00

Ma este fél kilenckor az ATV DOKU című műsorában a Bicskén élő Krajczár Gyula külpolitikai újságíróval, publicistával is beszélgetnek.  

A műsor félórájának harmadik részében Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Orosz Föderáció elnökének budapesti látogatása hordozza az aktualitást. Az elemző gondolatokat itt is elérhetik olvasóink.

A Bicske központjában kialakult parkolási állapotok áldatlanságára hívja fel a figyelmet olvasónk levele, amit egy megjegyzéssel is fűszereztünk, mert bizony az az ingyenes parkoló legjobb tudomásunk szerint nem a bolté, hanem a közé. Bicskén még a via color díszburkolaton is létesült parkoló a Szent István szobra alatti sétáló részen, amit éppen a belvárosi patina fenntartása miatt zártak el a gépjárműforgalomtól.  

"Figyelmükbe ajánlom a Spar parkolójában lévő állapotokat. Miért? Egyre rosszabb a vásárlók parkolási lehetősége, mivel a busszal közlekedők napközben otthagyják a kocsijaikat a parkolóban (hogy a dobpergéssel parkolóból csinált buszöblökből induljanak - A szerk.).Ezáltal aki vásárolni szeretne annak kőröznie kell s várni, ha véletlenül felszabadul egy hely.Gondolom a Sparnak a parkolója nem az utazóknak készült hanem a vásárlóknak (nem, ez nem a Spar pakolójára, bár a megépítése nevükhöz fűződik, hanem a városé. Emlékszem a hajdani Kék Csillag vastagtörzsű japánakácos, ha jól emlékszem murvázott parkolójára - A szerk.)  aki az utazása miatt parkol az fizessen érte, de jobb lenne ha nem foglalnak el  a parkolót."

 

 

Olyan könnyű dolog ok nélkül szeretni.

Olyan egyszerű, mint lélegzetet venni.
Annyit kell csak tenned, – szívedet kitárod,
s aki belép rajta, azt szívedbe zárod!

Olyan könnyű dolog hinni a csodában,
meglátni a célod a percek sorában,
egy ültő helyedben élvezni a szépet,
amit, ha megnyugszol, megmutat az élet.

Olyan könnyű dolog egymás után lépni,
pillanat virágát megfogni, letépni.
A perc örömeit megosztani mással,
s nem törődni többé fájó elmúlással.

Olyan könnyű dolog hinni önmagadban,
s meglátni a mérget, felgerjedt haragban.
lelassulni, mikor az idő úgy vágtat,
s látni, a félelem, már nem jön utánad.

Olyan könnyű dolog arcra mosolyt csalni,
belső feszültséged legyőzni, uralni.
Hagyni szép lelkedet fényben megfürödni,
saját mosolyodban folyton tündökölni.

Olyan könnyű dolog egyszerűen adni,
embernek a helyes utat megmutatni.
Jó példával járni mások előtt, lássák,
saját bűneiket végre megbocsássák!

Olyan könnyű dolog hitet visszaadni,
ha a világ elfut, akkor is maradni.
Szeretetre éhes szíveket etetni.
Olyan könnyű dolog ok nélkül szeretni.

Aranyosi Ervin © 2015-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Munkaidőn kívül mentett életet a váli rendőr - írja az FMRFK közleménye. 

 

Eszerint a váli körzeti megbízott pihenő idejét töltötte 2015. február 14-én, amikor 8 óra körüli időben mobiltelefonon kért tőle segítséget a település egy lakója, aki kétségbeesve számolt be arról, hogy egy 66 éves helyi férfit napok óta nem láttak a környezetében élők. A rendőr szolgálatba helyezte magát és polgárőrökkel együtt sietett a Vajda János utcába, ahol a lakóházhoz tartozó melléképületben eszméletlenül, kihűlve talált rá az idős tulajdonosra.

A körzeti megbízott biztonsági intézkedés keretén belül mentőt hívott a helyszínre, akik a beteg férfit kórházba szállították.

Bicskei képek

Címkék: fotó

2015.02.16. 19:20

Egy jószívű bicskei azt kérdezte munkatársától, akivel különben is nagyra becsülik egymást, hogyan segíthetne egy vagy több bicskei szegényen, éhkoppon élő emberen.   

- Nem vet a fel a pénz, de annyi saját terményünk és pénzünk is akad, amiből olykor megengedhetjük magunknak, hogy egy bevásárlás megengedjünk olyanok érdekében, akik Bicskén a mindennapi betevőhöz sem jutnak.

A barát és munkatárs azt javasolta, hogy keresse meg a bicskeonline@gmail.com címen Bicske blogját, aminek gazdája tud majd segíteni.

