A kórházban ápolt betegek védelme érdekében 2017. január 19 csütörtöktől kórházi látogatási tilalmat rendelt el a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a megye valamennyi fekvőbeteg ellátást nyújtó intézménye minden osztályára kiterjedően - áll a Fejér Megyei Kormányhivatal…

Alacsony az influenza aktivitás, de megközelítette a járványos küszöbértéket.  Az előző hétnél többen mentek orvoshoz Fejér megyében, de még mindig alacsonynak mondható az influenza aktivitás. Van olyan járás a megyében, ahol duplájára emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló…

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának mai közleménye szerint  nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók aránya, egyedül a Székesfehérvári Járásban csökkenő a tendencia.  Az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint…

Mint arra Gombkötő Krisztián baleseti hírszakértő felhívta figyelmünket: Fejér megyében dec. 10. vagyis tegnapelőtt óta hárman meghaltak az utakon és nyolcan megsérültek.  Azért nem négy halott és hét sérült, mert egy ember újraélesztettek és légi mentők szállítottak kórházba.   Rendőrök, mentők,…

2016. szeptember 4. Teljes érzéketlenségről tesz tanúságot mind a magyar emberek tízezreinek korai halálával és millióknak megbetegedésével szemben, mind pedig az évi százmilliárdokra rugó nemzetgazdasági veszteségekkel kapcsolatban az aválaszlevél, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium…

"Ennél a mai balesetnél egy ember életét vesztette, egy életveszélyes és egy súlyos sérült volt. Eddig a rövid hír. Ami viszont túlmutat ezen a tragédián az a magyar egészségügy tragikus állapota! Az életveszélyes sérült 17 percig feküdt a mentőhelikopterben felszállásra várva amíg a személyzet…

A Bicskei Mentőállomás és a váli Védőnői Szolgálat pályázataikon 1-1 db ún. vénaszkennert- vénakereső készülékeket nyertek - osztotta meg a Bicskei Szóval az örömhírt Kutenics Péter mentőállomás-vezető mentőtiszt. A Válban és térségében a Védőnői Szolgálatot irányító kollégájával, Kárpáti…

Jó ebédhez szól a nóta

Címkék: egészségügy

2016.07.23. 12:57

Egy jó barátom küldte kórházi tányérját. Kőkorszaki. Frédi és Béni ettek hasonlóból. Lehet, hogy régészeti lelet? Vagy a pereme népművészeti kifejezés mód? Maradjunk abban, hogy nagyon szeressük egymást és ne legyünk betegek.     

Ezt írják a bicskei védőnők:  "Védőnők vagyunk és mi is csatlakozunk a Budapesti tüntetéshez!Veletek együtt a szakdolgozói bértábláért, az alapbéremelésért, a hivatásunkért!A távolság nem választja el a védőnőket! Megosztásokat köszönjük!"

A Fejér Megyei Hírlap cikkét mindenképpen érdemes terjeszteni a megelőzés, a gyógyulás érdekében. Évente 80-100 méhnyakrák megbetegedés Fejér megyében, amiből évi 18-20 haláleset következik.   A Fejér megyei településeken méhnyakrákszűréssel foglalkozó védőnők felsorolása melletti helységnévtárban…

Alcsútdoboz, Hársfalevél Nyugdíjasház szakápolókat és gondozónőket keres!12 órás munkarend.Éber kómás, speciális ellátást igénylők, demensek, hospice ellátottak és hagyományos idős-ellátásban részt vevőkhöz keresünk munkaerőt.Bérezés megegyezés…

  A film a CinemaStar Kft gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült 2015-ben. Reméljük, hogy a Művelődési Központban lesz bicskei premierje ennek az alkotásnak. A Bicskén orvosi munkájával nagyon nagy tisztelet szerzett Szalonczai Lajos doktor úr, Lajos…

Béremelés: 26 forint

Címkék: egészségügy

2015.11.16. 21:50

Erről is kellene egy napirend előtti, a kivándorlásról... A megoldástervezettel....      Részletek....

A bicskei Zöld Terasz következő vendége Sándor Mária lesz!Kiss Lászlóval, a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetőjével érkezik.A magyar egészségügy alultáplált! Beleroppan? Felépül? A Fekete Ruhás Nővér kiállt az egészségügyért, kiállt a dolgozókért, kiállt…

Nem túlzás, világszínvonalú Sürgősségi Központ született a tatabányai Szent Borbála Kórházban - írja Bencsik János saját oldalán. "Az 1.2 milliárd forintos fejlesztés…

Interjú Dr. Noszticzius Zoltánnal Dr. Noszticzius Zoltán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Széchenyi-díjas Professor Emeritusa nyerte el a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület „Gran Prize 2015” díját „Solumium” fertőtlenítőszerével.…

 "Mindenben igazuk van"           Fotó: Németh Dani - Magyar Narancs 

Július 26-án 10-18 óra között a várost már évtizedek óta sarkig tárt kapukkal szolgáló bicskei Batthyány kastély parkjában, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban dolgozik aMagyarország Egészségvédelmi Szűrőprogramját végző szűrőkamion.   Ezen a linken számos kapcsolódó…

Július 26-án 10-18 óra között a várost már évtizedek óta sarkig tárt kapukkal szolgáló bicskei Batthyány kastély parkjában, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban dolgozik a Magyarország Egészségvédelmi Szűrőprogramját végző szűrőkamion.   Ezen a linken számos kapcsolódó…

Bicskei szűrőnap

Címkék: egészségügy

2014.03.24. 23:10

2014. március 29-én 08:30 - 14:00  a BICSKEI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTBAN végeznek szűrővizsgálatokat.    A meghívó szerint:  "SZŰRŐVIZSGÁLATOK: (9:00-14:00-ig) Előzetes bejelentkezéssel a 22-567-520-as telefonszámon, vagy a betegirányítóban: látásvizsgálat,…

Nem ő az első Olvasónk, aki levelében az ügyeletes gyógyszertárat hiányolja Bicskéről.  Némi utánakérdezéssel jutottunk el addig az értelmezésünkig, hogy  szakemberek véleménye szerint a sürgősségi orvosi ellátásban a beteg számára biztosítani kellene a gyógyszert és a…

A Bicskei Egészségügyi Központ vezetése az Európai Unió támogatását élvező Széchenyi Terv keretében működő pályázatot nyert, ebből épül újjá a bicskei Kossuth utca Kisfaludy utcai sarkának közelében fekvő klasszikus, helyi védettségű középület, az egykori "Nevtan"…

Kommentár nélkül

Címkék: egészségügy

2014.01.22. 10:32

A magyar egészségügy is jobban teljesít.  Beteg fiatal budapesti háziorvosától kapott beutalóval fővárosi szakorvosoz jelentkezett be. 6 hetet kellett várnia. A szakorvos tükrözéses vizsgálatra küldte, amire újabb 12 hét volt a várakozási idő. Ez összesen 18 hét, 4 és…