Áll a jóember a Szent István szobor előtt. Országgyűlési képviselőként az Európai ügyekért felelős bizottság alelnöke. Gondolta, jó keresztényként elpukkant itt egy poént János Jelenésekről írott könyvéből, hogy még jobban féljen a migráncsoktó', aki még nem félne. Összefüggést teremt szegény -…

A város kiváló döntése alapján Karádi Imre, a Vajda János Gimnáziumot 1956 és 1990 között vezető, 2014-ben Gyémántdiplomáját is átvevő magyar-történelem szakos középiskolai tanár lett Bicske város díszpolgára. Lapunk többször is javasolta ezt, legelőször 2014 októberében.  Karádi Imre, a Vajda…

A KACs Műhely családi programja Csabdin2016. augusztus 20., szombat 10.00- 14.00 Augusztus 20-án tartja hagyományos családi napját Csabdi község. Ezen a napon különleges programmal készül a KACs Műhely is. A kenyér az életet, a termékenységet, a bőséget és a családi jólétet is szimbolizáló étel.…

Augusztus 20.

Címkék: program ünnepség

2016.08.16. 15:42

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. március 11.  A városban ünnepi megemlékezést és annak keretében fáklyás felvonulást tartanak 2016. március 15-én, ezért a közlekedők útlezárásokra számíthatnak. Az ünnepi rendezvény zavartalanságának biztosítása érdekében 2016.…

Veszeczky Edéné Kóbor Katalin 1916. november 4-én született Bicskén. Isten éltesse erőben, egészségben és adjon sok áldást, örömet, hogy belépett 100. életévébe.    Holnap délután talán még a városvezetés részéről is érkeznek köszöntők, hiszen Balázs Magdolna…

2015. október 23.

Címkék: 1956 ünnepség

2015.10.20. 20:11

A 2014. augusztus 20-i ünnepség előkészítéséről szóló határozat kivonatát közöljük. Megjegyzésünk: az önkormányzat 4,2 millió forintot biztosít kettő darab, római katolikus templomi homlokzatára felkerülő szobor finanszírozására. Rendben. De ezeknek a szobroknak a…

Kettő héttel legnagyobb nemzeti ünnepünk előtt kérdezi olvasónk, tudunk-e valami konkrétumot, mert az államalapítás ünnepe előtt sehol egy hivatalos mondat, sehol egy meghívó Bicske város ünnepségére.  Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király…

No comment

Címkék: ünnepség tessely

2013.03.11. 18:52

Tessely Zoltán, Bicske Csabdin élő polgármestere "jóvoltából" Budaörs városán keresztül, az Országos Logisztikai Központ (OLK) révén érkeztek a meghívók Bicske Város Március 15-én tartandó ünnepségére - bicskei címekre.  Az üres portokollt preferáló vezető a bicskei…

Bicske városa 2012. október 23-án 9 órától a Hősök terén tartja meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulója tiszteletére rendezett városi ünnepséget.      A községi ideiglenes nemzeti bizottság 1956. október 27-én alakult meg. A…

1848. március 15.

Címkék: ünnepség 1848/49

2012.03.13. 19:33

     A bicskei ünnepség... 

 Október 23-i ünnepség keretében emléktáblát avatnak fel Tabódy István emlékére, amit a Szent László Iskola falára helyeznek - tudta meg a Bicskei Szó.Az 1956 eszméivel rokonszenvező, a forradalom évében éppen 35 éves Tabódy Istvánt hét hónap börtönre ítélték.…

süti beállítások módosítása