Érkezett egy levél február elején:

"Tisztelt Szerkesztőség!
Kedves Izing Antal! 
"Az ajánlott küldeményeket a címzettek átvették" című cikket olvasva jutott eszembe, hogy megkeressem Önöket. Segítségükkel szeretnék kiválasztani egy rászorulót, akit havonta egy szerény összeggel, vagy élelmiszerrel támogatnék.
Kérem, hogy felajánlásom ne kerüljön nyilvánosságra.

Köszönöm. Név és cím" 

(Azért kerül mégis nyilvánosságra e nagy tett, mert nem tudok ellenállni a jó hír NÉV NÉLKÜLI közlésének.  És ma különben is nagyon jó kedvem lett a jó időtől. Egy másik jó hírtől, ami nem publikus. És hoztam vegyes virágmézet a Jókaiból, estére vajas kenyérre kentem, ettem hozzá narancsot és almát - ha már eddig kibírtam nátha vagy influ nélkül, hát dotálom magam -, ittam hozzá kihűlt zöld teát belefacsart citranccsal valamint begyújtottam a cserépkályhába, ami már melegszik így estefelé, tehát marha jó dolgunk van plusz érkezett hozzám egy kis üveg zakuszka is. És ez a levél is eszembe jutott, hogy milyen jó történet. Közben rájárunk a mézre. Kiskanállal. Zárójel bezárva.) 

Mert hogy az a bicskei 58 éves nő, aki édesanyámék házától pár házra lakik, aki több mint húsz év munkaviszonyt tud igazolni, többek között cukorbeteg, aki a fél szemére megvakult - nagyon szegény körülmények között él és egy fillér jövedelme nincs - szóval az első írásunk következtében egyrészt elindult egy olyan szociális háttérmunka érette, ami egy kis rendszeres bevételhez, például egyszer talán rokkantsági járadékhoz is juttathatja.

Másrészt szociális menedzsernek+terepmunkásnak jelöltem édesanyámat, mert a vérében van  - önmagát is bátran megszavazta -, hiszen korábban is napi kapcsolatban állt ezzel az emberrel és az adakozó, neve titokban tartását kérő Olvasónknak is megadtam Anyukám telefonszámát, akik egyeztettek és találkoztak nálunk.

És nem elég, hogy mindenféle földi jót hozott a szegény sorsú szomszédnak - liszt, cukor, tojás, tészta, tejföl, tej, szalámi, zöldségek, gyümölcsök, húsfélék -, a megajándékozott ember, pedig köszöni, köszöni. Még egy nagyot is beszélgettek. Ezt onnan tudtam meg, hogy anyukám lelkendezve hívott, hogy micsoda kedves, jóravaló, rokonszenves, aranyos, jó gondolkodású embert ismert meg - semmi észjátszás és rögtön tegeződtek - (mondott még Édesanya plusz 20 pozitív melléknevet), és hogy félszavakból értik egymást, és te honnan ismered fiam.

Mondom, mi még nem is találkoztunk. De mindenképpen fogunk.

Így megy ez minálunk. Emberekkel találkozunk, ha egy mód van rá. Mondom, Emberekkel.  

 

ia           

   

    

 

Olvasónk fotóját köszönjük. A mai parlamenti ülés fárasztó pillanatai. Ez az Országgyűlés téli szünete után az első tavaszi plenáris ülés. Tavaszi fáradtság? Kora tavaszi fáradtság?      

A mi utcánk - Hónapok kérdése

Címkék: amiutcánk

2015.02.16. 13:08

Jó, rendben. Mindig is csak hónapok kérdése. Idő kérdése. De erről a szép időről jutott eszembe. Bár hova sietek. Nekem így is jó. Én-fotó. 

A február negyedikén elhunyt Horváth Péter (1926-2015) búcsúztatóját február 21-én 17 órai kezdettel tartják  meg gyászmise keretében a római katolikus templomban  - tájékoztatták a Bicskei Szót Péter bácsi tisztelői.  

         A tőle búcsúzó korábbi írás 

 Ebben a korábbi írásban a 2002-ben készült családfa alapján három dédunokáról szóltunk.

Azonban család nevében köszönetmondó telefonhívás érkezett, amiből az is kiderült, hogy nem három dédunokája van Klári néninek és Péter bácsinak, hanem háromszor három. Isten éltesse őket. Háromszor háromszor. A világ legkedvesebb "helyreigazítása" számomra, hogy valakinek nem három, hanem kilenc dédunokája van. 

"Kedves Antal!

Csatoltam a gyászjelentést.
A család nevében nagyon szépen köszönöm a megemlékezést édesapámról. 
Talán azzal egészíteném azt ki, hogy 9 dédunokája született, és remélhetően sok szeretettel gondolnak majd rá, ha a nekik készült családfát fogják a kezükben...
Köszönettel:
Horváth Zoltán"

 

 

horvath_peter_kristof.jpg

 

 

 

 

 

Ezt az adatot ma 1 óra 4 perckor észleltem a www.idokep.hu hőtérképén.

