Kedves Bicskei Szó! Fekete Ildikó vagyok, alcsútdobozi hímes tojás festő. Soron következő kiállításomról szeretném Önöket értesíteni, ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy önálló kiállítást rendezhetek New York Cityben. A kiállítás 2017. 09. 08.-tól egészen 2018. 04. 10.-ig lesz megtekinthető a…

Hétfő hajnalban mindezt meghallgatni, a még álomittas hajnali részegségben, mondhatom szép... Vagy bármikor. Szavazni lehet ehun-e.  Gitáros barátom azt írta, "várom kritikád és szavazhatsz is rám". Milyen kritikát, Goldsmann Tamás? Szólni sem tudok. (Kérdezzem, hogy piha, az arcszőrzet miért nem…

A bicskei rendőrök rövid idő alatt azonosítottak és gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki egy közlekedési manőverből kifolyólag keveredett szóváltásba egy másik sofőrrel.   A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség és garázdaság vétség elkövetésének…

  2-3 hete, egyik lakónk születésnapja közeledtével jött az ötlet: lepjük meg valamivel.Zoli Botos Ismerős Arcok rajongó.Lesz, ami lesz alapon írtam egy emailt az együttesnek. Leírtam, hogy sajnos, nem tudjuk Zolit koncertre vinni, bár nagyon vágyik rá.Szó szerint fél óra múlva felhívott Kis Laca,…

Veszélyeztette a közlekedés biztonságát - derül ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ma kiadott közleményéből. Egy férfi műanyag kannával dobott meg egy tehergépkocsit Alcsútdobozon. A rendőrök a napokban lezárták a nyomozást.A Bicskei Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény…

A bicskei rendőrök elfogták azt a férfit, aki a tabajdi pincefeltörésekkel gyanúsítható. A Bicskei Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat M. Zsolt 39 éves alcsútdobozi lakossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adta hírül ma délelőtt a Fejér Megyei…

Azonosították a rendőrök azokat a személyeket, akik Alcsútdobozon több tárgyban olyan mértékű kárt okoztak, hogy azok használhatatlanná váltak.   A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást három…

Alcsútdobozon igazoltattak a járőrök 2016. március 28-án délelőtt egy helyi férfit, akiről megállapították, hogy néhány órával korábban betört egy hétvégi házba, majd onnan fagyasztott húsokat tulajdonított el... A rendőrök a 40 éves M. Zsoltot elfogták és előállították a Bicskei…

Kalandpark nyílik Alcsútdobozon

Címkék: alcsútdoboz

2016.03.06. 01:36

      A park Fb-oldala.....

Tetten ért betörő

Címkék: rendőrség etyek alcsútdoboz

2016.03.04. 12:24

A rendőrségre Etyekről folyamatban lévő családi ház betörésről érkezett bejelentés 2016. március 3-án hajnalban. A járőrök a helyszínen tetten értek és elfogtak egy 19 éves alcsútdobozi lakost, akit előállítottak a Bicskei Rendőrkapitányságra. A nyomozók O. Ádámot lopás vétség kísérlet…

Alcsútdoboz, Hársfalevél Nyugdíjasház szakápolókat és gondozónőket keres!12 órás munkarend.Éber kómás, speciális ellátást igénylők, demensek, hospice ellátottak és hagyományos idős-ellátásban részt vevőkhöz keresünk munkaerőt.Bérezés megegyezés…

A bicskei rendőrök öt betörés elkövetésével gyanúsítanak két férfit - adta hírül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.  A Bicskei Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást O. László 39 éves…

Bicskei gyűjtők kollekciója is megtekinthető.  

A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán. A kormányfő először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a…

Alcsútdoboz elöljárói

Címkék: választás alcsútdoboz

2014.10.12. 22:48

Tóth Erika polgármesterFIDESZ-KDNP Jére Csaba FIDESZ-KDNP  Komáromi Gáborné FIDESZ-KDNP Szili Árpádné FIDESZ-KDNP Tima János FIDESZ-KDNP Varga Ferenc FIDESZ-KDNP Vargáné Ángyás Gabriella Független jelölt

Egy férfit gázoltak el Alcsútdoboz határában. A 8106-os úton 2014. október 11-én 20 órakor Alcsútdoboz határában, a 16-os kilométerszelvényben egy férfit gázolt el egy arra közlekedő személygépkocsi.  A helyszíni szemle idején az út érintett szakaszát lezárták a…

Bárányos Edit, a Magyar Köztársaság és Szeged város ösztöndíjasa a Vajda János Gimnázium két tanárát is kiemeli.       Részletek....  Bárányos Edit, a Magyar Köztársaság ösztöndíjasa és Szeged város ösztöndíjasa. 

A következő rendőrségi kerékpár és motorkerékpár regisztrációt március 31-én 10-15 h között Alcsútdobozon, a Sportcsarnok előtt tartják meg - tájékoztatta a Bicskei Szót az FMRFK Sajtószolgálata.  A ma 9-11 óra között már kb. negyven bicskei jármű adatait helyezték…

Egy tatabányai férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett autószerelő műhelyében. Mányon élő keresztfia, Balla István kereste meg a Bicskei Szó szerkesztőjét azért, hogy véradás jöhessen létre Bicskén - keresztapjáért. A család többi tagját egy rendőrjárőr…

  2012 decemberében nagy örömünkre a Magyar Sport Jitsu Szövetség éves közgyűlésén a Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület kapta meg a 2013. évi Jitsu Magyar Bajnokság rendezési jogát. Helyszínnek  Alcsútdoboz sportcsarnokát jelöltük meg, ahol a DHKSE…

Részletek.... A Bicskei Szó olvasói nevében fogadja ezeket a zenéket csak úgy, mert miért ne - és persze, jó munkát kívánunk!             

Lakossági bejelentés alapján vitték vissza otthonába az alcsútdobozi gyermeket a bicskei rendőrök. Oláh Gyárfás, Alcsútdoboz polgármestere levélben köszönte meg a rendőrök munkáját. Dr. Balázs Sándor r. alezredes, Bicske rendőrkapitányának válaszlevelét is közöljük.…

 Ha a valóban szép felsorolás képei között mazsolázunk, máris két Bicske "közeli" helyet találunk. Az egyik az Alcsúti Arborétum, a másik a Hegyestű, ami Zánkán, a Bicskei Tábor közelében fekszik a Káli-medencében.     Részletek....

Az Alcsútdobozi Echo kamarakórus új tagokat keres. Ha szeretsz énekelni és szeretnél egy jó közösséghez tartozni, akkor csatlakozz közénk. Zenei elő képzettség nem feltétel.  A kórus minden kedden 17:30 – 19:00 óráig próbál az Alcsútdobozi József Nádor Általános…

Lefoglalta a kézi kaszáját a bicskei rendőrkapitányság annak a 76 éves alcsútdoboz-göbölpusztai juhásznak, aki október 17-én 15 kiló zöld lucernát kaszált le, mint utóbb kiderült, azon a területen, amit Mészáros Lőrinc cége, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bérelt az…