Bicskei utcakép

Címkék: fotó óvoda

2014.06.26. 09:17

Fotó: Facebook

Egy kertvárosi olvasónk arra hívta fel figyelmünket, hogy bár dicsértük a Kakas Óvoda melletti új járdát, de talán menjünk ki vele és nézzük meg jobban.  Elmondta, hogy hallott már mérgelődést, miszerint olyanná tették az óvoda Batthyány utcai oldalán fekvő…

Kedves Vásárlók! Hamarosan elérkeznek az ÁLTALÁNOS ISKOLAI valamint ÓVODAI BALLAGÁSOK. Ezen alkalmakból is szeretném megkönnyíteni a virágvásárlás lebonyolítását, melynek eredményeképpen Önnek nem kell várakoznia, sorban állnia, míg csokra elkészül, s magam is több időt…

Június elsejétől várható, hogy a Kakas Óvodában működő közkonyha, ami összesen 1200 embert lát étellel, köztük bicskei ovisokat és iskolásokat is - részlegesen önállósul és végre közétkeztetésben jártas szakember fogja vezetni a tagintézményt.    A vezető…

A bicskeinek nevezett újság ötödik oldalán jelent meg a Helyi Választási Iroda vezetőjének határozata.  Bicske város szavazóköreit nevezi meg a dokumentum, amibe pikáns kis tévesztés csúszott, amit sajnos a Bicskei Újság (természetesen nem helyi) szerkesztői sem vehettek…

Információnk szerint a Kakas Oviban a farsangi napon Török Gergő családjának megsegítésére szintén adománygyűjtés lesz, akár a Csokonai Általános Iskolában. Mindez szülői kezdeményezésre és az óvoda teljes egyetértésével valósul meg.   Szombaton a Pizzafalóban…

Kis ételadagok gyermekeinknek?

Címkék: vélemény óvoda

2014.01.13. 23:06

A városban sokfelé hallani a bicskei óvodák problémáiról. Az óvodai konyha, ami az iskolások ételét is készíti – jó, hogy bicskei. De nem jó, hogy vezetője nem élelmezési szakember, bár a konyhájukon elkészülő ételek finomságát dicsérik bicskeiek, s azt is elmondják,…

Ajánlott olvasmány....

"Kinek is kellene távozni?"

Címkék: vélemény óvoda

2013.10.07. 23:30

Az óvodából távozó két kiváló óvónő szomorú története, akik ketten együtt összesen ötvenkilenc azaz 59 éve dolgoztak gyerekeinkkel-gyerekeinkért Bicske szívében - egy Olvasónk kezébe tollat adott, hogy levelében leírja nekünk véleményét. Bizalmát…

Valamit végre tenni kellene az ovi megmentése érdekben - kezdetű, névvel-címmel vállalt szülői levél érkezett bicskeonline@gmail.com címünkre.  "Valamit tenni kell az ovi megmentése érdekében. Két szeretett óvónőnk mondott fel tegnap. Nagy a felháborodás…

Érdeklődni: Mayer Orsolya (06-20-381-55-90)  vagy szombatonként a próbák idején.

Két műfüves focipálya készült el, ahol gyermekeink biztonságosan játszhatnak a néhány évvel ezelőtt teljesen megújult Kakas Oviban és az Árpád utcai gyermekintézményben is.  

             Részletek....

Két úszótábori plakátot is kaptunk Vakán Gyula úszóoktatótól. Külön említést érdemel, hogy a júniusi időpont kifejezett óvodásoknak szól, közülük is "a nagycsoportos szülők" figyelmébe ajánlja Gyula bácsi. Mindkét plakátot érdemes megnézni, hiszen minden…

Százharmincöt bicskei óvodás és általános iskolás rajza látható ma fél öttől a száz éve született Weöres Sándor költő tiszteletére a Nagy Károly Városi Könyvtár legnagyobb termében.   Ha a világ rigó lenne című pályázattal Bicske páratlan gyűjteménye a száz…

Ma is voltunk a Bicskei Önkéntes Tűzoltók napján - írja  egy bicskei óvodás fiú édesanyja a Bicskei Szónak.   Fantasztikus volt. Igaz, enyhe tériszonnyal küszködtem felvonulás közben a tűzoltóautó tetején, a létra végén csücsülve, ölemben a fiammal. De amikor…

Milliókat kap az oviprogram

Címkék: óvoda

2013.02.10. 08:50

 A helyi önkormányzat által nemrég benyújtott, Megújuló pedagógiai munka és környezet Bicske város óvodáiban című pályázatot támogatásra méltónak ítélte a pályáztató.      Részletek....

    Részletek....

A Csillagszemű Táncegyüttes bicskei csoportjai (óvodás és kisiskolás) szeretettel várják az érdeklődő gyermekeket 3-10 éves korig. Minden szombaton 9 órától ingyenesen megtekinthetők az órák a bicskei művelődési központban. Próbavezető: Mayer Orsolya, bővebb információ az…

Nem családbarát hír. Csakis az infláció mértékével szabadna megemelni a díjat, mert az embereknek nincs pénzük, nincs költségtérítésük a havi másfél millióra+cafetéria mellé, miközben a bicskeiek helyi adóterhei is jelentősen megnövekedtek jelen testület döntései…

Erre az igen hasznos és kedves civil kezdeményezés nyomán hagyománnyá váló börzére 2012. szeptember 15-én, szombaton 09 és 14 óra között a bicskei Babavár Bölcsődében számíthatunk legközelebb az Ady Endre utcában, vagyis a legjobb fejek, legjobbkor, a legjobb helyen!…

A Mesetandem CD ősbemutatója augusztus 25-én 11 órakor történik meg Csabdin, a Tündérvölgy Fesztiválon - tudta meg a Bicskei Szó Veszelovszky Zsolt vezető szervezőtől.  Lapunk családok, hivatásuk szerint gyermekekkel foglalkozó szakembereknek ajánljuk barátsággal.…

 A levert fészekben, amit a kistószegi gólyáink az emberi beavatkozás után újraépítettek, kikeltek a gólyafiókák.  Még nagyon kicsik, nem látszik a búbjuk sem, ezért aztán nem tudjuk, hányan keltek ki a tojásból, de már csak hetek kérdése és kiderül.  Azt…

1977-ben a bicskei ovisok vonattal utaztak olimpiára Szárligetre, ahol futottak, kislabdát hajítottak és például távolugrásra emlékezik a kép gazdája, Kovács Erika. Ő azt is elmondta, hogy a kép hátulján a következő olvasható kézírással: "Kicsi vagyok én, erős…

süti beállítások módosítása