"Tisztelt Szerkesztőség!  Értesítjük, hogy Juhász Péter, az Együtt - PM Szövetség társelnöke és Szabó Rebeka, az Együtt - PM Szövetség országgyűlési képviselőjelöltje felszólal azon a tüntetésen, amit Váradi András alcsútdobozi juhász szervez 2014. március 8-9-re…

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás Cs. Aladár 28 éves és T. Lajos 61 éves pusztazámori férfiak ellen, akiket 2013. augusztus 23-án Etyek külterületén falopáson értek tetten. A két férfi fát vágott ki egy cég tulajdonában lévő…

Bicskei családok építő szándékából és munkájával, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. kézzel fogható adakozásából épül meg a szintén civilek kezdeményező erejéből épülő Bicske Szíve Parkjában a Város Kemencéje. Augusztus 20-án ebben a kemencében sütik meg ünnepi…

A Bicskei Szó értesülése szerint ma reggel egy nyolcvankilenc éves hölgy vetette le magát a felüljáró hídjának korlátján átfordulva Bicske alsó egyik peronjára. R. Szabó Ágnes szóvivő, az FMRFK Sajtószolgálatának munkatársa lapunk kérdésére elmondta, hogy az ügyben…

 A civil kezdeményezés hatására elkezdett parképítésben egy-két hete elkészült a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. által javasolt és támogatott Bicske kemencéjének alapja, ahol talán először augusztus 20-án sütnek kenyeret a bicskeiek. Szintén civilek ajánlják a városvezetés…

 1945 után számos bicskei már vonattal kezdett bejárni dolgozni Budapestre. Ez a bicskei csapat, köztük bírósági tisztviselő, tanársegéd a matematika tanszéken, katonatiszt és laboráns a szerves kémia tanszéken, már csak az ulti miatt is várták a munkanapok reggelét, mindig…

 A Bikakút a Petőfi tér és a Losonci utca közötti illegális átjáró neve,  azelőtt valóban jószágok itatása történt ott kútról. Ide már harminc éve minimum gyalogos felüljárónak kellett volna épülnie. A nagy-állomás előtti gyalogos felüljáró helyett ide…

   Részletek...

 Korábbi hírünk egy képén látható a város kemencéjének tervezete, aminek fogadóterületének előkészítése a napokban elkezdődik.  Az eredeti terv szerint az uszoda és a nádas-tó közötti vonal közepe táján épült volna meg, ám a kemence a terület tulajdonosának,…

 

Eredjetek meg!

Címkék: föld napja park fák bicske szíve

2012.04.22. 11:10

 Tegnap délután négy óra  tájban végződött a parképítő munka a Káposztásban, ahol civilek és Bicske város intézményeinek adománya révén több tucat csemetét ültettünk el a városgazdák (GESZ) és a tűzoltók segítségével. Ezt a filmet a civil…

 Örömmel adja hírül a Bicskei Szó, hogy az április 21-én  szombaton 14 órától elültetni tervezett harminc darab fűzcsemete mind elfogyott a Kisfaludy utcai faiskolában! A területen városgazdák munkatársai készítik elő a területet.  A fákat segítő…

Jó hírünk van: április 21-én szombaton 14 órától MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!  "Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád.Árnyékában megpihenhetsz, gondot ő visel reád.Jó tavasszal nyit virágot, messze érzed illatát Kis madárka száll reája, ingyen hallgatod…

Talpalatnyi zöld - Ültess fát!

Címkék: park bicske szíve

2012.04.17. 09:33

Jó hírünk van: holnaptól, szerdától rendelhető fa április 21-én szombaton 14 órára! - MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK "Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád.Árnyékában megpihenhetsz, gondot ő visel reád.Jó tavasszal nyit virágot, messze érzed illatát Kis…

 2012.04.14-én megrendezésre került a Felcsút Kupa Kempo Bajnokság. Délelőtt tíz órára megtelt a felcsúti sportcsarnok, ami helyet adott ennek az eseménynek. A csapatokat Lacza Ádám Illés a Magyar Kempo szövetség elnöke majd Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere…

 A Szent László Általános Iskola tanárai és diákjai 2012. április 21-én szombaton, a vasárnapi Föld Napja 2012 tiszteletére három facsemetét  szeretnének elültetni a Bicske Szíve parkban.   Hetényi Anikó, az iskola igazgató-helyettese elmondta, hogy a…

 A Fejér Megyei Hírlap a megye kastélyait járja körbe, ez a cikkük Bicske legmeghatározóbb építészeti örökségéről szól. Minap baráti beszélgetésbe kezdtünk Vásárhelyi János igazgató úrral. Mesélem örömmel, mi készül a Káposztásban civil helyi erők…

 Itt láthatók a faültetésről készült képriport felvételei, alább külön kiemelve a legnagyobb segítőinkről készült képek. Mottó: "A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan…

 Tizennyolc fűzfacsemeténket a Batthyány utca szélétől tizenkét méterre, tizenkét méteres sortávolságban, a Kisfaludy utca felől  haladva  ültette el ma negyven bicskei parképítő lokálpatrióta, köztük sok gyermek a csapadékos időjárás ellenére.  A…

 “Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé.”               Böjte Csaba OFM

Az élet fája

Címkék: hit bicske par szíve gyülekezete

2012.04.04. 16:05

 Lapunk értesülése szerint számos magánszemély és a bicskei Hit Gyülekezete vásárolt fűzfát a faiskolában, melyekből szombaton tizenhat csemetét ültetünk.     Ottjártunk idején a faiskolában ebből a tizenhatból talán egy-két névvel föl még nem…

 A park biztosan Bicskén marad, ezért érdemes dolgozni. Lesz vele fenntartási munka, ha kiépül és megnőnek fái, cserjéi és pázsitja, sétányai, tava, kemencéje, játszótere, sportpályája, netán kártya és sakkasztala és bővebb forgalma lesz. Itt egy mai állapotáról…

Pusztai Gábor és neje vezette Kisfaludy utcai faiskola facsemete adománnyal és szaktudásával támogatja azt, hogy a Bicske Szíve Parkja nevű álomból valóság legyen. A szombaton és később elültetésre kerülő csemetéket a Kisfaludy utcai kertészetben lehet előjegyezni,…

 Ezelőtt bő két órával a Bicskei TV kamerája előtt beszéltek a lakossági összefogásnak köszönhetően a szinte még sosem látott mértékben rendezett képet mutató Káposztás szélén, a készülő Bicske Szíve park Batthyány utca felőli mezsgyéjén Tessely Zoltán…

 A tervek szerint csütörtökön végzi a fűmag elvetését a civil kezdeményezést tiszta erőből segítő Bicskei Mezőgazdasági Zrt., melynek munkatársai trágyázással és nehéz-tárcsázással készítették elő a Káposztás területét.  A Bicskei Szó értesülése szerint…