Legmelegebb pont: 5.6 °C Esztergom (hegymeg)
Leghidegebb pont: -5.4 °C Óbarok (muki94)
Országos átlag: -0.775 °C

 

A mérőpontot Akli Miklós egyetemi hallgató üzemelteti.  

 

Pofonok völgye a folyam partján

Címkék: btc

2015.02.15. 14:35

Szombaton Dunaharasztiban vendégszerepelt csapatunk Halásztelek csapatának meghívására. Remek körülmények, ragyogó napfény.

BTC:Peinlich-Németh,Radnics,Szabó,Komáromi-Pozsgai,Megyesi,Ágoston-Carvalho-Molnár,Vörös ,összeállításban kezdett.Az ellenfél már az első percekben tudatosította, hogy végig irányítani kívánja a meccset.

Peinlich nagy védései után egy védelmi megingást használt ki az ellenfél. A gólnál fiatal kapusunk kézsérülést
szenvedett helyét Zabos Cs. vette át.

A félidő végéig nem változott sokat az a találkozó összképe. A második félidőben Megyesi,majd Szabó bombázott a felső lécre,csapatunk többet birtokolta a labdát,de az ellenfél gyors kontrákat vezetve újabb találatokat ért el.

Pályára lépett Bodor,és Miklós is. Megyesi a találkozó vége felé látványos góllal szépített.Végeredmény  lesújtó
7-1(3-0).A két csapat nem volt egy súlycsoportban,csapatunkból kapusainkon kívül csak Németh dicsérhető.A brazil próbajátékos Carvalho jól mozgott  kedden ismét bizonyíthat.

 

Márton Imre 

Köszönet a Vállalkozói Bál Szervezőinek és Bálozóinak, akik a tombolabevétel teljes összegét a Nagy Károly Városi Könyvtár Gyermekkönyvtári programjaira ajánlották fel. Százharminc bálozóról adtak számot a szervezők, akik külön nagyon köszönik azt a tömérdek, értékes tombolaajándékot, amit bálozók és a bálon nem résztvevő bicskei emberek szeretetből behoztak a bicskei Korona Étterem Pizzafalóba minél több gyermekmosoly érdekében.    
A Bicskei Gyermekkönyvtár jóval több mint aminek látszik. Nem egyszerűen szürke, hétköznapi épület, ahol dokumentumok kölcsönzése és visszavétele történik, hanem szívvel és lélekkel végigvitt tartalmas, minőségi gyerekprogramok zajlanak.
a_vilaglatott_egerke.jpg
A Bicskei Szó nemrégiben közölte egy könyvtárosok munkáját dicsérő nagymama közlendőjét, például ezért ugrott be a gyerekkönyvtár e sorok írójának, amikor Monos István és Kelemen Zoltán szervezők azt kérdezték tőle, van-e jó ötlete, ki legyen a tombolabevétel kedvezményezettje.     
Nagy elismerés ez a Vállalkozók Báljától, a hajdani Bicskei Iparosbál utódjától és gyerekeket támogat, az értük végzett munkát értékeli, díjazza, segíti és elismeri. Belefér majd a 228 ezerbe egy kirándulás, egy mozi, vagy akár zánkai Cimbora Tábort is segíthet a bicskei szívek balatoni hektárjain.
Ahogy a könyvtárat ismerem, fillérre elszámol majd a fölhasználásról a nyilvánosság előtt - pedig ezt nem is kéri senki. A pénzt a szervezők hét elején viszik a Nagy Károly Városi Könyvtárba.      
A könyvtár az a hely, ahová ingyen és bérmentve bejöhet az egész család, ahol kedvesen fogadják a betérőket. Ahol a nagymama meghallgathatja, hogy közönség előtt hogyan olvas fel kicsi unokája, aki még alig ismeri a betűket, de büszke lehet rá, mert valahogy el kell kezdeni. Ahol havonta papírszínház, játszóház s mivel kevés a pénz csak néha egy-egy közönségtalálkozó, bábszínház, irodalmi est, helyismereti vetélkedő.  Ahol a cimbora tábor létszáma már meghirdetés nélkül is egy óra alatt megtelik, ahol a kamaszok kérik, hogy legyen nekik is tábor, ahol a kirándulásokra.
Ahol szintén mindig kevés a pénz, de megoldják, mert mindent megoldanak, mert a gyerek mosolya a fontos és a könyv, az olvasás, a könyves környezet. 
100 könyvtárméter köszönet a Bicske Blog olvasói nevében a tombolázóknak! A Vállalkozók Báljának idén  is a gyerekeink a legnagyobb nyertesei. És ez már így marad,.  
Izing 
csopikep_konyvtr.jpg